Szóval ott tartottam, hogy a CT-vizsgálat ugyan végre megtörtént, de az eredményt még jó ideig nem tudhattam meg. Kórházba kerültem. Tüdőgyulladással...
Az első rész elolvasásához kattints ide!
A tüdőgyulladás számomra nagy mumus, hiszen 2003-ban is egy atípusos tüdőgyulladással indult 3 hónapig tartó kirándulásom a pulmonológiai intenzíven. (Amikor kétséges volt, egyáltalán életben maradok-e, le tudnak-e szedni a lélegeztetőgépről, vagy örökre gégemetszéssel, gépi lélegeztetéssel kell élnem.)
Az atípusos tüdőgyulladás nagyon mocsok dolog: az "atípusos" jelző ugyanis annyit jelent, hogy a fertőzést nem kísérik a tüdőgyulladás jól ismert, tipikus tünetei. Nem vagy lázas, nem köhögsz, sokszor az orvos sem hall a fonendoszkóppal semmit. Aztán egyszer csak összeesel, bekómálsz az oxigénhiány miatt. 2003-ban is csak anyám vette észre (Ó, a kórházban szerzett rutin és az anyai ösztönök!), hogy valami nagyon nem stimmel, és cipelt orvostól orvosig, míg végül a kardiológián kómába estem.
Ezúttal szerencsére nem jutottam el idáig, időben kórházba kerültem, bár ennyi tapasztalattal a hátam mögött lehettem volna sokkal gyanakodóbb is. Amikor már napok óta elesett voltam, fájt a hátam és a fejem, indulnom kellett volna a pulmonológiára. Az elmulaszthatatlan fejfájás nálam ugyanis általában egyet jelent: nagyon magas széndioxidszintet, ami bizony ugyanolyan káros, mint az alacsony oxigénszint. De az ember mindig utólag okos.
A vér alacsony oxigénszintje miatt kékes elszíneződés (cianózis) lép fel; a magas széndioxidszint és a fokozódó savasság (acidózis) zavartsághoz, álmossághoz vezetnek. A szervezet mély, szapora légvételekkel igyekszik megszabadulni a széndioxidtól, ha azonban a tüdők nem működnek megfelelően, akkor a légzés fokozódása nem segít. Végül az alacsony oxigénszint az agy és a szív működészavarához vezet, romlik a tudatállapot vagy eszméletvesztés lép fel, akár halálhoz vezető szívritmuszavar (aritmia) is kialakulhat.(doktorinfo.hu)
"Gondoltuk mindketten, egy kis vírusos fertőzés..."
De még vártam, a háziorvosom sem látott-hallott problémát, gondoltuk mindketten, egy kis vírusos fertőzés. Januárban sokat dolgoztam: akkor volt a nemzetközi cirkuszfesztivál, félévzárás az artistaképzőben - sokat voltam emberek között és tombolt az influenzaszezon. Nem volt meglepő, hogy kidőltem, bár állapotomhoz képest ritkán kapok el valamit, és akkor sem kínlódok hetekig. (Igaz, általában rögtön telenyomnak antibiotikumokkal, és minden védőoltást megkapok.) Vasárnap aztán, amikor már oxigénen, és a kis lélegeztetőgépemen (BiPAP) is csak 70-et szaturáltam, éreztem, hogy nagy a baj, de kibekkeltem az éjszakát, és másnap reggel felhívtam a pulmonológusomat, aki mondta, persze, fogad, hozassam be magam. (Persze, aztán megkaptam, miért nem hívtam ilyen állapotban már vasárnap a mentőket? Mondtam már, hogy az ember utólag okos?) A lényeg, hogy bent voltam, no persze a dokim nem volt nyugodt látva állapotomat, de sikerült elérni, hogy ne kerüljek ismét intenzív osztályra.
Az első napokat szinte apátiában töltöttem. Egy olyan szobában tudtak elhelyezni, ahol elég problémás betegek voltak: a lábam felőli ágyban pl. egy börtönviselt hölgy feküdt, aki óránként elismételgette, hogy pszichiátriára jár, és vagdosni szokta magát. Nem foglalkoztam mindezzel, tudtam, sajnos ez a magyar valóság, szerencsétlen emberi sorsok tengődnek hetekig a kórházakban szörnyű fizikai és mentális állapotban - én csak túl akartam élni, és csak akkor jöttem rá, mennyire nyomasztó volt ez a közeg, amikor átkerültem egy másik szobába. Ezután rohamosan javulni kezdett az állapotom, meglepően jól reagáltam a kezelésre. (Ennyit a gyógyulás pszichés oldaláról.)
Az is feltűnő volt, mennyien kerülnek kórházba azért, mert hetekig, hónapokig nem foglalkoznak betegségükkel, a visszatérő tünetekkel, hajtják a melót, a háztartást. Aztán, amikor bekerülnek, már súlyos a helyzet, a tüdőgyulladásból életveszélyes tályog alakult ki, vagy nehezen legyűrhető, rezisztens fertőzés... A dohányzással tetézett bajokról nem is beszélve... És ez ám nem végzettségtől függ!
Orvosom végül kb. 10 nap után, féltve a további kórházi fertőzésektől, inkább hazaküldött gyógyulni. Kaptam egy rakat gyógyszert, és a továbbiakban otthon lábadoztam. Sajnos, azzal tisztában voltam, hogy abban a félévben már nem tudok visszamenni tanítani. Ahhoz túl gyenge voltam, és bizony egy tüdőgyulladás teljes gyógyulási ideje akár fél év is lehet! Még a kórházban beszereztem egypár légzésgyakorló eszközt, inhalátort, és szorgalmasan fújtam-szívtam a kütyüket. Azt hittem, ez volt 2016 legnagyobb kalandja, míg vissza nem mentem a kardiológiai eredményekért....
Csatlakozz Facebook-csoportomhoz!
Kép: Anneke Wilder
