Múltkor találtam néhány képet Fortepanon a Széchenyi fürdőről, amit nyomban fel is töltöttem a FB-oldalamra. 1929-30-ban készült fotók voltak, rajtuk vidáman fürdőző pesti polgárok, a férfiak is még a régi, hagyományos testtrikóban; dugig telt napozórészek, mintha egy stadion lenne VB idején. Párom nagyon vágyott már rá, hogy elmenjünk oda nosztalgiázni egyet, hiszen gyerekként még minden hétvégéjüket a Szecskában töltötték a 70-es években.

Jómagam ritkán jutottam el ide, noha édesanyámmal szerettük gyógyfűrdőkben kúrálni a mozgásszervi betegségeinket, és gerincműtétem okán aránylag könnyen kaptam beutalót - ám inkább Budára, kezdetben a Rudasba, majd a mára teljesen átalakított Rácfürdőbe jártunk. Utóbbit nagyon szerettük, "női napokon" mentünk, ütött-kopott, előző rendszerből őrzött felirataival és bútoraival meghitt helynek számított.

(Kép forrása: Fortepan/Adományozó; a Széchenyi fürdő 1927-ben)

Szóval a Széchenyiben talán összesen 3-4 alkalommal voltam, legutóbb is talán 5 éve, párommal. Akkor télen látogattunk el ide, és nagyon hangulatos volt az esti, kivilágított épület: emlékszem, a külső, melegvizes  medencében úszkáltunk, miközben szállingózott a hó. 

Na, most ismét elindultunk, de mindjárt az árak is ledöbbentettek.

Az elmúlt pár év alatt szinte duplájára emelkedtek, most 6000 forint egy kabinos belépő, és ha zárás előtt, 7 óra után ugrasz be, nevetséges, 300 forintnyi kedvezményt adnak.

Ha reggel mész 8-10 között, a jegy akkor is csak pár száz forinttal olcsóbb, szóval gyakorlatilag alig van különbség a teljes napijegy ára között. Gyerekjegy nincs (14 év alatt nem is ajánlják a termálfürdőt), persze a szülő ettől még beviheti a gyerekeket, ha már képesek a medencében is "szobatiszták" maradni.

Mondanom sem kell, magyar szót elvétve hallottunk, viszont így is dugig volt a hely, alig lehetett helyet találni a medencékben. Az, hogy egy átlagos  család, akár csak csak egyszer is ellátogasson ide azért, hogy legalább a gyerekeknek megmutassák a legendás fürdőhelyet, a legtöbb család számára elérhetetlen. (Szerencsére a hely legalább biztosít külön belépőt azoknak, akik a gyönyörű épületet szeretnék megszemlélni.)

Pedig régen...

Viktor megmutatta, hol volt régen a fix helyük, édesanyja mindig a nagybüfé előtti terasz egyik sarkába borította le a pokrócot, ahol most egy kis pavilon állt. Párom nem annyira lelkesedett a dologért, mivel rendívül érzékeny a bőre, és a mai napig utálja a napot, akkor viszont állandóan azzal rágták a fülét, hogy "legyen egy kis színed"., amiből rendszerint jó nagy leégés lett. Amúgy meg rendszerint unatkozott és olvasott, ha meg unokatestvére, barátja ott volt, akkor meg ment a hiszti, amiért rosszalkodtak, átrohangáltak más törülközőjén, lefröcsköltek valakit, stb. Egyszer "véletlenül" az egyik gyerek fején tört szét a vízipisztoly, aminek felettébb örvendeztek a szülők.

Viktor mégis jó szívvel néz vissza a múltba.

Ilyenkor végig kell járni a helyet, megmutatja, hol volt a gyerekmedence, elmeséli, hogy az épület tetején napozhattak a nők meztelenül, és hány pasas villogott kilós aranyfukszokkal a nyakában.

Sajnos, én cserébe csak egyetlen szecskás sztorival tudtam szolgálni, amikor a cirkuszból a kisföldalatti felé menet az egyik férfizuhanyzó ablaka nyitva volt, és ott premier plánba recskázott egy pasas a turisták nagy örömére. A Városliget diszkrét bája, ugyebár.

(Megszokott jelenet 2007-ből: sakkozók a külső meleg medencénél. Kép forrása: commons.wikimedia.org)

Üröm az örömben

Túltéve magunkat a belépő magas árán már csak öltözőszekrényes helyet kaptunk, ami kevésbé volt hangulatos, sőt. A hosszú alagsori folyosókra költöztetett öltözők fehérre mázolt fémajtajaikkal, össze-vissza tábláikkal leginkább egy kórház műszaki osztályára, vagy egy tengerjáró hajó utasoktól elzárt területére emlékeztettek. Nem éppen ezt várnám Budapest egyik legismertebb fürdőjében, de az biztos, hogy van egy hangulata. És ezt még csak fokozta, amikor a zárás előtt 10-15 perccel takarítónénik elég nyers modorban ösztönözték távozásra a zuhany alatt fürdő külföldieket, szinte az iskolai menzán éreztem magam: "FINÍTÓ! FINÍTÓ! SLUSSZSTUNDE!"

