Szonday Szandra - Szíves napló

"A betegség felszabadít!"

A ceglédi vonatszerencsétlenség - Dédnagyapám halála

2023. szeptember 12. 21:08 - Szonday Szandra

fortepan_16576.jpgAzok közé tartozom, akik nem túl nagy rokonsággal rendelkeznek. Egykének születtem, szüleim korán meghaltak, a nagynénik, unokatestvérek és egyéb felmenők nagy része vagy nem él, vagy – nyomós okokból - nem tartom velük a kapcsolatot. Nagyszüleim se sokáig voltak jelen életemben, és amíg éltek, addig se volt rózsás a viszonyunk – édesanyámat például az apja verte, a családot elhagyta, egy ízben anyám öngyilkos akart lenni miatta kamaszként. Így családom múltjáról csak töredékek, szilánkok maradtak meg, amit anyámtól, apámtól hallottam gyerekkoromban. Például egy vonatbalesetről, melynek egyik halottja dédnagyapám volt - egyik túlélője pedig édesanyám...  

(A képen: vonatszerelvény 1950-ben. Fortepan/Magyar Rendőr)

A ceglédi áldozat

Anya gyakran emlegette, hogy amikor kicsi volt, gyakran töltötte az időt ceglédi nagyszüleinél, akiket nagyon szeretett. De egyik este, amikor nagyapjával hazafelé tartottak a vonattal Erzsébetre (anyám erzsébeti lány volt), a szerelvény kisiklott. Anya nem sérült meg, de nagyapja kórházba került, rémlik, rázuhantak a csomagok. Vagy anyát védték meg a rázuhanó pakkok a komolyabb sérüléstől? Ez már sosem derül ki. Sötét volt, anya arra emlékezett, a mezőn tábortüzeket gyújtottak az emberek, hogy lássanak, így folyt a mentés, a sebesültek ellátása. Azt mesélte, nagyapja addig tartotta magát, amíg meg nem tudta, hogy unokája jól van – akkor meghalt.

Eddig tartott anya töredékes beszámolója, hiszen még ő is kisgyermek volt, talán az elméje nem is engedett több traumatikus emléket megőrizni. Én viszont kíváncsi lettem: mi történt valójában? Igaz-e a történet? Valóban ilyen tragikus eseménnyel indult volna édesanyám élete?

img_20190224_130005_1.jpg

Édesanyám (középen) édesanyjával és nővérével egy újévi üdvözlőlapon 1947 körül (Magántulajdon)

Sokáig nem találtam adatokat erről a balesetről. Nem tudtam sem pontos évszámot, sem helyet, csak annyit, anya talán még iskoláskorú sem lehetett, és a szerencsétlenség Erzsébet és Cegléd között történt. De az internet ma már segítségére siet az embernek, nem kell könyvtárakban ülnie órákat, és pár keresőszó alapján meg is találtam a tragédiáról szóló cikkeket. És hogy miért vagyok bizonyos, hogy „arról” a balesetről van szó? Nem csupán azért, mert Ceglédbercel közelében történt, hanem mert a cikkek 4 halottról számolnak be, akiket név szerint említenek. Soha nem tudtam, hogyan is hívták a dédnagyapámat, de azt igen, hogy a nagyanyám családneve Szénási volt. (És annyit hallottam róla, hogy ő vett egyedül szülinapi tortát egy ízben édesanyámnak, pedig az apja cukrász volt, de a lelkes siettségben elejtette a tortát az utcán és az a kertkapuig gurult...) És most megdöbbenéssel olvastam vissza az áldozatok között az ismerős-ismeretlen nevet: Szénási István nyugalmazott MÁV-dolgozó, ceglédi lakos. Múltam egy ködös alakja, nagymamám édesapja határozottabb körvonalakat kapott.

cegled.jpg

 Az egyik napilap tudósítása a balesetről (Tiszántúli Néplap, 1948. november 23.)

A baleset oka: síntörés

Szóval a történtek: 1948. november 21-én vasárnap este 18:30-kor Ceglédbercelnél kisiklott a debreceni gyorsvonat 9 szerelvénye. 7 vagon leesett a töltésről és a 3-4 méter mély árokba borult. A baleset oka: síntörés. Ugyan a vonat szabályos sebességgel haladt, de a törés után közvetlenül egy éles kanyar következett, így a centrifugális erő lerepítette a pályáról a szerelvényeket. (Az utolsó két kocsi ugrott le először a pályáról, és azok rántották magukkal a többit.)

p0002629.jpg

Kép forrása: Mezei István, A 150 éves magyar vasút 1846-1996 (MÁV Rt., Budapest 1996)

Az akkori viszonyokhoz képest rendkívül gyorsan érkezett segítség a sebesülteknek: egyrészt a síneken 2 szerelvény állva maradt – ennek utasai azonnal kiugráltak a kocsiból és az árokba borult kocsikhoz siettek. Másrészt a mozdony, amelyről leszakadt a kocsisor, azonnal befutott Ceglédre és segítséget kért. Így a fővárosi és vármegyei mentők (Szolnokról, Ceglédről, Budapestről) alig félórával később már nekifogtak a sebesültek ellátásának, és egy szolnoki szerelvény is befutott.  

Nem volt könnyű dolguk, sötét volt és köd, hatalmas reflektorokkal igyekeztek láthatóvá tenni a helyszínt. Anya jól emlékezett: az emberek tüzet raktak a mezőn, hogy melegedjenek és lássanak valamit.

A balesetben mintegy 50-en sérültek meg, négyen meghaltak. Nagyapám mellett elhunyt dr. Hahn György debreceni szemorvos, Kromota Károly, a gyorsvonat étkezőkocsijának szakácsa és Bobák János MÁV étszolgálatos. A vonaton több orvos is utazott és megsérült a Csokonai Színház operakarmestere, Rubányi Vilmos is.

cegled-2.jpg

Dédnagyapám neve a halálos áldozatok között. Tiszántúli Néplap, 1948. november 23.

Nehéz ma, az internet és az okostelefonok világában elképzelni, vajon hogyan jutott dédnagyanyám, a család tudomására a baleset. Mikor tudták meg a hírt? Vajon gyanakodtak, amikor nagyapám és anyám nem érkeztek haza időben, vagy már értesítették őket előbb? Volt vajon rádiójuk vagy telefonjuk? 1948-at írunk - talán az előbbi igen. Mikor találtak rá nagyapámra és hogyan jutott haza anyukám? Mindenesetre borzasztó lehetett az az éjszaka, a család kétségbeesése és zavara majd gyásza.

Mint írtam, állítólag nagyapám addig tartotta magát, amíg meg nem mondták neki, a kis Sárika jól van, biztonságban van – utána meghalt. Most furcsa itt ülni, és arra gondolni, mennyi szeretett volt nagyapámban unokája, édesanyám iránt, és mennyire kicsin múlt, hogy anyám túlélte a balesetet, és így később engem világra hozhatott.

kossuth_muzeum.jpg

A gyönyörű ceglédi vasútállomás egy régi képeslapon (épült 1909-ben Pfaff Ferenc tervei alapján). Talán itt szállt vonatra dédnagyapám is azon a bizonyos napon... (Forrás: Kossuth Múzeum Cegléd)

Dédnagyanyám megözvegyülve nem nagyon találta a helyét. Legalábbis erre utal, hogy idővel, amikor lánya, Manci, anyám nagynénje disszidált 1956-ban férjével és két gyermekével, hamarosan ő is úgy döntött, utánuk megy. És ott is halt meg, Londonban; amikor anyukámmal kint jártunk az 1990-es évek elején, meg is látogattuk a sírját…

 img_20210427_223422.jpg

Tetszett a cikk? Kérdésed van?

Látogass el hivatalos FB-oldalamra,  honlapomra,  vagy írj rám e-mailben!

Instán is megtalálsz: @szondayszandra 

 

exodus-banner-3.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szivesnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr9018213055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása