Szonday Szandra - Szíves napló

"A betegség felszabadít!"

Die Antwoord koncerten - mozgáskorlátozottan

2018. augusztus 21. 14:24 - Szonday Szandra

bbpark.jpgEz az írás amolyan hibrid poszt lesz. Lesz benne koncertkritika, beszámoló az állapotomról és egy elég fontos probléma taglalása. Egészen pontosan arról fogok beszélni, milyen volt mozgáskorlátozottként a Budapest Parkba eljutni és boldogulni, milyen egy koncerten betegként, mozgáskorlátozottként részt venni. Hát, nem könnyű. 

A KONCERTKRITIKÁHOZ PÖRGESS LEJJEBB!

Ezt a koncertet már nagyon vártam. Nem vagyok egy rajongó típus, kamaszkoromban sem tapétáztam ki a szobámat együttesek posztereivel, de most nagyon vágytam arra, hogy egy általam kedvelt együttest élőben hallhassak. Igazán nagykoncerten sem voltam soha, amikor még jobban voltam (10-15 éve) inkább kisebb klubokba jártam: Gödör, West Balkán, meg hasonlók. 

A nyárra eleve nagyon rá voltam pörögve: habzsolni akartam az életet, hiszen túléltem a szívműtétet, visszakaptam az életemet. Azt hittem, a nyári hónapok majd kirándulásokkal, nagy strandolásokkal telnek, magamban már írtam a listát: Csingervölgy, Mátra, Balaton, Velencei-tó, Budakeszi Vadaspark, satöbbi, satöbbi... De hát ember tervez, Isten végez. Meglehetősen naiv voltam, amikor azt hittem, vagyok annyira jól, hogy meghódítsam a világot. Hát fenéket. Bejött a kánikula, és én mint egy kétnapos csibe pihegtem egész nap az ágyon a ventilátor alatt, és olykor még a strandra se voltam képes lemenni. 

De a koncertet nagyon akartam. Ráadásul barátnőm a diplomaosztómra két VIP-jeggyel lepett meg - direkt azért, hogy nyugodtabb körülmények között, egy teraszról, ülve élvezhessem a koncertet, ne a "dühöngőben". De, mint kiderült, még így is túlontúl korai volt számomra ez az egész. Tanulságnak mindenesetre jó volt: kicsit feszegettem a határaimat, és megtapasztaltam, jelenleg mettől meddig mozoghatok. 

Die Antwoord - vérprofik

Die Antwoord are back and with lot of news  A new visual and their last album  | Image 1De először is a koncertről... Nos, a csapatban nem csalódott az ember. Nagyon odatették magukat, tudatosan és jól felépített, hibátlan produkció volt. Minden takkra ki volt számítva, bár bevallom, ez egy kicsit el is idegenítette az előadást. Féltem picit ettől, mert nézegettem korábbi koncertvideóikat is, ahol szintén nagyon profin nyomták. Persze, voltak kiszólogatások (Hello Budapest!), beugrás a közönség közé, stb., de mindez nagyon ki volt számítva. (Bár így legalább nem húzták feleslegesen az időt cseverészéssel.) Főleg a végén lehetett ezt érezni, mert maga a ráadás is meg volt komponálva: volt egy nagy cezúra, mintha vége lenne a koncertnek, és aztán a közönségnek engedve jönnének vissza. Azonban az egész a műsor része volt: amikor visszatértek, szépen koreografáltan énekeltek egy lassú duettet, egy megaslágert, aztán agyő. A közönség hiába követelte a Rich Bich-et, a villanyt lekapcsolták, a műszakisok pakolni kezdtek. Nem volt összenézés a DJ-vel, a többiekkel, hogy na jó, akkor még elnyomjuk, amit kérnek, rögtönzünk valamit. Jöttek, leadták az anyagot, és mentek tovább.

KÉPEK A KONCERTRŐL!