Kicsit vicces, hogy míg mondjuk egy Szabó Ervin központi könyvtárban képesek finoman, 5 percenként jelezni hangosbemondón, hogy hamarosan zárnak, a kikölcsönzendő könyvekkel szíveskedjünk a pulthoz fáradni, addig itt síppal, ordibálva hajtják ki a jónépet a medencékből. 

Még tele a medence (Kép forrása: saját)

Ebéd után, teli gyomorral mentünk fürdőzni, de azért számítottam rá, hogy meg fogok kívánni legalább egy kávét, szóval beleszámítottam a büdzsébe erre is 1-2 ezer forintot. 

Ami aztán kiakasztott, az nem is elsősorban az ár volt (pl. fonnyadt, kis muffin 700 Ft, sima sajtos szendvics 1000 Ft), hanem a minőség és a tálalás. 

Mert van egy szép épület, a büfének egy klassz terasza, ahol kiraktak pár igénytelen sörpadot, és kezembe nyomtak egy kávét papírpohárban, műanyag keverővel. Egy islert is sikerült vennem, az olcsó, geil, agyoncukrozott fajtából.

Azt gondolom, hogy egy ilyen kaliberű helyen elég gáz, hogy ennyire igénytelen a kaja/italfelhozatal, valamint a kiszolgálás. Gyakorlatilag az egyetemi büfében jobb kaját kapok, nem beszélve arról, hogy még egy benzinkúton is sokszor megkérdezik, pl. csészében kérem-e a kávét vagy elvihető pohárban. Mert ha már lúd, legyen kövér, és bizony jólesne egy ilyen helyen, ha a fantasztikus látvány mellett kicsit normálisabb, elegánsabb körülmények között fogyaszthatna valamit az ember. (És pl. a szelektív gyűjtők hiányát nem is említettem.)

Ilyen szépséges látvány nyílik a büfé teraszáról (Kép forrása: saját) 

Arról nem is beszélek, hogy ma már rengeteg kis bisztró kínál igazán finom gasztro-különlegességeket, egy sima sörözőben, salátázóban is minőségi ínyencségekre bukkanunk a városban, itt meg túlárazott, fonnyadt kiflik ásítanak felénk a hűtőpult üvege mögül. Könyörgöm, legalább valami kézműves, kimért sör, vagy hasonló lenne! (Persze, lehet, hogy én voltam vak, és nem láttam...)

Fürdő után aztán be is ugrottunk egyik kedvenc helyünkre a körúton, egy kézműves sörözőbe, ahol 1000 forintért akkora tál, isteni steakburgonyát kapsz, hogy a füled kettéáll tőle, a hidegen csapolt kézműves sörökről, erdélyi "kencékről" és hamburgerekről nem is beszélve. 

Adalék még, hogy tegnap volt a Fürdők Éjszakája, de ennek semmilyen nyomát nem láttuk a Széchenyiben. Amíg ott voltunk, láttuk, hogy nagy a készülődés, hangtechnikai dobozokat húzogattak jobbra-balra, pavilont állítottak, de később kiderült, "privát buli" lesz. 

Távozáskor már ünneplőbe öltözött emberek, sőt gyerekek, zenészek toporogtak az előtérben. Pedig mennyire buli lett volna egy ilyen fürdőzős éjszaka!

Nem fáztunk (Kép forrása: saját)

Mindegy, ettől függetlenül jól éreztük magunkat, hisz a termálvíz isteni, kicsit lazítottunk. Az utóbbi hetekben mindketten hát- és nyakfájástól szenvedtünk, és idegeskedni is volt min. Viktor persze aggódott miattam, amióta megműtötték a szívemet, még nem voltam ilyen helyen, és már csak a tüdőm miatt is nem árt óvatosan váltogatni a hideg és meleg vizes medencéket. Számomra leginkább a belső medencéknél lévő pára volt megterhelő, kellett egy kis idő, mire aklimatizálódtam, és nagyon hideg ill. nagyon forró medencékbe nem is mentem be. A szauna és a gőz pedig eleve tiltólistán van.

Szóval egyszer-egyszer okés a hely, de az biztos, hogy már soha nem lesz az, ami régen: a budapesti emberek számára nyitott, sűrűn látogatott menedék, ahová menekülhetnek a kánikulai napokon...

Feszített víztükrű medence - belépés csak úszósapkában! (Kép forrása: saját)

A kinti szökőkút - nyakmasszírozásra ideális! (Kép forrása: saját)

Tetszett a cikk? Kérdésed van?

Látogass el hivatalos FB-oldalamra, csatlakozz FB-csoportomhoz,  vagy írj rám e-mailben!

Instán is megtalálsz: @szondayszandra