Szonday Szandra - Szíves napló

"A betegség felszabadít!"

Fulladásaim története

2018. július 26. 13:43 - Szonday Szandra

adult-agility-aquarium-235468.jpgBiztos ti is elgondolkodtatok már, vajon melyik lehet a legrosszabb halálnem? Mi gyerekként barátaimmal gyakran filozofáltunk ezen. És nagyjából megegyeztünk, hogy megfulladni lehet a legrosszabb (ettől függetlenül vidáman játszottunk a tóban nap mint nap). Én ma sem gondolom másként, főként, hogy többször volt fulladásos élményem. Habár sokszor voltam kórházban válogatott kínzásokat elszenvedve, az igazi légszomj megtapasztalását még az ellenségemnek sem kívánnám.

Néha az ember túlbecsüli a képességeit. Vagy alábecsüli az állapotát. Mindegy, a lényeg, hogy a tegnapi nap remekül sikerült, kivéve azt a negyedórát, amíg levegőért küzdöttem az ájulás határán egyensúlyozva.

1. Arccal a vízbe

Történt, ugyanis, hogy ebéd előtt úgy döntöttünk, úszunk még egyet a tóban. Egy matrac és egy úszódeszka kíséretében levonultunk a partra, és élveztük a pancsolást. Ekkor észrevettük, hogy a tó túloldalán barátaink is épp úszni készülnek, de hiába integettünk nekik, nem vettek észre minket. Így végül elhatároztuk, hogy átevezünk a két lélekvesztőn. Eddig nem is lett volna semmi baj. 5-6 perc alatt átértünk: én a matracon hasaltam, és a lábammal tempóztam. Kifáradtam, de azért jól voltam. Átérve még a barátaink is örültek, hogy nahát, milyen jól vagyok már, hogy így bírom a szívműtét után, dagadt keblem a büszkeségtől, hogy bizony, milyen sokat bírok. Aztán beszélgetni kezdtünk a parttól úgy 15 méterre. A hibát ott követtem el, hogy megpróbáltam felülni, hogy jobban kapjak levegőt, ám ez a jócskán leeresztett matracon nehezen ment: erőlködtem, kapaszkodtam, még jobban kifulladtam - végül arccal belecsapódtam a vízbe, miközben lábaim fönnakadtak a matracon.

Azt nem mondom, hogy megijedtem, de mégiscsak mélyvízben voltunk, gyorsan vissza kellett másznom a csúszós izére és kievickélnem, de ez már sok volt. Mellkasom összeszorult, hiába kapkodtam levegő után. Hárman siettek segítségemre, valahogy kitoltak a stégig, közben kezdtem pánikba esni, mert már éltem át ilyet, és akkor pont a pánik a legrosszabb. Féltem, hogy elvesztem az eszméletem, és itt vagyunk mindannyian egy szál fürdőruhában a tóban, még egy telefon sincs nálunk. Mi lesz velem??? Barátaink orvosok - legalább újra tudnak éleszteni ha kell, gondoltam, de ettől nem nyugodtam meg. Próbáltam arra koncentrálni, hogy ösztöneimet elnyomva lassan lélegezzek, ne veszítsem el a fejem (és a záróizmaim feletti kontrollt), csak hagyjam, hogy a többiek segítsenek partra.

Mit tehetsz ilyen helyzetben? Lásd a keretes írást és a cikk végét! 

Szóval az az ironikus helyzet állt elő, hogy nem a tóban, hanem a tó partján fulldokoltam.

Végül sikerült. Elértük a stéget, belekapaszkodtam a lépcső korlátjába, és ott már kezdett úgy-ahogy rendeződni a helyzet. A fejem rettenetesen hasogatott, kellett egy óra, míg jobb lett, és teljesen megnyugodtam. Addig a stégen üldögéltünk, mert ilyenkor számomra a legjobb, ha elterelem a gondolataimat, és erre a baráti társalgás és a házi bodzaszörp tökéletesnek bizonyult. (Innen is köszönöm nekik!)

ball-1845546_960_720.jpg

Mindenesetre az eset tanulságos volt számomra, mert oké, túléltem a szívműtétet, de azért óvatosabbnak, megfontoltabbnak kell lennem, nem fejjel ugranom a dolgokba (vagy a tóba). Ugyanakkor jó érzéssel töltött el, hogy sikerült észnél lennem, uralkodnom magamon, mert bizony, ilyen helyzetekben legtöbbször fejben dől el a dolog.