Persze így is hatalmas volt a buli. Az első szám a Pitbull Terrier volt, amitől persze rögtön felrobbant a a színpad és a nézőtér, a Fatty Boom alatt pedig azt hittem, leszakad a terasz velünk. Végig tartották ezt a szintet, az összes fontosabb dal elhangzott (Daddy, Banana Brain, We have Candy, Ugly Boy, Baby's on Fire, I Fink U Freeky, Fok Julle Naaiers), a lassúbb számokat mellőzték (pl. Alien, 2¤Golden Dawn¤7). A sort első nagy slágerükkel, az Enter the Ninja-val zárták. Yo-landi a megszokott fáradhatatlanságával ugrált, miközben rappelt és énekelt, és minden számhoz újabb, és egyre nagyobb kapucnis fölsőkbe bújt, a közönséggel pedig inkább Ninja tartotta a kapcsolatot, aki félmeztelenül, izzadva, szintén hihetetlen energiával tolta végig a műsort. (Persze, DJ Hi-tek sem hiányzott a szokásos maszk mögé bújva.) Az előzeneker, a Moonchild Sanelly is visszajött egy szám erejéig, közösen adtak elő egy új számot, ami annyira nem nyűgözött le. Addig pihentem...  

 

A színpadkép a dél-afrikai slum-okat idézte, szárítókötélen ruhák lógtak, fémhordóban tűz égett, a DJ-pult alatt palából tákolt kunyhó állt, falán Ninja tipikus graffitiivel (a rapper még koncert közben is fújt föl néhány ábrát). Az egész nagyon látványos volt, igazán színházi, bár annyira nem találtam eredetinek a dolgot. De amúgy rendben volt. Persze, volt rengeteg vetítés is, és bevallom, amikor a koncert legelején pár percig  a 2011-ben, fiatalon elhunyt DJ, Leon Botha arcát mutatták, el is érzékenyültem. A DJ egy súlyos genetikai betegségben szenvedett. Leonról ebben a bejegyzésemben is írtam:

Fogyatékkal élő előadóművészek - 5 nagyszerű videoklip

Kezdeti nehézségek

Ahogy előző posztomban, a videoblogomban is beszámoltam, a koncertet megelőző héten nagyon kutyául voltam. Féltem, hogy egyáltalán nem tudom összeszedni magam a koncertre. Az nyugtatott meg egyedül, hogy esti programról van szó, és barátunk klímás kocsijával megyünk, és persze az esemény előtt sokat pihentem, inhaláltam, bevettem a légzéskönnyítő gyógyszereket. Szóval felkészültem.

Bíztam abban, hogy egy ilyen népszerű rendezvényhelyszínen, mint a Budapest Park, tudnak segíteni a parkolásban, bejutásban, hiszen a honlapon azt ígérték: "Nálunk semmi nem szabhat gátat annak, hogy kivétel nélkül mindenki szabadságra küldhesse a valóságot. Kerekesszékes vendégeink számára idén is akadálymentesítettük a Parkot, így könnyedén tudsz közlekedni."  De ennél több infót nem nagyon találtam. Arról sem, kihez fordulhatok segítségért a park területén ilyen esetben. Valószínű, hogy az akadálymentesítés annyiban merül ki, hogy be lehet menni két bejáraton, és van külön vécé. Végül Messengeren sikerült őket elérnem, jeleztem, hogy mozgáskorlátozott vagyok, lehet-e a park területén parkolni. Kedvesen, de nemleges választ adtak, és az sem működött, hogy bevigyenek kocsival, majd a sofőr kint leparkoljon. Írták, hogy van valami parkoló a közelben, de végül nem találtuk meg. Ha valaki járt már ott, az tudja, hogy sajnos a környéken szinte lehetetlen bárhová letenni a kocsit. Kijelölt mozgássérült parkoló nincsen (én nem láttam), a főbejárat előtt pedig hiába van széles járda, mindenhol fémrudak akadályozzák, hogy valaki fölálljon. Szóval kerengtünk, mint gólyacucc a levegőben, végül barátunk kirakott minket a főbejáratnál, és valahol a Mester utcánál leparkolt. 

Ki kaphat mozgássérült parkolási engedélyt?

