Szonday Szandra - Szíves napló

"A betegség felszabadít!"

Hogyan írjunk verset?

2018. július 07. 12:18 - Szonday Szandra

13 tanács kezdő költőknek

Brown Wooden DeskMa teljesült egy álmom: hosszas várakozás után végre megjelentek verseim az Élet és Irodalom hasábjain. Korábban is publikálták már műveimet művészeti folyóiratokban, de az ÉS mégis csak az ÉS - ráadásul meglepetésemre a 3 kiválasztott vers helyett hetet közöltek, egy egész oldalon.

Mindez hatalmas megtiszteltetés számomra, miközben az ilyen alkalmakkor mindig eltöpreng az ember: hogyan is kezdte? Honnan indult? Nekem is eszembe jutottak a kezdetek, az átsírt éjszakák, a szerkesztői visszautasítások, ugyanúgy, mint az első elismerő szavak, az euforikus pillanatok, ha "elkapott az ihlet", az első jól sikerült szonett. 

Arra gondoltam, röviden, 13 pontba szedve megírom tapasztalataimat, hogyan írjunk verset, hogyan tegyük meg első lépéseinket ezen a rögös úton.

1. Első szabály, hogy nincs szabály

Hagyd a kötöttségeket, légy szabad, játssz és élvezd! Hiszen ma már a művészetben nincsenek szabályok: ahogy egy konzervdoboz kiállítási tárgy, egy villamosjegy novella lehet (Örkény), és ahogy a cirkusz a színházba költözhet, kísérletezz, keverd a műfajokat, stílusokat te is. Fedezd fel idegen kultúrák, korszakok irodalmát: írj japán haikut, idézd meg a középkori perzsa szerelmes dalokat, mint Goethe a Nyugat-keleti dívánban.  Válassz szerepeket, találj ki egy alteregót, képzeld magad egy bogár, egy történelmi hős, egy művész helyébe. A szerepvers mindig népszerű és hálás műfaj volt, lásd pl. Weöres Sándor Psyiché-jét (Egy hajdani költőnő írásai), vagy Nemes Nagy Ágnes Ekhnáton-ciklusát  (amelyben a költő az egyistenhitet bevezető egyiptomi fáraót szólaltatja meg). 

Érvényes két díjszabási övezet beutazására, egy órán belül, legföljebb négyszeri átszállással, a felszállóhelytől az utazás céljához vezető legrövidebb útvonalon. Átszállni csak keresztezé­sek­nél, elágazásoknál és végállomásokon lehet, de csak olyan kocsira, melynek útvonala az előzően igénybe vett kocsik útvonalától eltér. Egy utazás során csak egy Duna-híd és minden útvonal csak egyszer érinthető.

Kerülő utazás és útmegszakítás tilos!

(Örkény: Mi mindent kell tudni - Egyperces novellák)

boy, field, grass

2. Figyelj!

Az ördög a részletekben rejlik - ez itt is igaz, csak kicsit másképp. Vers témája bármi lehet: egy kődarab, egy furcsa szín az égen, egy öregember mozdulata, ahogy a táskáját szorítja, egy eltaposott fészek, egy feszülő érzés a mellkasodban. Bármi. A fontos, hogy a világra nyitottan, az apróságokra is érzékenyen járjuk az utunkat, mintha egy fényképezőgépet hordanánk folyton magunkkal, a szemünk mögött, amivel lefotózzuk a számunkra fontos momentumokat. Van, aki alkatilag ilyen, de tudatosítani, fejleszteni is lehet.

Nem értem miért minek
de mindig rácsodálkozom
a sövény ilyen zöld
érted?
mintha most tanulnék
látni nézni
mindig újraveszem
spórák rajzát a
páfrányleveleken
és a csigák spirálja
házuk hossztengelye
fel-fel irányítja
tekintetem

(Szonday Szandra: Rácsodálkozom)

3. Olvass!

Amikor írni kezdtem (és talán még ma is) gyakran attól féltem, hogy az általam kedvelt, olvasott írók, költők túl nagy hatással lesznek rám, és akaratlanul is őket fogom másolni. Ebben van igazság, de azt hiszem, elkerülhetetlen dolog, főleg, amíg az ember még a saját hangját keresi. De nem szabad, hogy ez elvegye a kedvünket mások olvasásától. Főleg azért nem, mert a szárnyukat bontogató írók gyakran esnek abba a hibába, hogy azt hiszik, feltalálták a spanyolviaszt, miközben az újnak hitt versformát, képet, témát már 80 éve kitalálták (és el is használták). Igazság szerint a 20. században annyi minden történt a művészetben, hogy nehéz újat felmutatni, de nem is feltétlenül kell. Rám inkább felszabadítólag hatott ez, hiszen már bármit lehet - csak rajtad múlik, hogyan fejezed ki magad: szabadverssel, barokkos körmondatokkan vagy szapphói strófákban megírt himnusszal.