Mi az a hiperventilláció?

A légszomjnak (nehézlégzés, fulladás) sok oka lehet: szív- vagy tüdőbetegség (akár egy tüdőgyulladás is); cukorbetegség (kómát megelőző állapot); asztma, vagy allergiás reakció során kialakuló gégevizenyő; oxigénhiányos állapot, pl. nagy tengerszint feletti magasságokban vagy szűk, zárt helyeken (mondjuk liftben); továbbá félrenyelés, ijedtség, félelem.  

Utóbbi esetben nincs szervi elváltozás a fulladás mögött, és a beteget vizsgáló orvos tulajdonképpen nem talál semmi kórosat. Ebben az esetben pl. pánikroham miatt kezd a beteg túl szaporán, kapkodva levegőt venni, ami “túllégzéshez” vezet: a fokozott légzés “kiszellőzteti” a tüdőből a szén-dioxidot, ezért a vér pH-értéke lúgos irányba tolódik (respiratorikus alkalózis - ezért hülyeség a szervezet ma divatos “lúgosítása", hiszen a vérnek szigorúan szabályozott pH értéke van, és ha ez megváltozik, annak súlyos következményei lehetnek). Az artériás szén-dioxid szint csökken, ettől az agyban érösszehúzódás alakul ki, melynek következménye agyi oxigénhiány, és annak tünetei (pl. zsibbadás, görcs, eszméletvesztés). A vérnyomás általában normális marad, és a tényleges fulladás veszélye is elhanyagolható. De ha valaki eleve valamilyen szervi betegségben szenved - mint én -, akkor a hiperventilláció bonyolult helyzetet idézhet elő.  

Teendők: Filmekben azért látjuk, hogy az embereket ilyenkor zacskóba lélegeztetik, mert ilyenkor a zacskóba kilélegzett szén-doxidot lélegzi vissza, így helyre tud állni a szervezet szén-dioxid-egyensúlya. Fontos, hogy igyekezzünk megnyugtatni a beteget, megszüntetni az okot, ami a túllégzést kiváltotta, és természetesen hívjunk segítséget.

2. Pánik szindróma

 

ambulance-1666012_1280.jpgAz első fulladásos élményemnek történetesen fizikai oka volt. Hónapokig intenzíven feküdtem, lélegeztetőgépen, gégemetszéssel. A gépről való levételi kísérletek sem voltak kellemesek, de a legrosszabb mégis az volt, amikor a gégemetszéskor okozott seb bevérzett, és folyamatosan vár szivárgott a légcsövembe. Mintha vizet lélegeztem volna be. Műtéti ellátásra szorultam volna, de éppen vasárnap volt, és ügyeletes sebész égen-földön nem akadt, meg kellett várni a másnapot. Nem tudtam, kibírom-e ép ésszel, írásban könyörögtem, csináljanak valamit, végül altatásban tartottak, amíg meg nem oldották a problémát. (Addig persze a folyadékot rendszeresen leszívták.)

Abban, hogy a második eset bekövetkezhetett, része volt mindannak, amit korábban az intenzíven átéltem. Kb. 10 évvel később, egy nyáron elutaztunk pár napra a Balatonra. Nem kíméltem magam, pedig iszonyú meleg volt, mindent látni akartam, az apátságot, a múzeumokat, Badacsonyt... Miután hazaértünk Pestre, a kánikula ellenére rögtön bevállaltam több találkozót is a városban, az egyiket sikerült pont délre időzítenem. 

