Érdekes az élet: amióta központi témává vált a klímaváltozás és a környezetvédelem, és én is próbálok valamit tenni ez ügyben, újra és újra rácsodálkozom, milyen nagyot fordult a világ, és hogy nincs új a nap alatt. Ami régen bosszantó és utálatos dolog volt, ma környezetbarát megoldásnak számít.   

1983-ban születtem, így azon fiatalok közé tartozom, akik még emlékeznek a 80-as évekre, akik a rendszerváltás zavaros időszakában cseperedtek fel, és éltek meg sok változást, szinte együtt nőve fel az "új" Magyarországgal, megtapasztalva az ezredforduló robbanásszerű újdonságait.

Azok közé tartozom, akik csecsemőként textilpelenkát hordtak,  kisiskolásként még Szobi szörpöt kortyolgattak, DOS-rendszerben bontogatták a szárnyaikat informatikaórán, és szülinapi ajándék volt a Mekibe tett kirándulás.

Így jól emlékszem arra is, hogy azok a dolgok, amiket ma környezettudatos fogyasztókként, a zero waste (nulla hulladék) jegyében keresünk, használunk, egykor bosszantó hétköznapi dolgoknak számítottak. Most viszont már szinte "trendik".

Hétköznapi bosszúságok

Emlékszem anyura, hogy utálta a vastag üveges üdítőket cipelni a közértből.

Emlékszem, milyen rettegve figyeltem, amikor apu szódapatron cserélt (aminek a beszerzése is elég macera volt), mindig féltem, nehogy felrobbanjon, ami egyébként a habpatronnal meg is történt szülinapunkon, bár akkor inkább mókásnak találtuk, hogy mindenkit tejszínhab borított. 

Emlékszem az idős nénik horgolt nejlonszatyraira, a jellegzetes, színes, csíkos műanyagtáskákra, amikhez hasonlóakat most dobott piacra az egyik bútorgyár chipses zacskók újrafelhasználásával. "Kedvencem" az összezárható, mindenbe beleakadó fémkosár volt. Brrrr.

Az első iskolai táborokra még szappanokat csomagolt anyukám, a Caola szappan fenyőillata örökre bevésődött. Milyen nagy dolog volt, amikor az egyik osztálytársam tusfürdővel jelent meg! Talán Ausztriából hozta, nem tudom, az biztos, hogy Das Dusch márkájú volt, furcsán nyíló kupakkal.

Anyu szappanmániája viszont sokáig megmaradt, egy ideig az angliai rokonok szállították neki a Camay-szappanokat, akkor az volt a csúcs, meg a német Fa és a 8x4. 

Nem voltak még félliteres üdítők, dobozosok pláne nem, max. a pályaudvaron vettünk néha dobozos Siót indulás előtt, amúgy ronda műanyagkulacsokban és termoszokban vittük a szörpöt és teát kirándulásra. A kulacsok viszont meglehetősen rosszul záródtak, így gyakran áztatták el már indulásnál a hátitáskát.

(Ja! Az első iskolatáskám bizony még klasszikus "kocka"-táska volt, igaz, aputól nem sokkal később kaptam egy sporttáskát - épp egy importáló cégnél dolgozott -, ami nagyon menőnek számított. A régi iskolatáskám pedig egy színdarabban hasznosult.)

A kirándulások elmaradhatatlan kelléke volt a Balaton szelet, amit akkor még papírba és celofánba csomagoltak, hasonlóan a többi csokiszelethez. Igazi élmény volt a megolvadt csokikból a beleragadt celofándarabokat szedegetni... 

Nem volt persze ekkora kínálat sem, régen egyedül a Chio létezett, mint chips, volt viszont ropi, sajtostallér, Boci csoki és háztartási keksz.

Ha lehetőségünk volt Bécs felé kiruccanni, akkor telepakoltuk a kosarat Milkával, Hariboval és Ritter Sporttal. Az ember nem kapta meg ezeket bármelyik párszázas kínai boltban, mint ma, így már egy kicsi kocka Milka tejcsoki is nagy kincsnek számított.

