Itt a nyár, a horgászszezon. Tó mellett nyaralunk, a nádasokban, stégeken vagy csónakokban csendben üldögélő horgászok látványa megszokott. A minap azonban olyan dologgal találkoztunk, ami igencsak megdöbbentett, mert eddigi 35 évem alatt (amióta itt töltöm a nyarakat) egyszer sem találkoztam ilyesmivel. Tudtam, hogy létezik élőhalas csalizás, de ebben a formában még nem láttam.

Kajakozás közben lett figyelmes párom egy bójaszerűségre, melyből egy hosszú bot állt ki rövid damillal, melynek végén láthatóan vergődött valami. Én is szemügyre vettem. Először azt hittem, hogy egy törött pecabot. Közelebbről megszemlélve láttam, hogy a bója az aljzathoz van rögzítve, és a damil végén egy tenyérnél nagyobb hal próbál szabadulni: a hátába valaki egy jó 5 centis horgot akasztott.

Ledöbbentem. Megpróbáltam kiszabadítani, de hamar megjelent a "tulaj", és keresetlen szavakkal szólított fel távozásra. Visszaszóltam, de, bevallom, nem mertem többet tenni. (Szívem már így is zakatolt mellkasomban.)

Nagyon elkeserített a dolog. Nem igazán értem, miért van erre szükség? Ettől lesz valaki nagy ho-ho-ho-horgász? Hogy kirak egy halat órákig szenvedni a tó közepén? Itthon, kicsit lehiggadva aztán utánanéztem a dolog állatvédelmi vonatkozásainak. Most sokakban felmerülhet a kérdés: valóban ez lenne a legnagyobb probléma? Hiszen annyi állat szenved, különösen a vágóhidakon, a gyepmesteri telepeken! De én azt gondolom, a dolog nagyon sok kérdést felvet.

Élőhalas csalizás - több országban tilos 

Böngészés közben találtam egy jogi dolgozatot (dr. Mészáros Áron: A horgászat egyes büntetőjogi vonatkozásai), ami kifejezetten ezekkel a kérdésekkel foglalkozik, és ami először reménnyel töltött el, de aztán csak még jobban felháborított.

Az élőhalas csalizás több országban (pl. Németország, Spanyolország) tiltott dolog, nem véletlenül. 
Nekünk is van egy állatvédelmi törvényünk, ami kimondja, miszerint állatkínzásnak minősül az, ha valaki

a) gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó
egészségkárosodását vagy pusztulását okozza,

Továbbá:
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az állatkínzás
a) az állatnak különös szenvedést okoz, vagy
b) több állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza. (Btk. 244.§)

Azt hiszem, miután a hal gerinces állat, az élőhalas csalizás tevékenysége teljes mértékben kimeríti a fent leírt bűntettet. Ezért nem lehet ma már élő halat sem hazavinni. Tiszta sor, nem?

Jogi kiskapuk

Ezek után jön a java... Dr. Mészáros Áron dolgozatában megjegyzi, hogy a német és magyar szövegezés nem nagyon tér el egymástól, ám

"A Hhvtv. 2. § 16. pontja a horgász számára valóban engedélyezi csalihal fogását, de arról már nem tesz említést, hogy a kifogott csalihalat élve vagy leölve lehet csaliként felhasználni, ezért ez a rendelkezés jogellenességet kizáró jogszabályi engedélyként aligha értelmezhető."

Okés. Nem értelmezhető. De végül milyen következtetésre jut jogászunk? Hogy ilyenkor a társadalom értékrendje a mérvadó. És szerinte - egy olyan ember szerint, aki saját bevallása szerint is szenvedélyes horgász - az élőhalas csalizás országunkban társadalmilag elfogadottnak, és a hagyomány részének tekinthető. Idézem:

"A horgászok élőhallal történő csalizása ősi halászmódszeren alapul. Létjogosultságát igazolja, hogy a csúcstechnikával előállított, és elérhető áron forgalmazott világító, ízesített, rezgő, csörgő „műcsalik” (wobblerek, twisterek, villantók stb.) megjelenésével sem tűnt el ez a módszer. Köztudomású, hogy a ragadozó halak ott tanyáznak, ahol „akadó” van, ezért kimosott gyökerek, bedőlt fák, folyóvízi kövezések, vízinövényekkel benőtt területek környékén foghatóak eredményesen. A vontatott műcsalikkal ilyen helyeken többnyire értelmetlen horgászni, mert a csali könnyen elakadhat, és a horgász örökre búcsút inthet neki."

A fentiek alapján tehát azért fogadható el jogászunk szerint ez a tevékenység, sutba vágva az állatvédelmi törvényt, mert LÉTEZIK, EZ A SZOKÁS, és mert ELVESZHET A MŰCSALI... WTF???
Érteném ezt az érvelést, ha a horgászat ma hazánkban létszükséglet lenne, olyasmi, mint egy-egy afrikai folyó mellett a halászok munkája - ha nem fognak halat, éhen hal a család. (Vagy egy halbiológus nem tudná másképp kifogni a vizsgálandó halat.)

De itt nem erről van szó. A horgászat egy KELLEMES IDŐTÖLTÉS, ÚRI PASSZIÓ. 
Bármily meglepő: HORGÁSZNI NEM KÖTELEZŐ!!! De ha már valaki horgászik, nem kötelező élőhalat használni: rengeteg más módszer ismert a szintén hagyományos kuttyogatástól kezdve a hiper-modern műcsalikig. (Sőt, Amerikában sportot űznek a harcsák puszta kézzel fogásából is.) És ha horgászik, akkor - ahogy ezt több horgászegyesület is megfogalmazza) törekedjen arra, hogy a halak minél kevesebbet szenvedjenek, pl. tárolás, szállítás idején.  

Hagyományok? Fenét!

Ezek után ne magyarázza nekem senki, hogy szükség van élőhalas csalizásra.

Nem értem, hogyha valami "hagyomány", az miért igazolja annak létjogosultságát, miért válik rögtön pozitív dologgá, melynek kényelmes takarója alá rejtőzve mocsok dolgokat is engedélyezni lehet? Régen hagyomány volt a nyilvános kivégzés és a rókadobálás is, mégsem gondolja senki, hogy vissza kéne állítani. Az sem indok számomra, ha valaki "ebben nőtt fel" - attól még az asszonyverés sem lesz legitim. A 21. században élünk! Előre kellene haladni, nem visszafelé!

És hol van a határ? Ha a halat, gerinces élőlény létére, szabad kínozni - mert ráadásul sokan még mindig úgy gondolják középkori szinten, hogy egy hal nem érez fájdalmat -, akkor még mi az, amit a "hagyomány nevében" szenvedésre ítélhetünk???

Én sem vagyok szent. Fogyasztok húst, de erre egyáltalán nem vagyok büszke, és nagyon szeretném, ha egyszer lenne annyi erőm, hogy lemondjak az állati eredetű dolgokról. De szórakozásnak, hobbynak sosem választanék olyasmit, ahol más élőlényeknek ártok, azok szenvedésén keresztül jutok örömhöz. Gyerekkoromban én is horgásztam, 7-8 éves fejjel jó mókának tűnt (és tulajdonképpen ma is megértem, hogy élvezetes, izgalmas egy szép tó partján kapásra várni, megakasztani egy méretes halat), de miután megtapasztaltam a halak szenvedését, láttam a lenyelt, hátukba, szemükbe, stb. fúródott horgot, nem volt hozzá többé kedvem. A pecabotom , furcsa emlékként, azóta is a kamrában porosodik....