Amikor hazaértem, lepihentem, de hiába: kezdett káprázni a szemem. Oxigénre, légzéssegítő készülékre (BiPAP) tettem magam, de az sem segített, egyre rosszabbul éreztem magam. Az ájulás kerülgetett. És ekkor eszembe jutott, hogy mi lesz, ha elvesztem az eszméletemet, és ismét lélegeztetőgépen ébredek, mint 2003-ban??? Ettől teljesen bepánikoltam, halálfélelem lett úrrá rajtam. Közben hazaérkezett Viktor is, de tanácstalanul állt, próbált segíteni: hozta az asztma-sprayt, borogatást, simogatott - végül hívta a mentőket. Ekkor már úgy éreztem, mintha egy vaspánttal szorítanák össze a mellkasomat, és hiába akartam nagy levegőt venni, nem ment. Ördögi kör.

A mentősök kiérkeztek, szívmonitorra raktak, vérnyomást mértek, vénát szúrtak, de nem találtak szervi bajt. Végül "összecsomagoltak", és vittek (eközben már egyeztettek telefonon a pulmonológusommal is). Amíg a liften levittek, kézi pumpával kellett lélegeztetniük, és nehezen tudom leírni, milyen küzdelem volt, hogy ne ájuljak el, hogy lélegezni tudjak. Örökkévalóságnak tűnt minden perc a kórházig, miközben próbáltam azt képzelni, hogy a tó kék vizén lebegek a Balatonon, fölöttem a kék éggel, a susogó fákkal. Ez picit segített, ahogy a mentősök nyugodt viselkedése is: "Nyugodtan ájuljon el, akkor sem történik semmi, itt vagyunk, semmi baj nem lesz!" - mondta a doktornő, és tudtam, hogy biztonságban vagyok.

Fejben dől el

34926fe47b673728683fc67efd0bbd3a.jpgMire beértünk a kórházba, kezdtem rendbejönni, de azért benntartottak pár napig. És bár fizikailag jól voltam, lelkileg nagyon megviselt a dolog, és hosszú idő kellett (hónapok!), amíg egyedül mertem maradni otthon, vagy kimerészkedtem az utcára a kicsi oxigénpalackom nélkül. Hörgőtágító spray nélkül ma se megyek sehova. És még így is előfordult, hogy pl. le kellett szállnom a metróról, mert rosszul éreztem magam, és meg kellett várnom, amíg elmúlik az ijedtség. Ültem a metróállomás padján, és gondolkodtam, mentőt, vagy taxit hívjak, addig Viktor tartotta bennem telefonon a lelket. De már jobban felkészültem, mert nyugtató és spray is volt nálam, így mindkettőt használtam, így végül taxival mentem haza, és ott "kezeltem magam" tovább. 

Tanulság?

Hát, azt nagyon megtanultam, hogy mennyire fejben dől el a dolog. Nagyon nehéz ez, hiszen az ember ilyenkor az életéért küzd, Így könnyebb pánikba esni, de sajnos az csak ront a helyzeten. Tudom, hogy ha az ominózus esetnél nem pörögtem volna rá arra, "mi lesz ha", talán megúszom a mentőt. Persze, az ember az érzelmeinek és ösztöneinek tud legkevésbé parancsolni. Aki tudja, hogy hajlamos ilyesmire, vagy eleve valamilyen betegségben szenved, annak azt tudom tanácsolni, hogy mindig legyen nála "túlélőfelszerelés": gyógyszer, oxigén, stb., mindig legyen nála feltöltve telefon. (Már annak tudata, hogy  felkészültünk, sokat jelent!) És keresse meg, mi az a dolog, ami ilyen helyzetben meg tudja nyugtatni.  Én pl. gyakran a mobilommal kezdek játszani, mert eltereli a gondolataimat. És persze legyen óvatosabb: inkább mondjon le egy baráti találkozót, egy kirándulást, bulit, ha az túl megerőltető lenne számára pl. a kánikula miatt - nem fog összedőlni a világ! Lesz rá alkalom bepótolni! (Azzal meg ne foglalkozzunk, ki mit gondol, az egészségünk a legfontosabb!)

