Szonday Szandra - Szíves napló

"A betegség felszabadít!"

Venni vagy nem venni? Kézzel készített ajándékok

2018. december 12. 07:59 - Szonday Szandra

48234062_129598587935025_7953560630760308736_n.jpgAmikor elkezdtem írni ezt a cikket, még azt gondoltam, azon fogok keseregni, mennyire leszoktam arról, hogy én magam készítsek ajándékot szeretteimnek, de aztán visszagondolva az elmúlt évekre rájöttem, ez a hagyomány egyáltalán nem tűnt el az életemből, csak megtalálta a maga idejét, alkalmát. És ez persze lényegesen különbözik attól, ahogy gyerekként ajándékoztam.

Mert amíg az ember gyerek, és még zsebpénzt se nagyon kap, addig a világ legtermészetesebb dolga, hogy saját kis kezecskéivel készít meglepetést a családtagoknak. Emlékszem például, mennyire fel voltam háborodva, amikor egyik idősebb társam arról beszélt, hogy ezt meg ezt fogja VENNI, én meg egyenesen erkölcsi botrányként éltem meg, hogy valaki képes PÉNZÉRT beszerezni az ajándékot. Micsoda anyagias fertő! 

Akkoriban még lelkesen, hetekig készültem a karácsonyokra. Olykor a pedagógusok is besegítettek: az alsós Éva néni például kitalálta, hogy az anyukák idén receptkönyvet fognak kapni, amihez a Nők Lapjából vagdostuk ki szépen cikkcakk-ollóval a recepteket, hogy egy nagy spirálfüzetbe ragasszuk. Egy hónapon át gyűjtögettük az ételfotókat. Az a füzet ma is megvan, ott porosodik a konyhaszekrény tetején, noha nem hiszem, hogy bárki is főzött volna belőle valamit. De ugyanígy megőriztük a sógyurma-szobrokat és filcmikulásokat is.

Legnagyobb projektem ebben az időben egy "műkarácsonyfa" volt anyunak. Elkészítését komoly brainstorming és tervezés előzte meg. (Hiába, apám lánya voltam, már 5 évesen műszaki rajzeszközeim voltak). Délutánonként bezárkóztam a szobámba, és az apám által magnóra vett örökzöld slágerekre ugráltam a beragasztózott kartonpapírrétegeken, hogy biztosan összeálljon a kis fa. Mert ez volt a terv, egy kartonfácska pici kartondíszekkel. Csak azzal nem számoltam, hogy önmagától nem fog megállni, ahhoz gyenge volt a konstrukció, így apámat is be kellett avatnom, aki farostlemezre erősítette a fácskát, és sztaniolpapírból díszeket is segített ráaggatni. 

pexels-photo-707193.jpeg

Aztán ez a korszak elmúlt: ahogy lett zsebpénzem, takarékkönyvem, megkaptam első fizetésemet (700 forintért hordtam a reklámújságot a Rádayba kéthetenként), nagy büszkén már magam vásároltam az ajándékokat. És innentől nem volt megállás: apám halálával a karácsonyokat és egyéb ünnepeket kölcsönös ajándékcunamik kísérték. 

De mégsem tűntek el a hand made ajándékok: egyszerűen más funkciót kaptak. Manapság a közeli szeretteimnek általában komolyabb dolgot veszek - olyasmit, amire régen vágyik, ami hasznos, kell a munkájához, stb. De ha barátaimat kell meglepnem (főleg, ha többen gyűlnek össze mondjuk egy karácsonyi buli alkalmával), akkor inkább kitalálok valami személyeset: bögrét gravírozok, pólót festek, díszpárnát varrok, fotóalbumot készítek... És így készülök akkor is, ha pl. valamit meg szeretnék köszönni, vagy évfordulót ünneplünk. Tudom, ilyenkor sokakat zavarba hozna egy drágább ajándék, ami ráadásul semmit nem árul el rólam, sem a jeles alkalomról, amire ajándékozom. Egy kézzel festett, monogramos "kelengyés ládika" leánybúcsúra mégiscsak személyesebb, mint a party-boltokban kapható tucatáruk (lásd: pénisz-szívószál és barátai). De legjobb barátnőmmel is gyakran leptük meg egymást ilyesmivel, főleg, ha egyébként nem találtunk sehol olyan dolgot, ami a másik hobbyjával kapcsolatos. 

Do it yourself!

img_20161225_144904489_1.jpgPersze, tudom, ezzel is be lehet fürödni. Ma a DIY (Do It Yourself - Készíts saját magad) felvirágzását éljük, és sokan kicsit túlzásba is viszik. Biztos kaptunk már olyasmit, amihez jó pofát kellett vágnunk, hogy aztán egy láda mélyén porosodjon az a valami, mert kidobni mégis olyan ciki, hiszen Marika, Lili festette, varrta, főzte...Szóval nem érdemes túlvállalni magunkat, olyasmibe belekezdeni, ami meghaladja a képességeinket, mert a végeredmény kínos lesz - inkább válasszunk egyszerűen elkészíthető, de mutatós technikát, vagy keressünk egy work shop-ot, ahol vezető tanár segít az ajándék elkészítésében. Illetve érdemes azt is figyelembe venni, az ajándékozottnak milyen a stílusa: minimálban nyomuló stylist lelkületű embernek ne kössünk csíkos zoknit és bojtos sapkát. Inkább készítsünk egy absztrakt üvegmedált.

Egyébként nekem annyiban szerencsém volt, hogy jó kézügyességgel áldott meg az ég - végül is egy időben a munkám is ez volt, díszleteket, jelmezeket terveztem és készítettem, és gyakran tartottam kézműves foglalkozásokat is. Pedig abban az időben még nem volt Youtube, sem Insta meg Pinterest, nem árasztották el a netet a tutorial-videók. A Kreatív Hobby üzletlánc még egy pár négyzetméteres boltocskaként üzemelt a Baross utcában, és a Burda mellett akkor bontogatta szárnyait a Praktiker Magazin. Németországban tanultam meg azokat a technikákat, amikről itthon még nem is nagyon hallottak: hogyan kell viaszképet csinálni, papírt, gyertyát "márványozni", selymet festeni, articsóka-technikával karácsonyfadíszt csinálni. És itt szereztem be első festékkészleteimet is és kreatív könyveimet.   

Így készültünk Németországban a karácsonyra!

Ha még idén nem is vetemedtem díszek készítésére, és időhiány miatt az adventi koszorúm sincs kész, néhány szép kövecskét már beszereztem... Hideg esténként remek elfoglaltság köveket festeni. És ha minden jól megy, néhány képeslapot is összedobok. A kézzel készült, újrafelhasznált csomagolópapírral pedig még a környezetet is védjük.  

 pexels-photo-1661959.jpeg

 

  

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szivesnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr6014472202

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.