Legutóbbi bejegyzésemben elmeséltem, mi történt velem ősszel: hogyan kerültem kórházba, hogyan töltöttem több mint egy hónapot az intenzív osztályon, hogy hogyan közölték a hírt: ezután állandó légzéstámogatásra szorulok. Most arról számolok be, milyen az élet itthon.
Rövid pórázon
Az elmúlt hónap azzal telt, hogy megszokjam új egészségi állapotomat, kialakítsam a mindennapok menetrendjét. Meg egyáltalán: kiheverjem a megrázkódtatást, amit a diagnózis okozott. Miután szinte a nap 24 órájában egy kis géptől függök, ki kelett találnom, mit hogyan csinálok. Eleinte nagyon féltem attól, hogy a gép egy helyhez köt, és mivel emeletes házban lakunk, attól is tartottam, nem fogok tudni lépcsőzni: vagy az emeletre, vagy a földszintre szorulok. A kórházban el is kezdtem tervezgetni, hogyan telepítek vízforralót, minihűtőt az emeletre, de végül erre nem lett szükség. Nem mondom, hogy repkedve veszem a lépcsőfokokat vállamon a géppel, főként, mert ismét nagyon fáj a derekam, de nem is lehetetlen a dolog. Sőt, párszpr már a pincébe is lemerészkedtem körbenézni, mosni (a mosókonyha lent van).
A gépecske tehát hordozható - nem mondom, hogy könnyű, de küldtek hozzá egy jó kis hordtáskát, így úgy tudok vele közlekedni, hogy közben mindkét kezem szabad. A külső szemlélő nem is gondolná, mennyi tervezést igényel ezzel a géppel mozogni, szinte kész koreográfiákat kellett kiötlenem. Vigyáznom kell például, hogy a gép csöve ne akadjon be sehová - a lépcső korlátja, a szétámlák és kilincsek érzékeny pontok -, és hogy stabil, biztos helyre tegyem a gépet, ha leülök, vagy kimegyek a mosdóba, illetve ha leraktam, véletlenül se mozogjak túl messze, nehogy lerántsam (a cső csak kb. másfél méter hosszú). Sajnos előfordult, hogy lerántottam a gépet a helyéről, mert túl messzire merészkedtem, szóval ezt mindig észben kell tartanom. Kezdem átérezni kutyáim helyzetét, ilyen lehet egy másfél méteres pórázra kötve lenni... Annak viszont örülök, hogy viszonylag elég sokat vagyok talpon, elfoglalom magam. Nyilván nem végzek nagy melókat, de nem is fekszem egész nap, hol ez, hol az jut eszembe.
Konyhafőnök
De vannak dolgok, amik már egész jól bejáratódtak, ilyen például a főzés. Most áldom az eszemet, hogy pár éve, amikor a ház felújítása zajlott, ragaszkodtam ahhoz, hogy a konyhát úgy alakítsuk ki, ahogy - nem mintha Viktor bele akart volna szólni a dologba. Nincs nagy konyhánk, pár négyzetméter, olyan, mint egy folyosó, de éppen ezért úgy terveztem meg, hogy mindkét oldalon hosszú munkapult fusson végig. A tűzhely és a mosogató egymással szembe került, és a tűzhely közvetlenül a kamra mellett van, ahová a hűtőt helyeztük, így főzés közben rögtön kézre esik, ha valami kell.
Hajfestési hadművelet
Tegnapelőtt sikeresen befestettem a hajam, ami elsőre szintén nem hangozhat nagy dolognak, de mint minden tevékenység, ez is kisebb-nagyobb szervezést igényel. Az elmúlt évben rendszeresen jártam fodrászhoz (pont kórházba kerülésem másnapján lett volna hozzá időpontom), és nyilván sokakban felmerül, hogy miért nem jelentkeztem be ismét? De a gond az, hogy a fejemen lévő orrmaszk miatt a fodrász nem tudna hozzáférni a hajamhoz. A maszk pántja a fejem tetején, hátsó részén záródik, így esélytelen a dolog. Viszont: hajmosáshoz, fürdéshez itthon csak oxigént szoktam használni, amihez egy vékonyka orrszonda tartozik, és az szabadon hagyja a kobakom. Szóval kénytelen vagyok itthon, magam csinálni a frizurát, ahogy egyébként nagyon sokszor tettem életem során.
Hogyan töltöm még mindennapjaimat? Milyen egy bevásárlás, vagy takarítás légzéstámgató készülékkel? Hogy tervezem az ünnepeket? Hamarosan folytatás következik!
