Szonday Szandra - Szíves napló

"A betegség felszabadít!"

A műtét és az első napok - 1. rész

2018. január 24. 16:29 - Szonday Szandra

img_20180120_141155523.jpg"El kellett búcsúznunk, de még ekkor sem igazán fogtam fel, mi történik, nem voltam ideges (pedig még nyugtatót sem kaptam), sőt, talán inkább derűs a magam mondján – mindig poénkodásra kész. Azonban, amikor áthaladtunk a műtős részleg nagy, önműködő fémajtaján, és egy percre megálltunk a részleg folyosóján, ahol már nagy volt a sürgés-forgás, na, ott belém hasított, hol is vagyok. A műtőket kifejezetten hűtik, azt hiszem, a hideg is segített „fölébredni”, de nem volt visszaút."

Most jutott eszembe, hogy ugyan az elmúlt hetek kórházi élményeiről igyekeztem beszámolni, de magáról a műtét napjáról még nem írtam. Persze, az intenzíven fontosabb volt, hogy ha már van annyi erőm, az aktuális helyzetet ismertessem, de így nagyobb időbeli visszaugrásra nem volt módom. Szóval ebben a bejegyzésben ebbéli elmaradásomat igyekszek pótolni.

A műtét előtti napról itt olvashatsz! 

A műtét

Szóval az előző nap ismertetett program szerint fél 7-kor felébresztettek, ekkor el kellett mennem zuhanyozni, amihez kizárólag a kórházi fertőtlenítő folyékonyszappant használhattam, és utána még külön a mellkasomat is le kellett img_20171205_074550181.jpgtörölgetnem egy fertőtlenítő folyadékkal. Aztán kaptam egy csini kórházi köpenyt. Mire végeztem, párom, Viktor is megérkezett, hogy lelkileg támogasson és segítsen összepakolni a nővérek által kért „túlélőcsomagot”: evőeszközöket, pizsamát, kispárnát, fogkefét, kis üveg vizet. Viktor azt hitte, mindez az intenzívre kell majd, de igazából arra szolgál, hogy amikor lehoznak valakit az intenzívről, az ún. „őrzőbe” kerül 1-2 napra, ahol jól jöhet a kis csomag tartalma, amíg nem kerül vissza a saját szobájába. Esetemben azonban felesleges volt, hiszen a Városmajor intenzív osztályáról aztán a Kútvölgyibe vittek tovább, így Viktor végül az összes cókmókomat vihette haza. Az intenzíven ugyanis nincs szüksége az embernek semmire, még egy bugyira sem. (Erről később még szeretnék írni egy hasznos kis útmutatót.)

Szerencsére minden órarend szerint zajlott, azok elsők között voltam kiírva aznapra, és jóval 8 óra előtt már jött is a betegszállító, így gondolkodni sem volt időm, toltak a műtőbe. (Anno anyut a műtétje előtt napokig aszalták a kórházban, és a műtét napján is több órát kellett várni, mire sorra került, ami meglehetősen idegőrlő volt.) Viktor még elkísérhetett egy darabon, egészen a folyosó végéig, de a liftbe már ne szállhatott be velem. El kellett búcsúznunk, de még ekkor sem igazán fogtam fel, mi történik, nem voltam ideges (pedig még nyugtatót sem kaptam), sőt, talán inkább derűs a magam módján – mindig poénkodásra kész.

Azonban, amikor áthaladtunk a műtős részleg nagy, önműködő fémkapuján, és egy percre megálltunk a részleg folyosóján, ahol már nagy volt a sürgés-forgás, na, ott belém hasított, hol is vagyok. A műtőket kifejezetten hűtik, azt hiszem, a hideg is segített „fölébredni”, de nem volt visszaút. Betoltak a műtőbe, átfektettek a műtőasztalra (ami egyébként puha volt és fűthető). Fölöttem nagy UFO-lámpák. Már a kis köpenyre sem volt szükség, csak egy lepedővel takartak le, és bekapcsolták alattam fűtést. Még nem sokan voltak bent (pl. a sebészek, akikből 3 volt jelen a műtétnél, nyilván csak később érkeztek, amikor már elő voltam készítve), és nem sokat láttam a szobából sem. Fejem körül két maszkos aneszteziológus: kedvesen üdvözöltek, bemutatkoztak, aztán munkához láttak. Tapasztalatból tudtam, pár perc, és már alukálni fogok. Ehhez először vénát kerestek, hogy branült helyezzenek be, ehhez bal karomat (mint a filmekben kivégzéskor) oldalra feszítették. Sajnos, végül csak a jobb karomon sikerült vénát szúrni, de aztán már adagolták is szépen lassan a bódítót, amitől úgy éreztem magam, mint a pater nosterben, ahogy a szemem előtt elsuhannak az emeletek. Így már az se nagyon izgatott, hogy a bal kezemen egy érzéstelenítő beadása után az artériámba igyekeztek kanült helyezni. Azt hiszem, még rákérdeztem, mit nyomtak belém, és megjegyeztem, hogy már csak egy kis Beethoven-zene hiányzik hozzá. Mire megszólalt mögöttem valaki: „Youtube-on biztos van!” És - alig hittem a fülemnek - pillanatokon belül felcsendültek egyik kedvencem, a III. szimfónia (Eroica) első tételének sejtelmes, feszültséggel teli akkordjai. Aztán függöny – már szundítottam is. (Azért remélem, a 2. tételt, a gyászindulót már nem hallgatták végig.)