A többieknek pedig azt tudom mondani: ők se essenek pánikba, mert ha a beteg előtt idegeskednek, akkor azzal csak rontanak a helyzetén. Kérdezzék meg, mire van szüksége, segítsenek, de ne erőltessenek valamit, ha az a betegnek kényelmetlen (pl. ne akarják ide-oda mozgatni, járatni). Ha az illetőnek épp guggolva jobb, akkor hagyjuk, és ne akarjuk lefektetni. Hívjunk segítséget, és lehetőleg maradjunk mellette, mert ilyenkor az a legrosszabb, ha az illető úgy érzi, egyedül maradt. Ja, és utcán is figyeljünk oda! Ha látjuk, hogy valaki rosszul van: egy helyben ül, áll, falnak dől, görcsösen kapaszkodik, sápadt, verejtékezik, lilák a körmei, nehezen beszél, kérdezzük meg, szüksége van-e segítségre! (És ha visszautasítaná, mert sokan szégyenlik magukat, vagy félnek, hogy ezt kihasználják - főleg idősebbek -, maradjunk pár percig a közelükben, figyeljük, változik-e az állapotuk.)

ÉS SZUSZA!

Kövess!

kovetes.jpg

Forrás:

http://patikapedia.hu/hiperventillacio

http://www.webbeteg.hu/cikkek/legzoszervi_betegseg/3054/nehezlegzes-legszomj

Képek: pixabay.com (1-3.); pinterest.com - aes ↬ earth (1.); 

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szivesnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr814079163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bölcsész 2018.07.27. 18:32:39

Nem oxigén hanem xanax!

Szonday Szandra · https://www.facebook.com/szondayszandraoldala/ 2018.07.27. 19:33:26

@Bölcsész: Ez nem ennyire egyszerű. Mivel többnyire azért estem pánikba, mert attól féltem, nem kapok elég levegőt (nem jutok elég oxigénhez, aminek van is alapja, hiszen restriktív tüdőbetegségben szenvedek), ezért maga az a tudat, hogy oxigént tudok szívni, már megnyugtathatja az embert. Ráadásul a Xanax nem fejti ki azonnal a hatását, kell hozzá kb. fél óra. Azért meg nyilván nem fogok minden nap 1-2-3 szem Xanaxot szedni, hogy ne forduljon elő ilyesmi... (Kérdés, hogy egyáltalán működne-e a dolog - max. ha teljesen leszedálom magam, ami viszont megint nem tesz jót a légzésnek.)

registerz 2018.07.27. 21:32:56

Könnyűbúvár vagyok, tökéletes leírás volt!

Szonday Szandra · https://www.facebook.com/szondayszandraoldala/ 2018.07.27. 22:14:27

@registerz: Köszönöm! Netán éltél már át hasonlót? Gondolom, oktatják búvár-tanfolyamon...

n80qd 2018.07.28. 10:41:51

Uh, egyszer majd' sikerült belefulladni a Tiszába, és rendesen be is pánikoltam. De ahogy rájöttem, hogy ha most nem szedem magam össze, akkor annyi. Nehéz leírni, az érzést, viszont utólag azt mondom, hogy jó tapasztalat volt. Évekkel később volt egy dupla szemműtétem, amikor pár napig le volt ragasztva mindkét szemem, és érdekes, hogy attól lett kb 1,5 nap után egy ilyen légszomjas-fuldoklós akármi, hogyha nem nyitom ki a szemem, akkor megfulladok, de szerencsére sikerült kezelni a dolgot, vagyis logikusan végig gondolni, hogy ennek nincs semmi összefüggése.
Tényleg Buteyko légzéstechnikát nem próbáltál még ki, nekem a nefrectomia-m után ezzel sikerült normalizálni a vérnyomásom és a pulzusom.