Háromból egy autó rokkant-kártyásSokan feltehetitek most a kérdést: minek nekem parkoló, ha tudok járni? Nos, "rokkant-kártyára" (mozgáskorlátozott személy parkolási igazolványra) nemcsak azok jogosultak, akik mondjuk kerekesszékbe kényszerültek, hanem számos, súlyos betegség esetén igényelhető, pl. transzplantáltak esetén is. Ugyanis sokaknak, ahogy nekem is, gondot jelenthet akár 50-100 méter megtétele is, különösen ilyen hőségben. Egy szív- vagy tüdőbetegségben szenvedőt, egy sánta, protézises beteget ugyanúgy megviselhetnek a kisebb távolságok is.

A jogosultságról, igénylésről bővebb információt a MEOSZ honlapján találtok!

Miért nem maradok otthon?

És akkor jöhet a második kérdés: ha valaki ilyen beteg, miért mászkál ilyen helyekre? A válasz egyszerű. Képzeljétek el, hogy egy betegség miatt nem tudtok egyedül eljutni sehová, sem a plázába, sem a színházba, sem a haver szülinapi bulijába. Többnyire a négy fal között vagytok, barátokkal nagyjából akkor találkoztok, ha ellátogatnak hozzátok. Ritkán vagytok társaságban, ritkán hagyjátok el a lakás/sarki bolt/kórház háromszögét. És akkor megadatik, hogy kaptok egy koncertre jegyet... Higgyétek el, aki beteg, annak egy-egy ilyen esemény nem a hétvégi rutin, hanem egy kis szabadság, levegőváltozás, egy kis esély arra, hogy úgy élvezd a nyárestét, mint a többi normális ember. Ha visszapörgetitek posztjaimat, láthatjátok, milyen hatalmas dolog volt számomra a műtét után beülni valahova egy melegszendvicsre, teázni, vagy csak bevásárolni. És emlékszem arra is, mekkora élményt jelentett németországi barátnőmnek és betegtársamnak (aki akkor 19 éves volt), amikor a nővérek fogták, és kerekesszékesként elvitték egy diszkóba.  

Hospice, Caring, Nursing, Elderly, Care, Patient, Nurse

Éppen ezért, amikor ilyen helyeken járok, érzékenyebb vagyok, jobban figyelek ezekre a dolgokra, már csak sorstársaim miatt is, hiszen nem egy kerekesszékes ismerősöm akad. Mindig örülök, ha mozgáskorlátozottakat is látok, vagy legalább nyomait annak, hogy szívesen látják őket, felkészültek a fogadásukra. Ez ma már szerintem alap (lenne). Sokan persze azt gondolhatják, minek, hiszen úgysincs sok rászoruló! De éppen ez az: sokan vannak, de lehet, hogy pont azért nem látjuk őket, mert nehéz számukra kimozdulni. Gondoljatok bele: most zajlik a 3-as metró felújítása, és csak a MEOSZ (Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége)  erőteljes fellépésére kezdődtek meg az egyeztetések az akadálymentesítés ügyében. Mert egyébként egyáltalán nem tervezték... Miért kell a mai világban az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulni?   

Ezek a döntéshozók nem gondolnak bele, hogy sajnos bárki kerülhet ilyen helyzetbe: a gyerekük, a párjuk, szüleik, ők maguk. Mindenki megöregszik, és keveseknek adatik meg az egészséges élet öregen is. Márpedig az akadálymentesítés nem csak a "rokiknak" fontos, hanem azoknak is, akik pl. egy műtét, baleset miatt válnak átmenetileg mozgáskorlátozottá, és persze ott vannak a kisgyerekesek is. Anya legyen a talpán, aki babakocsival szeretne tömegközlekedni a városban...  

