Még tart a nyár, még a gyerekeket le kell foglalni egy ideig, mielőtt elkezdődne az iskolai készülődés, így gondoltam, ismét egy nosztalgikus poszt írásába kezdek arról, hogyan is ütöttük el az időt gyerekként a 1980-90-es években. Az ötletet az adta, hogy valamelyik nap átjöttek új barátaink szülinapozni, és tortaszelés közben felelevenítettük a gyerekkori emlékeinket. Kiderült, hogy szintén ismerik pl. a „kentezést” ami nem csoda: mind a 80-as évek elején születtünk.

Szóval nekünk még nem volt mobilunk, Playstationunk, még a kvarcjátékok voltak menők, és épp hogy csak megjelent a Gameboy. Sőt, ennyiféle társasjátékunk sem volt, mi manapság, amikor egymás után kerülnek piacra az újdonságok, dizájner játékok. Az első trendi játéknak - a Monopoly után - a Hotel számított, imádtuk kis papírházacskáit. Igazi „szívatós” játék volt, élveztük, ha minél több hotelt, telket birtokolhattunk, játékostársaink pedig fizethettek, mint a katonatiszt, ha a mi mezőnkre léptek. A „szívatás” egyébként fontos eleme volt a játékoknak, ez a lentiekből is kiderül majd, még hírét se hallottuk a mai kooperációs játékoknak.

A Hotel a '90-es években hódított hazánkban. Mindenkinek megvolt a kedvence, nekem a Whaikiki egzotikus kis házai. Forrás: emilyhaile.wordpress.com

Ennyi tévécsatorna sem létezett, néhány VHS-kazettát néztünk rongyosra: a Fenxves tábort, az Ízig-vérig modern Millyt, a Váratlan utazást... Ami ezen kívül odaszegezett minket a képernyő elé, az a Játék határok nélkül című műsor volt, és természetesen a vasárnap délutáni Disney-összeállítás. Ja, meg rajongtunk Agatha Christiért,Poirot-ért.

Igazából néhány pakli kártya, papír és toll vagy egy labda elég volt, hogy jól érezzük magunkat – ezekből a játékokból hoztam el párat nektek most cikkem első részében.

„KENTEZÉS”

A játékot párban kellett játszani. A menete hasonlított a pókerhez: mindenki kapott 4 kártyát, utána felfordítottunk a fő pakliból 4 kártyát, és mindenki cserélhetett a lapjaiból. A lényeg 4 egyforma szám összegyűjtése volt. Viszont itt jött a lényeg: az ember a saját párjával előre megbeszélt egy jelet - pl. fülvakarás, ruha igazítása -, amivel titokban jelezhettük a másiknak, hogy összegyűlt kezünkben a négy azonos szám. Tilos volt asztal alatti jelet megbeszélni. Ha partnerünk felismerte a jelzést, akkor be kellett kiabálnia, hogy „Kent!”, és mi nyertünk. Ha viszont a többi játékos kiszúrta, hogy mi a titkos jelünk, és észrevették, akkor ők kiabálták be, hogy Kupé! Természetesen az a pár is vesztett, ahol tévesen mondták be a kentet vagy kupét.

Elég volt egy pakli kártya, hogy órákig ellegyünk. Fotó: Fortepan, Erdei Katalin

 "ÁLLATOS”

Itt általában két pakli francia kártyát használtunk, hogy minél tovább tartson a játék, illetve annál több kártyára volt szükség, minél többen játszottuk. Az összes kártyát szétosztottuk a játékosok között, akik azokat kis pakliba rendezve, lefordítva maguk elé helyezték. Mindenki választott egy állatnevet, mondjuk macska, oroszlán stb. Ezek után kezdődött a játék: vezényszóra egyszerre fordította fel mindenki a pakli legfelső lapját. Azt kellett figyelni, hogy a felfordított lapunk száma vagy színe kiével egyezik meg. Ha azt láttuk, hogy játékostársunk lapja például szintén hetes, mint a miénk, akkor be kellett kiáltani a nevét. Aki lassabb volt, az kapta meg az összes eddig felfordított lapot. Bizonyos kör után pedig meg kellett változtatnia mindenkinek a nevét. Ha sokáig játszottunk, akkor bizony bele lehetett zavarodni a dologba. Az nyert, akinek előbb elfogytak a lapjai.

„UNO”

Ennek a játéknak szerintem mindenki ismeri a szabályait. Azért írok csak róla, mert maga a kártyajáték piacra dobása előtt is játszottuk ezt a játékot sima francia kártyával. A lényege ugyanaz volt: fejjel lefelé tettük le a kezünkben tartott lapokat, és ha valaki azt sejtette, hogy nem olyan lapot teszünk le, ami következne, akkor jelezte. Ha igaza volt, akkor a bukó vitte az összes letett lapot.