Hogyan kezdtem verseket írni? Nézd meg itt!

4. Áss minél mélyebbre magadban!

Biztosan hallottad már a mondást: "aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni." Lehet írogatni az alkonyatról, meg arról, hogy jön az ősz, de az egész mit sem ér, ha nem vagy őszinte, nem tárulkozol ki, nem ásol mélyre magadban. Ez néha fájdalmas, nehéz, akár egy pszichoterápia. Tőlem gyakran kérdezik óvatoskodva: "jaj, nem baj, hogy a betegségedről / anyukád haláláról / stb. kérdezlek?" Én meg ilyenkor széttárom a karomat: hiszen az életem nyitott könyv, minden ott van a verseimben, a gyász, az intenzíven töltött pillanatok, a halálfélelem, a depresszió, a bűntudat - mégis mit titkolnék, mit szégyellnék? A költészetben nincsenek tabuk, másként ma nem olvashatnánk Baudelaire A dög című versét vagy József Attila keserű sorait: "Tőlem elvetted, kukacoknak adtad / édes emlőd s magad. / Vigasztaltad fiad és pirongattad / s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad." (Kései sirató).Áss minél mélyebbre magadban, csak így lehetsz önazonos, és a vers akkor lesz igazán vers: ez a mélység, hidd el, át fog ütni a sorokon.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak.

(Karinthy Frigyes: Előszó egy készülő verseskötethez)

5. Találd meg a saját utad!

10390564_10203183250456422_4060891609872067584_n.jpgAz emberek gyakran dédelgetnek magukban romantikus képet a költőkről, írókról: hogyan kapnak ihletet, hogyan dolgoznak. Aztán, ha nem sikerül ehhez az ideálhoz igazodni, szonettet írni egy kávé mellett a presszóban, vagy minden nap újabb költeménnyel előrukkolni,  akkor jön a Nagy Csalódás. Az igazság azonban az, hogy nem vagyunk egyformák, mindenkit más motivál, más a munkamódszere, a napirendje. Pl. Tandori képes minden reggel 6-kor felkelni írni, más évente egyszer levonul a telekre, és két hét alatt megír egy kötetet. Kezdőként hatalmas megkönnyebbülést jelentett, amikor ráakadtam a polcon Bari Károly vékonyka kötetére, aminek fülszövegében így vall: „Nem tartozom azok közé a költők közé, akik mindennap csinálnak egy verset. Számomra a versírás küzdelem [...] Megszenvedek minden szóért, minden vesszőért; gyakran van úgy, hogy fél évbe is beletelik, amikor egy-egy vers végére pontot teszek. Igaz, ritkábban gyűlik össze kötetnyi anyagom, mint másoknak, de ez nem érdekel." (A némaság könyve)

Szóval lehetnek példaképeink, de ne méricskéljük magunkat görcsösen másokhoz, inkább próbáljunk rátalálni saját utunkra: mi az ami inspirál minket, hol és mikor tudunk nyugodtan dolgozni. Én például időnként magammal viszek fejben egy-egy problémás versrészletet, és a buszon ülve, sorban állva agyalok azon, hogyan lehetne megoldani pl. az adott rímelést.      

6. Játszva gyakorolj!

Ne foglalkozz a vélt vagy valós elvárásokkal: a költészet egy nagy játék - igaz, olykor vérre menő, komoly játék.  Annyiféle lehetőség van, próbálgasd végig őket. Én például fogtam Alföldy Jenő Irodalmi fogalomtárát, és megpróbáltam írni minden egyes rímképletre, strófaszerkezetre, versformára egy verset. Akár másokkal is összeállhatsz, ki tud verset köríteni egy furcsa kifejezéshez, vagy ki tud jobb verset írni egy adott rímképlettel, ez nagy költőinknek is kedvelt mulatsága volt. (Anno Spiró György játszott velünk ilyeneket: egyszer az "államháztartási hiány" szót is sikerült időmértékes versbe foglalnom az óráján.) Szoktak hirdetni ilyen jellegű workshopokat, táborokat is, ahol nagyon sok hasznos technikát tanulhatsz.

7. Az a fránya verstan...

No, igen, sokan nyilván szívesen hallanák azt tőlem, hogy ezzel nem kell foglalkozni. Nem egyszerű elsajátítani a különböző verseléseket, rá kell érezni, időbe telhet, míg belejövünk, de fantasztikus eszköztárat kapunk vele kézhez. Hiszen te is élvezettel skandáltál már Radnóti-sorokat, nem igaz? "Drága barátom, hogy dideregtem e vers hidegétől, / hogy rettegtem a szót, ma is elmenekültem előle." (V. eclogaKár lenne megfosztani magad ettől! Ne szégyellj verstani könyveket böngészni, vagy más versek alapján próbálkozni. Én pl. sokat forgattam Benedek Marcell könyvét, Az olvasás művészetét.   