A Budapest Park labirintusában

Visszatérve a Parkra: miután sofőrünk sikeresen leparkolt és visszajött, gondoltuk, ideje bejutni. És ekkor szembesültünk a hatalmas sorral, ami a biztonsági kapuk előtt volt. Nem tudtam volna sokáig álldogálni, szerencsére előreengedtek, viszont bent derült ki, hogy a jegypénztárnál kellett volna kiváltani a karszalagjainkat, majd megkerülni a parkot, és valahol hátul, egy külön bejáratnál felmenni a teraszra. (Megnyugtató volt, hogy nem mi voltunk egyedül ilyen hülyék, tucatnyian fordultak vissza a szalagért.). De körbemenni nem tudtam volna, így Viktor váltotta ki a szalagokat, majd visszaengedték a főkapun, és így már beengedtek minket. Viszont minden körbe volt kordonozva. Szerettem volna venni egy pólót, de hiába álltam  2 méterre a shop előtt és lengettem az oxigénpalackomat, nem engedtek át, kerülnöm kellett, és valami deszkaemelvényre le-föl lépcsőznöm, miközben alig találtuk meg, pontosan merre is kellene menni. Aztán már csak a teraszhoz kellett átverekednünk magunkat.

"Elég, ha a kártyád veled van, a VIP pultnál kapod az italod, dobd le magad egy asztalhoz és tedd fel a lábad, itt ülve is megihatod." No persze. Sajnos fönt, VIP ide-vagy oda, már feldúlták a helyszínt (kiöntött sörök, kajamaradványok az asztalon, stb.). Hostess-lányt, aki segített volna leülni, már nem találtam. A rajongók tömege betömörült a korlátokhoz, így ha látni akartam valamit, akkor állnom kellett. Nyilván előbb kellett volna érkezni, kapunyitáskor, de akkor az órákig tartó várakozás, a délutáni meleg készített volna ki. A Park infói amúgy is eléggé zavarosak voltak, hogy mikor is kezdődik pontosan a koncert.

bbpark2.jpgEkkorra eléggé elfáradtam, az oxigént is föltettem a biztonság kedvéért, és hülyéztem magamat, amiért ennyire elfelejtettem, mivel is jár egy ilyen koncert. Elszoktam ettől, na. Tény az is, hogy még sosem jártam a Budapest Parkban, és a honlapon látható lazulós, loung-os képek alapján egészen más képet formáltam a helyről. Végül is megoldottam a dolgot, a kedvenc számaimnál felálltam, és próbáltam rést találni, egyébként meg pihegtem a székben, és irigyeltem azt a sok embert, aki körülöttem vadul ropta. Mindig lenyűgöz, és szeretem nézni, hogy mások milyen energiával, beleéléssel képesek élvezni a zenét, milyen fáradhatatlanok...   

Amivel viszont abszolút nem számoltam, az a füst volt. A cigifüst. Megszoktam, hogy az éttermekben, szórakozóhelyeken már tilos rágyújtani, de itt szabadtéren voltunk. És ha az ember körül 2-3-an rágyújtanak, az már elég zavaró tud lenni. De még ez sem baj. Ami ledöbbentett, hogy volt egy-két ember, aki közvetlen mellettem gyújtott rá egyik cigiről a másikra, miközben orromon volt az oxigénszonda, és még azt a szándékot se láttam, hogy legalább ne az én arcomba fújja. (Csak akkor hagyta abba, amikor Viktor megjelent, és kicsit csúnyán nézett.) Tudom, tudom, nem lehet rám mindenki tekintettel, mert mindenki szórakozni szeretne, meg ne menjek ilyen helyekre, ha beteg vagyok, de tényleg ennyire nehéz vajon kicsit tekintettel lenni a másikra, főleg, ha az az állapota miatt nehezebben jut el ilyen helyekre...? (Lásd feljebb.)

Az viszont engem is ledöbbentett, hogy a tomboló tömegben egy terhes nőt is felfedeztem nagy hassal (lehetett 6-7 hónapos). Én nagyon féltem volna, hogy meglökik, ráesik egy részeg, vagy hasonló, ez azért nekem is sok volt, hiszen nem csak a saját egészségét kockáztatta, hanem a gyermekét is. Na, mindegy.

Szóval szép volt, jó volt,  tanulságos volt.  Az biztos, hogy jó ideig most elég volt a koncertekből... Erre még gyúrnom kell. :)

 

Képek: nssmag.com (2), pecsiujsag.hu (3), pixabay.com (4)

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szivesnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr6414192219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.