Az utóbbi pár hónapban valahogy nem éreztem magam jól, vagyis, alapbetegségeim mellett (Marfan-szindróma, kicsi tüdőkapacitás, oxigén-terápia, műszívbillenytű, stb.) még a szokásosnál is cefetebbül voltam, így úgy döntöttem, nem várom meg az éves kontrollokat, szépen végigjárom a dokikat –…

Reméltem, hogy egy ideig nem kell orvosi témáról írnom, főleg nem a saját kórházi kalandjaimról, de ember tervez - Isten végez. A hétvége izgalmasra sikerült, csak nem úgy, ahogy gondoltam... Végül a szombat estémet a sürgősségin töltöttem, és filmnézés, punnyadás helyett újabb tapasztalatokkal…

Milyen létezni tüdő- és szívbetegként kánikulában? Mit tegyünk, és mit ne tegyünk? Mire figyeljünk, ha hozzátartozónk beteg? Milyen veszélyei vannak a nagy melegnek beteg és egészséges emberek számára?  

Hosszú kihagyás után újabb videóval jelentkezem. Megmutatom nektek "Microbit", az oxigéntartályomat, a sétálós kispalackot, és megleshetitek a dolgozósarkomat is, ahol blogbejegyzéseimet írom. Sőt! Egy pillanatra Lizi, a kutyám is föltűnik. :)

"Egyébként jópár napig minden maradt a régiben, úgy értem, még ugyanazok a "kábelek" lógtak belőlem, ugyanúgy kaptam a centrálvénán keresztül a sok infúziót, ugyanúgy megvolt a katéterem, az artériás kanül, stb. Még mindig fekve fürdettek. De a helyzet napról-napra jobb lett: egy idő után egyre…

Gondoltam, mielőtt folytatnám a műtét utáni beszámolómat, vagy más sorozatomat (pl. A moszkvai kalandot), beszámolok arról, hogy is vagyok most. A műtét óta lassan 3 hónap telt el, és majdnem két hónapja vagyok itthon - szinte hihetetlen! Persze, a műtét "következményeit" még a bőrömön érzem, mégis…

"Hiába, ebben a kiszolgáltatott állapotában az ember életét ezek a fizikai nyavalyák töltik ki. Mert ilyenkor ezek válnak a legfontosabb problémákká, ilyenkor tanulja meg az ember igazán, hogy milyen, amikor a mindennapokban olyan természetes dolgok egyszer csak nem mennek. Néha persze az átlagember…

"El kellett búcsúznunk, de még ekkor sem igazán fogtam fel, mi történik, nem voltam ideges (pedig még nyugtatót sem kaptam), sőt, talán inkább derűs a magam mondján – mindig poénkodásra kész. Azonban, amikor áthaladtunk a műtős részleg nagy, önműködő fémajtaján, és egy percre megálltunk a részleg…

"Itt sajnos nem áll meg az élet ilyenkor sem, ugyanúgy érkeznek a súlyos beteg az osztályra, mint máskor... Épp ezért (bár talán nyálasan hangzik) azt kívánom, hogy nagyon vigyázzatok egymásra és magatokra, hagyjátok a francba a karácsonyi hajtást, örüljetek az életnek, szeretteiteknek, mert…

Hát itt vagyok, és minden jel arra mutat, hogy holnap végre megtörténik, aminek meg kell történnie: megműtenek. (Persze, az ember ennyi idő után már tényleg nem mer semmi biztosat mondani.) Kijöttem a kórteremből, hogy szobatársaim tudjanak aludni, és most itt pötyögök, egy apró asztalnál a folyosó…