Szonday Szandra - Szíves napló

"A betegség felszabadít!"

Karácsony kórházban

2023. december 22. 14:41 - Szonday Szandra

Olvasgatva a betegcsoportok posztjait, az ünnepek mindig érzékeny téma. Van, aki most is kórházban van, kétségek között, van, aki korábban volt elkeseredve amiatt, hogy kórházba kell vonulnia a műtét miatt, így biztosan nem lehet otthon. Emlékszem olyan betegtársamra, akivel hosszan cseteltem emiatt, annyira nekibúsult.

Nehéz dolog ez, és vegyesek az érzéseim. Megtapasztaltam azt, milyen, amikor az ember lemond a kezeléséről, hogy otthon maradhasson, és az tényleg az utolsó közös karácsonynak bizonyul; és megtapasztaltam azt is, amikor a karácsony kérdése háttérbe szorul az egészség mellett. Igen, lehet jogos a nekikeseredés a kórház miatt, de lehet olyan alkalom is, amikor másodlagos dolog, hogyan telnek az ünnepek.
szonday_029.jpgAmikor anyánál újra diagnosztizálták a rákot, és műtét elé nézett, én azt akartam, hogy mielőbb kés alá feküdjön. December 12-én közölte vele a rossz hírt orvos barátunk, és én legszívesebben azonnal kórházba vittem volna, csak vágják ki belőle mielőbb azt a szörnyeteg daganatot. Anya azonban másképp döntött: otthon akarta tölteni a karácsonyt, és a születésnapomat is, ami január 5-én van. Végül 6-án vonult kórházba, és 11-én műtötték. De a rák már annyira előrehaladott volt, hogy a kemoterápiát el sem tudták kezdeni, februárban meghalt… (A képen egy régi kórházi karácsony emléke: anyuval Németországban gerincműtétem után 1998-ban.)
Aztán ott volt a szívműtétem… Olyan sokáig vártam rá, hogy amikor kiderült, decemberben lesz a műtét, már csak túl akartam esni rajta. Persze lehet, hogy az idő megszépíti az emlékeket, de mégis, azt hiszem, úgy voltam vele: lesz még karácsony, egy ünnep ide vagy oda nem számít. Nem mondom, hogy ettől függetlenül nem voltak nehéz pillanatok, amikor rosszul éreztem magam az intenzív osztály ágyán fekve. Például rossz volt hallgatni, amikor a nővérek az ünnepi készülődésről beszélgettek: ki mit főz, süt, milyen ajándékot vesz, hogyan díszíti fel a lakást. Rossz volt minden olyan dologról hallani, ami a kinti világhoz tartozott, amiből, úgy éreztem, kizártak, vagyis bezártak egy kórházi szobába, és még arra sem volt erőm, hogy az ablakon kinézzek. Ugyanígy rossz érzés volt, ha Viktor a látogatás után elbúcsúzott és hazaindult. Az pörgött a fejemben, milyen egyszerű dolgokat tesz: kilép a kapun, beül a kocsiba, elvezet, otthon vacsorázik és fürdik, megsimogatja a kutyákat. Annak tudata fájt, hogy ő, vagy más, egészséges emberek, velem ellentétben, mennyire szabadok, hogy mindezeket megtehetik.
De sokan igyekeztek elviselhetőbbé tenni mindezt, az ápolók asztalomra süteményt, szaloncukrot csempésztek, barátaim ajándékokat küldtek be, anyósom narancsot, ledes gyertyát hozott. így lassan olyanná vált ágyam környéke, mint egy karácsonyi boltkirakat. És persze elviselhetőbbé tette a karácsonyt, hogy végre túlvoltam a műtéten, és minden a legjobban alakult, folyamatosan egyre jobban lettem. Karácsony napján már képes volt légzéssegítő készülék nélkül több órát üldögélni, egyedül mosdani ágyamnál, segítséggel talpra állni. És már csak egy-két kábel lógott belőlem, a többséget eltávolították. Karácsonyfát "egyben" először akkor láttam, amikor már volt erőm annyira, hogy egy tolókocsiba kapaszkodva, egy ápoló kíséretében kisétáljak az intenzív ajtaján túlra: én ennek a megkésett látványnak is nagyon örültem.
Voltak mókás pillanatok is: karácsony napján például az egész osztály halszagban úszott. Gondolom, valamelyik ápoló hozott be ünnepi vacsorára halászlét vagy sült halat, amit a nővérszobában melegített meg. Mondjuk jómagam nem szeretem a halételeket, de az biztos, hogy eset megidézte a karácsonyi konyhák miliőjét. A szilveszteri hurkaillattak már jobban ki voltam békülve... 
Szóval így telt ez az emlékezetes karácsony… Nagyon remélem, hogy minél kevesebben tapasztaltok meg hasonlót, és messzire kerülitek a kórházakat – nem csak ünnepekkor, hanem egész évben. Ha mégis kórházba kerül szerettetek, ne feledjétek, minden apró gesztus rengeteget számít ilyenkor! Még ha butaságnak is tűnik például parfümöt vagy ékszert vinni ajándékba egy kórházba, a betegnek ez a folytatást jelenti – egy illat vagy kedves karkötő is az ismerős hétköznapokat hozza vissza, egy felnőttnek is jólesik az erőt adó, vidám plüss vagy kis figura. Vigyázzatok egymásra!
KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET!
Korábbi kórházi karácsonyos blogbejegyzésemet itt olvahatjátok:

Tetszett a cikk? Kérdésed van?

Látogass el hivatalos FB-oldalamra,  honlapomra,  vagy írj rám e-mailben!

 

Borítókép: boredpanda.com

Instán is megtalálsz: @szondayszandra sz

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szivesnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr4418286583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása