Nagyon szeretem a ráckevei piacot, egész Ráckevét, és hétvégén, hosszú idő után, végre újra eljutottunk ide.

Rengeteg emlék köt a helyhez: régen édesanyámmal - aki sajnos már nem él - jártunk standról standra, volt, amikor gyerekkori barátommal, "munkatársammal", Danival béreltünk asztalt, hogy eladjuk kis kézműves csecsebecséinket. Vagy épp németországi barátainkkal látogattunk ki, útba ejtve a Patay László Városi Képtárat és néhány templomot is: a Keresztelő Szent János templomnak épp a fent nevezett festőművész készítette a freskóit. De nagy kedvencem a szerb ortodox templom i, amit 1487-ben szenteltek fel. És aki bírja szuflával, az a Tűztorony Kilátóba is föllépcsőzhet.

De leginkább azért szeretem a ráckevei piacot, mert ez tényleg egy vidéki piac. Ahogy a többi is, ahová korábban gyakran jártunk ki, pl. a szigethalmi "lengyel piacra" vagy Dunaharasztira. Itt, vidéken, ahol nem érik egymást a plázák, mint Pesten, ahol sokan még mindig inkább biciklivel közlekednek, mint autóval, szóval itt a heti piac az a hely, ahol mindent megvásárolhatunk a család, a háztartás számára: vegyiárut a takarításhoz, zöldséget, hentesárut, ruházatot, elektronikai cikkeket, olvasnivalót, gyerekjátékot, ajándékot. Most, augusztus végén különösen nagy a forgalom az írószereseknél, ruhásoknál: mindenhol fehér blúzok, ingek, hátitáskák, füzetcsomagok. Emlékszem jól: előfordult, hogy szüleimmel mi is a piacon választottunk nekem új tolltartót, tornaruhát, cipőt.

Retró édességek minden mennyiségben (Fotó: Szonday Szandra)	Egy helyi művész színes, vidám alkotásai (Fotó: Szonday Szandra)

 

Annyiban persze kicsit más már ez a piac, hogy nem kapni, mint jó 20-30 évvel ezelőtt élőállatot, bútort. Mert bizony korábban az ember egy süldő malaccal, naposcsibével is hazatérhetett, vagy megrendelhette az ifjú házasoknak az új franciaágyat (én is vettem már jó kis fenyőfa rajzasztalt Harasztin egy tizesért.) By te way, Soma kutyánkat is a szigethalmi piacon vettük: testvéreivel egy kosárkában vacogott december elsején, amikor épp arra jártunk. Arra is emlékszem, egyszer szomszédainkhoz egy amerikai rokongyerek érkezett, Beni, akit annyira lenyűgözött a piac, hogy elveszett és órákig keresték, mire megtalálták a haszonállatoknál...

A Duna-parton található a régi hajómalom is, mely piacozás közben is működik és látogatható. (Fotó: Szonday Szandra)

Van tehát minden, mi szem-szájnak ingere: amatőr festőművész, fafaragó, késes, savanyúságos, virágos, bizsus... Sok az őstermelő, akik kézműves élelmiszereket árulnak, vagy a saját kertjükben nőtt terményeket kínálják. Viktor leginkább az édességárusoknál és a könyveseknél állt meg, az én kedvenceim a mindenféle régiségeket árulók, ahol lehet „lomizni”, és igazi kincsekre lelhet az ember. Ó, és ott vannak a turkálók: hatalmas asztalokra öntik a használt ruhákat, szabadon lehet válogatni, keresgélni, és itt is találni egyedi darabokat. Eközben el lehet diskurálni az árusokkal, alkudozni, az ember ismerősökkel is összefut.

A büfékocsik se hiányoznak, van itt „Laci-konyha”, lángosos, „pálinkárium”, kürtős kalács-sütő, hosszú sorokkal a pult előtt. Mi egy limonádéra, kávéra ültünk be a piac közepén található „cukrászdába”, ahol már jókora „nemszomjas” férfitársaság verődött össze. Nagyon vidámak voltak, szólt a hangos „Kislány a zongoránál”.

Minden kapható - férjnevelő fakanál is! (Fotó: Szonday Szandra)	Igazi kincsekre lelhet az ember (Fotó: Szonday Szandra)

Nagyon meleg volt, dél körül már pakoltak az árusok, ennek ellenére imádtam minden percet a piacon. Nem annyira hosszú, és nem nagyon lehet eltévedni, hiszen egyetlen sétányból áll, ráadásul a sétányon sok helyen meg lehet pihenni padokon, büféknél - így olyanok is bátran nekivághatnak, akik olyan fáradékonyak, mint én. Rendezett, tiszta mosdók is vannak a sétány mentén, és több kocsma, étterem is nyitva van az éhes és szomjas vendégek előtt.