 

8. Jegyzetelj! 

Jó, ha mindig kezed ügyében tartasz egy noteszt, füzetet, hogy ha eszedbe jut egy jó gondolat, kép, egy fontos jelenet, szituáció, akkor papírra vethesd bármilyen helyzetben: a buszon ülve, egy orvosi rendelőben várakozva, vagy éjszaka, az ágyban. (Én gyakran az okostelefonom jegyzettömb-funkcióját használom, de van egy erre a célra rendszeresített naplóm is.) Az ihlet nem jön gombnyomásra az íróasztal mellett, és gyakran akkor jönnek a jó gondolatok, amikor egészen mással vagyunk elfoglalva, vagy álmatlanul hánykolódunk. Én, ha nem írom le ezeket, egy idő után elfelejtem, aztán verhetem a fejem a falba, hogy "pedig milyen jó sor volt!" Az ilyen jegyzetek azért is hasznosak, mert ha akkor éppen nem is tudod őket teljes verssé kerekíteni (az ember ritkán ír le egyben, készen egy verset), később lehet, hogy egy másik versben megtalálja a helyét. Néha előfordul, hogy véletlenül találok egy-egy elfeledett verskezdeményt egy füzet hátuljában, egy cetlin, és akkor új szemmel, új ihlettel állok neki az írásnak. (Lásd következő pont!)

9. Pihentesd!

Ami nem megy, az nem megy, nem kell erőltetni. De ez nem jelenti azt, hogy az a bizonyos vers soha nem készül el. Tegyük félre olykor az írásunkat, jót tesz neki néhány nap, hét. Az is lehet, hogy csak évek múlva vesszük elő, és akkor hopp! Egyszerre megtalálják a helyüket a szavak, és a vers kerek egésszé írja magát. Hidd el, belül az agyunk továbbra is dolgozik rajta. Lehet, hogy most még nem jött el az ideje, kell még idő, más élmények, változások, hogy a vers beérjen. Van, hogy több ilyen töredékből áll idővel össze egy vers.

blur, cellphone, close-up

10. Engedd el!

Olykor a végletekig tudunk ragaszkodik egy-egy szóhoz, sorhoz, strófához, hiszen "belőlünk jött", a miénk, meg "az úgy jó, ahogy van", miközben lehet, hogy az egész versnek jobbat tenne, ha törölnénk, vagy egészen más kifejezést találnánk helyette (ez olykor a ritmika miatt elkerülhetetlen). Tanuljuk meg olykor elengedni ezeket, és egészen máshonnan közelíteni meg a verset.

11. Külső szemszög

Nagyon igaz manapság, hogy csendben olvasunk. Pedig régen a verseket "előadták", elénekelték, többnyire zenei kísérettel (innen ered a líra szó is). Ha sokáig foglalkozunk a saját versünkkel, akkor hajlamosak vagyunk elsiklani a hibák felett, vagy pl. úgy ritmizálni a sorokat, ahogy hallani szeretnénk, és nem úgy, ahogy a szavak tényleges ritmikája hangzik. Ezért jó, ha olykor hangosan is felolvassuk magunknak a verset, sőt, még jobb, ha másnak adjuk oda, hogy olvassa fel. Ott rögtön ki fog derülni, hogy a tördelés (sorok hosszúsága), a központozás, a szavak sorrendje mennyire másképp "olvastatja magát" azzal az olvasóval, aki először találkozik a szöveggel. 

12. Mérettesd meg magad!

Ha szeretnél fejlődni, továbblépni, és nem csak a családdal, barátokkal szeretnéd megosztani a verseket, akkor több lehetőséged is van a nyilvánosság elé lépni. A különböző workshopokat, táborokat már említettem, de csatlakozhatsz művészeti csoportokhoz, egyesületekhez, vagy szervezhetsz saját írói kört is (pl. iskolán, egyetemen belül). Időnként írnak ki költészeti pályázatokat, én is indultam néhányon, van, hogy "nyereményként" antológiában, köztéri plakáton jelenhetnek meg írásaid. (Én is így indultam: egy pályázat révén kerültem be egy antológiába, amit később több megjelenés is, majd önálló kötet is követett.)

Hallgasd meg Újraalkotva c. versemet, ami az Irodalmi Rádió pályázata révén CD-n is megjelent!

Bár sok munkával és olykor sok csalódással is jár, érdemes verseiddel a folyóiratokat is megcélozni. Számíts rá, hogy rengeteg anyag érkezik be a szerkesztőségekbe, lehet, hogy csak hetekkel, hónapokkal később kapsz választ, és nem biztos, hogy minden szerkesztőnek van ideje hosszabb véleményt írni, de ha kitartó vagy (és a verseid is jók), előbb-utóbb sikerülhet a dolog. Neki kell feküdni, postázni, e-mailezni, újból rákérdezni, újabb verseket küldeni, és minél több programon (pl. lapszám-bemutatókon, felolvasásokon) részt venni.  

13. Tanuld meg kezelni a kritikát!

adult, art, conceptualTalán ez az egyik legnehezebb dolog. Az íróember alapvetően érzékeny, főleg, ha a "gyerekeiről" van szó. Kezdetben én is harcosan védtem minden versemet, minden sort és szót, vitatkoztam, érveltem, és megbántódtam. De nem szabad, egyrészt, mert sok esetben javunkra válhat, ha megfogadjuk, de legalábbis átgondoljuk a javítási javaslatokat. Másrészt, mert ahogy édesanyám mondogatta: "ez egy szubjektív műfaj", és igaza volt. (Persze, ezt jól tudta, hiszen maga is művész, színész volt.) Azaz mindenki egyéni ízlése, hangulata alapján fogja megítélni az írásodat, van, aki azt mondja rá, "még nincs kész", valaki meg közlésre javasolja. Hogy akkor kire hallgass? Én azt mondom, hallgass meg mindenkit, sőt, jobb, ha minél többen mondanak véleményt ugyanarról, így nem dőlsz kardodba, ha egyvalaki lehúzza a versedet. A kritikus is esendő ember, néha rosszul ítélhet meg dolgokat, vagy rossz lábbal kelt fel, vagy eleve averziói vannak mondjuk a prózaversekkel szemben. Ezeket próbáld felmérni, észben tartani, válaszd ki azokat, akik nem elfogultak veled szemben, és adsz a szavukra. Próbálj uralkodni az érzelmeiden, és nem összeveszni másokkal. Nyilván vannak kritériumok, ami alapján meg lehet ítélni, egy vers jó-e vagy sem, de ezek nagyon képlékeny dolgok. Egy alkalommal egy szeretett irodalomtanárom azt mondta elolvasva néhány rövidke versemet, hogy szerinte hagyjam abba a versírást, és térjek át prózára. Egész éjszaka bőgtem, nagyon rosszul esett. De nem adtam fel, írtam és írtam, és évekkel később kritikusom utólag bocsánatot kért, és örült, hogy nem hallgattam rá. Azok a bizonyos versek tényleg ütni valóan rosszak voltak, tanárom csupán abban hibázott, hogy rögtön leírt engem, mint költőt, ahelyett, hogy konkrétumokat mondott volna, mit változtassak.

Éppen ezért, bevallom, ha valaki hozzám fordul segítségért, véleményért írásaival kapcsolatban, nem szeretek rosszul sikerült verseket egy az egyben kukába dobni. Inkább azt mondom: ez a vers nem az igazi, kicsit közhelyes, stb. de nézd csak ezt a sort itt? Ez fantasztikus, ez már alapja lehet egy jó versnek. És akkor tovább lehet lépni.      

Tetszett a cikk? Kövess, lájkolj, vagy írj nekem! Oszd meg velem gondolataidat, történetedet!

 

Please like ne https://www.facebook.com/szondayszandraoldala/ #art #artist #művészet

Szonday Szandra (@szondayszandra) által megosztott bejegyzés,

 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szivesnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr4514098475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2018.08.16. 01:37:02

A szabadvers - nem vers. Ma már a szabálytalanság nagy divat, de ettől még a szabadvers semmiképpen nem nevezhető versnek, még ha le is közli az ÉS (megjegyzem, én az ÉS-nek soha, semmit nem adnék közlésre, nagyon utálom a liberálisokat).

Aki pedig az utolsó igazi, nagy magyar költő volt, az csakis Arany János. Ő ugyanis pontosan ismerte a mesterség szabályait, és be is tartotta azokat. Szabadverset nem írt; annál több időmértékest. Mindmáig felháborít, amikor a hátborzongatóan kitűnő A walesi bárdok-at valami csirkefogó színész úgy mondja el, hogy nem skandálja a jambikus ütemet (mert amúgy egyik se teszi, kik ők, hogy a költőt kiszolgálják - inkább saját, ostoba "elképzeléseiket" szavalják, nem azt, amit és ahogy a költő leírt).

Már megbocsásson, de a vers azért vers, mert bizonyos formákat be kell tartani. Akinek ez nem megy, az ne nevezze költőnek magát. A "szabadvers" voltaképpen béna tagolással leírt, szabálytalan mondatszerkesztésű próza, amit sortördeléssel láttatnak álverssé.