"MAKAÓ"

Ezzel az egyszerű kis kártyajátékkal órákig elvoltunk, olykor hosszú buszos, vonatos utazásokat tett elviselhetővé. Már ketten is lehetett játszani. Mindenki kapott 7-7 lapot, és a pakliból egyet felfordítottunk. Vagy azonos színt kellett letenni, vagy eggyel kisebb-nagyobb számot. Pl. egy pikk hetesre lehetett pikket tenni vagy kőr 6-ost ill. 8-ast. Ha senki nem tudott tenni, újabb kártyát fordítottunk fel. Amikor valaki az utolsó előtti kártyáját tette le, be kellett mondania, hogy Makaó! Ha ezt elmulasztotta, akkor 7 kártyát kellett húznia. Az nyert, aki az összes kártyáját le tudta tenni.

Olykor a felnőttek is szívesen bekapcsolódtak a játékba, kártyázni szinte kortól függetlenül lehetett. Fotó: Fortepan, tm

 „Névtelen”

Ennek a játéknak sajnos nem tudom a nevét, de kedvenceim közé tartozott, mert pörgős, gyors játék volt, viszont csak ketten lehetett játszani.

A két játékos megfelezte a két pakli megkevert kártyát, és egymással szemben kirakta pasziánsz-szerűen a lapokat: egy sor lefelé fordított lapot, egymás mellé 6-ot vagy hetet, majd erre megint egy sor lefelé fordított lapot, de az utolsó kártyát fölfelé fordítva, majd megint egy sort, de ott már csak az utolsó előtti kártyáig, az utolsót felfelé fordítva, míg nem lett minden kis paklin egy felfelé fordított lap. Ezek után a maradék paklikat elhelyezték a sor jobb oldalán, és egyszerre felfordítottak belőle egy-egy lapot. A feladat az volt, hogy a felfordított lapokra a kirakott lapokból rá kellett tenni az azonos színt vagy eggyel kisebb-nagyobb számot. Lehetett az ellenfél paklijára is tenni. Ahogy helyeztük át a sorunkból a kártyákat, fel kellett fordítani a felszabaduló, lefelé fordított lapokat. Ha senki nem tudott tenni, akkor újabb lapot fordítottunk föl a két szélső pakliból. Az nyert, akinek előbb elfogytak a sorból a lapjai. A játék lényege a jó reflex és a gyorsaság volt. Néha csak úgy csapkodtuk a lapokat!   

RABLÓRÖMI

A szabályokat nem írom le, igazából pont az volt lényeg, hogy a többi römijátékkal ellentétben itt elég lazán kezeltük a szabályokat, én legalábbis ahány helyen, annyiféleképpen játszottam ezt a játékot. Barátnőmnél, ha náluk nyaraltam, a szülőkkel a kopogós römi volt szokásban, ami érdekes volt, de számomra rendkívül szigorú volt a játékmenete. A rablóröminél a lényeg az volt, hogy alaposan ki lehetett szúrni a másikkal, és a végtelenségig lehetett variálni a már letett lapokat. Néha idegőrlő is volt, mert egy-egy játékos órákig szórakozott, hogy tudna még néhány lapot letenni a lerakott lapok átcsoportosításával. De ennélfogva kreatív, szabad játékmenete volt, amit nagyon élveztünk.

Játszani bárhol lehetett: vonaton, buszon, strandon, az osztályteremben, kirándulás közben, pizsamapartin vagy csendespihenőn... Fotó: Fortepan, Urbán Tamás

KI, MIT, HOL, MIKOR

És végül egy nem kártás játék. Ez személyes kedvencem, aminél a nevetés garantált. Annál élvezetesebb, minél többen játszák. Ami kell hozzá: annyi papírlap és toll, ahányan részt vesznek a játékban. A játék lényege: megadunk egy kérdőszót, amivel egy kérdést kell megfogalmazni, amit mindenki a papírlap legfelső szélére ír, pl. Ki szerelmes Janiba? majd a lap szélét be kell hajtani úgy, hogy le legyen takarva a feltett kérdés. Ezek után mindenki továbbadja a lapot a mellette ülőnek, és a kapott lapon válaszol a saját feltett kérdésére. Újból behajtjuk a lapot, jöhet az újabb kérdés, mondjuk a Mit? kérdőszóval. És így tovább, míg tele nem írtuk az egész lapot. Akkor mindenki kigöngyölgeti a nála lévőt, és felolvassa a kérdéseket és válaszokat. Csodásan szürreális válaszok születhetnek, hiszen valaki más válasza kerül a mi kérdéseink alá úgy, hogy az illető nem tudja, mit kérdeztünk. Nyertes és vesztes nincs, vagyis nyertes mindenki, aki jót kacag a végeredményen.

Ti ismertétek, játszottátok valamelyik játékot a fentiek közül?

Folytatás következik további retró időtöltésekkel!

Tetszett a cikk? Kérdésed van?

Látogass el hivatalos FB-oldalamra,  honlapomra,  vagy írj rám e-mailben!

Főkép: Pexels, Madison Inoyue