A műtét maga körülbelül 6 órán át tartott, legalábbis Viktor azt mondta, 2-kor toltak ki, és akkor egy pillanatra láthatott, és az orvosaimmal is tudott beszélni. Szegény először megijedt, mert egy másik operált betegre hitte azt, hogy én vagyok, aki annyira nem volt jó állapotban. Aztán valamelyest megnyugodott engem meglátva, bár az altatóorvosom még ekkor is azt jósolta, valószínűleg gégemetszésre lesz szükség. Viszont Szabolcs prof azt ecsetelte, várakozáson felül sikerült a műtét. Viktor még ott akart maradni, de végül 4 óra körül hazazavarták, hisz úgyis altattak. Úgyhogy végül ambivalens érzésekkel hagyta el a kórházat.    

Ébredés

Amikor magamhoz tértem, az első dolog, amire emlékszem, hogy hányni kezdtem, ami, lévén lélegeztetőgépen voltam, tubussal a torkomban, nem volt épp kellemes. De a nővérek gyorsan észrevették, hogy gond van, és intézkedtek. Egyébként tisztában voltam vele, hol vagyok, mi történt, egyedül azon töprengtem, milyen nap lehet és hány óra, azaz mennyi idő telhetett el a műtét óta. Nemsokára aneszteziológusom, Németh doktor is megjelent, és kiderült, hogy szerda délelőtt van, azaz nem altattak napokig, rögtön a műtét másnapján felébredtem. Megvizsgáltak, megnézték, milyen a légzésem, és meglepetésemre orvosom közölte, hogy akkor szerinte próbáljanak meg extubálni. Magyarán vegyenek le a lélegeztetőgépről. Persze ez nem azt jelentette, hogy utána teljesen támogatás nélkül maradok, mert már készítették is elő a BiPAP-gépet, ami hasonló funkciót lát el, de maszkon keresztül. Ezért is hívják non-invazív lélegeztetésnek, hiszen nem kell hozzá beavatkozás (szúrás, kanül, cső, stb.). De ez így is hatalmas lépésnek számított, hiszen pont ez az orvosom volt a legaggodalmasabb a jövőt tekintve. Most viszont nagyon vidám volt, láthatóan megkönnyebbült állapotomat látva. Az extubálás ugyan nem kellemes, viszont csak pár másodpercig tart: először leeresztik azt a ballont, ami nem engedi kicsúszni a csövet a légcsőből (ezt nem érezni), aztán erősen köhögni kell, és a csövet már ki is húzták. Ilyenkor általában a gyomorszondát is eltávolítják, azaz kihúzzák az orron keresztül, ha nincs különösebb indok a megtartására (pl. a táplálás, vagy túlzott savmennyiség miatt). Régebben sajnos előfordult, hogy újból gyomorszondát kellett kapnom, hogy leengedjék a felesleges gyomortartalmat.

Nem baj, maradt bennem így is elég cső. Az „alapfelszereltség” egy ilyen nagy műtét után a következő:

  • img_20171209_220419950.jpgHólyagkatéter (ami, bevallom, jó ideig nagyon is kényelmes volt, mert legalább a pisiléssel, ágytálazással nem kellett foglalkoznom). Plusz, ha jól emlékszem, ehhez csatlakozott egy „maghőmérő is”, ami a testhőmérsékletemet hivatott mérni.
  • CVK”, azaz centrális vénakanül, amit általában a nyaki vénába helyeznek, és egy-egy öltéssel oda is varrják a bőrhöz, ki ne csússzon. Ez is „praktikus” dolog, hiszen egyetlen kanülön keresztül egyszerre több infúziót is tudnak adni, sőt, vérvételre is alkalmas lehet. Annyi hátulütője van a dolognak, hogyha már kiültetik az embert, a sok csapocska súlya folyton lehúzza, és nehéz kötszerrel megfelelően rögzíteni. Nekem az egyik öltés helye (gondolom emiatt) be is gyulladt.
  • Volt vénás kanülöm is, de azt hamar hihúzták az első napokban.
  • Artériás branül, ami azért jó, mert a vérgáz ellenőrzéséhez nem kell folyton szurkálni az embert (erről korábban már írtam valahol). Sőt! Egy spéci szerelékkel és érzékelővel a vérnyomás mérésére is lehetőség van ezen keresztül. (Így legalább nem kellett folyton mandzsettát viselnem a karomon, ami óránként berregve felfújódott volna. Ez éjszaka pl. kifejezetten idegesítő tud lenni.)
  • A műtéti seb melletti kanülök, melyek a műtéti terület körüli folyadékgyülem elvezetésére szolgálnak. Ezek csak 3-4 napig voltak bennem, a kihúzásuk ugyan nem kellemes, de szintén csak pillanatokig tart.
  • EKG-tappancsok az ember felsőtestén, meg persze a hozzá tartozó kábelek. Ezek nagyon kellemesen össze tudnak tekeredni más kábelekkel, plusz a tappancsok egyik remek tulajdonsága, hogy könnyen eltávolíthatók a bőrről, cserébe gyakran maguktól lejönnek, és akkor folyton újra kell őket cserélni. Ja, és hetekig ledörzsölhetetlen ragmancsok maradnak az ember bőrén.
  • Pulzoximéter az ember ujján, ami folyamatosan mutatja az oxigénszaturációt és a pulzusszámot. Nekem itt nem "csiptetős" fajta volt, mint otthon, hanem olyan, amit szabályosan ráragasztottak az ujjamra, és a végén egy piros lámpa világított, szóval úgy éreztem magam, mint E.T.  
  • Ja, és hogy el ne felejtsem, szívműtét esetén a szívbe pacemaker-drótokat is helyeznek, melyek kilógnak az ember mellkasából. Bizarul hangzik, igaz? Viszont életmentő lehet, mert így anélkül tudják baj esetén az embert pacemakerre kapcsolni, vagy akár a szívét újraindítani, hogy meg kéne nyitni a mellkast. Mielőtt átvittek volna a Kútvölgyibe, ezeket is eltávolították, egyszerűen kihúzták a mellkasomból varratszedésnél.

 

A folytatáshoz kattints ide!   

 

Csatlakozz Facebook-csoportomhoz!

facebook-jog-logo_1.jpg

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szivesnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr3913592083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fénycsepp 2018.01.25. 11:22:45

Hatalmas pont a Beethovenert, de a műtőt inkabb nem látnám, elég volt belőle :). További jo gyógyulást!

Szonday Szandra · https://www.facebook.com/szondayszandraoldala/ 2018.01.25. 11:45:35

@fénycsepp: Köszi! Ezek szerint már Te is veterán vagy... Remélem, minden oké! Amúgy Beethoventől az abszolút relax-zene számomra a Pastorale... ;)

mpl 2018.01.25. 12:37:12

A seb körüli kanülök a folyadékgyülem miatt vannak bekötve, ha egy műtéti területen gennyesedés keletkezik, nagy baj van...

Szonday Szandra · https://www.facebook.com/szondayszandraoldala/ 2018.01.25. 12:59:19

@mpl: Köszi, javítottam. (Bár a laikusok számára ez genny, trutymó, váladék marad :D )

2018.01.25. 15:55:18

Majdnem OFF topic…

Az egyik ismerősöm nővér az egyik koraszülött intenzíven. Mesél csodálatos és megható történeteket.
Számomra teljesen megdöbbentő, hogy több száz kilós gépek, hogyan tartanak életben egy apró emberi lényt… Nem is beszélve az ott dolgozók elhivatottságáról!
A párom és jómagam is átéltünk már nehéz pillanatokat!

Mielőbbi teljes gyógyulást kívánok neked!

Majdnem ON topic…

Szonday Szandra · https://www.facebook.com/szondayszandraoldala/ 2018.01.31. 22:42:18

@mentolos lecsó: Teljesen ON topic :D Eddig is igyekeztem néhány bejegyzésben megmutatni (és még szeretnék is írni erről), milyen lenyűgöző dolgokra képesek az orvosok, és milyen fantasztikus munkát végeznek az ápolók, főleg intenzív osztályon. Minden tiszteletem övék!
Egyébként pont ebben a nehéz helyzetben, amikor a zene, a rádió fontosságáról elmélkedtem ágyamban, volt alkalmam meghallgatni egy rádióriportot, ami pont arról szólt, hogy egy alapítvány az újszülött osztályokon a zene által próbál segíteni a szülőknek, piciknek, egy kis együtt énekléssel. Lehet, hogy ismerősöd is hallott róluk!