wombat wombatovics wombatow 2018.07.28. 12:21:31

Egyszer tortent velem ilyesmi, spearfishing (szigonypuskas halaszat) kozben. Annyit tudni kell errol, hogy szigoruan szabadtudos merulesrol van szo snorkellel, es amugy gond nelkul merulok 25-30 meterig egy levegovel, es 2+ perc viz alatt nem gond. Egyszer mar a vizbol kifele jovet olyan helyre kerultem ahol megtortek a hullamok es a vizben a haboktol nem lattam semmit, teljesen elvesztettem az orientaciomat es azon vettem eszre magam, hogy baromi gyorsan szedem a levegot. A felelmetes az volt, hogy miutan teljesen nyugodtan lebegtem a vizfelszinen es rendesen szedtem a levegot a snorkellel, ugy ereztem megfulladok. Elkezdtem a part fele uszni a hullamokkal, de kozben kezdett elsotetulni minden, az izmaim alig mukodtek. Nagy nehezen kievickeltem de kozben komolyan megfordult a fejemben hogy ennyi volt, itt fogok megfulladni. A gond az, hogy amikor az ember mar benne van a panikban akkor ebbol nagyon nehez kijonni, foleg amikor viz kozepen van az ember. Amikor realizaltam magamban hogy gond van, akkor mar keso volt.
Van erre valamilyen technika? Nejlonzacskot nem huzhatok a fejemre a vizben, hogyan lehet visszaallitani a normalis pH-t?
Azota ez nem fordult elo, de mondjuk kerulom az olyan reszeket ahol komolyabb hullamtores van.

Szonday Szandra · https://www.facebook.com/szondayszandraoldala/ 2018.07.29. 10:31:39

@n80qd: Hú, nagyon érdekes, amit írtál! De át tudom érezni! Remélem, a szemeid rendben vannak :)
A Buteyko-légzéstechnikáról már halottam régebben, de még nem próbáltam. Igazából a tüdőkapacitásomat kellene valahogy növelni, mert a vérnyomásom az teljesen jó. De majd utánanézek.
Én egyszer a "Légzés művészete" workshp-on vettem részt, egy indiai guru tartotta, az sem volt rossz.
www.artofliving.org/hu-hu/mi-az-sudarshan-kriya

Szonday Szandra · https://www.facebook.com/szondayszandraoldala/ 2018.07.29. 10:35:57

@wombat wombatovics wombatow: Hát, most nagyon irigyellek! 2-3 perc egy levegővel! :D
Örülök, hogy sikerült túlélned ezt a rossz élményt... Én legalább nem voltam egyedül, nagyon ijesztő lehetett! Minden tiszteletem! (Egyben eseted is mutatja, hogy sajnos bárkivel előfordulhat ilyesmi.)
Vissza tudtál menni hamar a vízbe? Nem kísértett az élmény? Mert szerintem ez is egy nagyon nehéz dolog... :(
Ennek a pH-dolognak még utánakérdezek a pulmonológusomnál. De szerintem az is sokat használ, ha minél lassabban, hosszabban próbálod kifújni a levegőt.

n80qd 2018.08.04. 15:35:53

@Szonday Szandra: Szerencsére a szemem ok. És egy vesével sincs gondom, pár nap kórházzal sikerült megúszni a műtétet. A Buteyko sokat segített, normalizálni, és regenerálódni. Egyébként a Buteyko inkább légzésszervi problémákra lett kitalálva. De jó teljesítmény növelésre is. Amikor anno végeztem a képzésen, a hét alatt, a résztvevő asztmások nagyjából elhagyták a gyógyszereiket, gond nélkül lépcsőztek, sokkal jobban érezték magukat. Ami még használok azóta is a Kaatsu, az is sokat segített!

Szonday Szandra · https://www.facebook.com/szondayszandraoldala/ 2018.08.04. 16:13:43

@n80qd: Ennek örülök, és köszi a tippeket! Utánanézek! A blogomban egyébként találsz még néhány bejegyzést, ahol különböző eszközökről, technikákról írok, ha érdekel. Légzéstréner, légzéstorna, stb. címke alatt.

Leylandi 2018.08.09. 08:49:36

@Szonday Szandra: ezt nem kötözködésképp írom, de ne kísérletezz tovább te magad. A pánikbetegség egyszerű szervi baj, és orvos által gyógyítható. Bár "lelki" problémának tűnik, így kis javulást hozhatnak a relaxációs gyakorlatok, de gondolattal éppúgy nem lehet meggyógyítani, mint a vakbélgyulladást.