Jobb volt-e így?

Sokan szeretik idealizálni a múltat, de én ennek nem vagyok híve. Bizony, sokat bosszankodtunk, utáltuk egy csomó mindent, főleg azért, mert nem volt választásunk: ez volt és kész, ezt kellett szeretni. Nyilván örültünk, amikor elérhetővé váltak a külföldi márkák, megjelentek a praktikus félkész termékek, a pillepalackok, az olcsó műanyag háztartási eszközök. Annyira olcsók, hogy nem éri meg javítani, az ember leszalad a boltba és újat vesz.

És biza nagyon el lettünk kényeztetve. Mert most látjuk csak, mennyi kárt okoz ez a dömping, a megváltozott fogyasztói szokások. A műanyagipar a fejünkre nőtt, elárasztja a világot - megállíthatatlanul.

Jelenleg ott tartunk, hogyha ebben a pillanatban leállítanánk minden műanyag gyártását, akkor is hatalmas mennyiség van már jelen. Nem csak a raktárakban, háztartásokban, boltokban, hanem a szeméttelepeken, természetben, tengerekben is.

A műanyag pedig évezredek alatt bomlik le, fokozatosan mikroműanyaggal szennyezve a környezetet. Műanyagrészecskéket kimutattak már az Északi-sarkon, halakban, cetek gyormában - és emberi ürülékben egyaránt. A szél olyan helyekre is elsodorja e részecskéket, amit emberektől védettnek hiszünk. 

Szóval igen, úgy néz ki, vissza kell ugranunk jó 30 évet, előkaparni a szódásszifont, a termoszt, az ételhordót, házi szörpöt főzni, lecserélni a drága, flancos vegyszereket, kozmetikumokat szappanra, környezetbarát, jól bevált szerekre, elővenni nagyi trükkjeit az ecettel, szódabikarbónával.

El kell felejteni a régi sztereotípiákat - hiszen sok minden fejlődött. Jobb minőségű és könnyebben elérhető alternatívák állnak rendelkezésünkre. Sőt, sokszor kifejezetten szebbek, hatékonyabbak és olcsóbbak, mint "műanyag" társaik.

Baj, ha valami trendi?

Sokszor éri bírálat a különféle mozgalmakat, irányzatokat, hogy divatot teremtenek, trendivé tesznek valamit, hogy aztán persze lefölözzék az anyagi hasznot.

Számtalanszor hallom, hogy biztos azért lettem vega, vagy valaki azért szereltet fel napelemeket, mert most ez a divat, és ezért nem is lehet minket komolyan venni. "Majd elmúlik!"

Ebben biztosan van igazság, ahogy abban is, hogy sokan felismerték, hogy van kereslet környezetbarát termékekre, és ezt ki is használják. De nem lehet egy kalap alá venni mindenkit, vannak, akik nagyon is értik, mi történik a világban, mi ellen tesznek, miért fontos változtatni.

A kérdés az: valóban baj-e, ha valami trenddé válik? Vagy felteszem másképp a kérdést: nem inkább a pozitív hatásaival kellene néznünk?

Mi a baj azzal, ha néhányan, akik talán soha nem vittek volna magukkal otthonról innivalót, bevásárlótáskát, nem használtak volna soha környezetbarát kozmetikumokat, most mégis megteszik, mert megtetszik nekik a trendi kulacs, a csinos vászontáska, a kézműves szappan?

És talán később szokássá rögzül, tájékozódnak, mást is kipróbálnak? És miért baj, hogyha már annyit próbálkozunk azért, hogy kevesebb hulladékot termeljünk, ne árasszuk el vegyianyagokkal a környezetet, akkor azt szeretnénk esztétikus, szerethető, élvezhető formában tenni?

Szóval aa már trendivé tudnak tenni valamit (fúj, de utálatos szó), használjuk ki. Nem ciki a magunkkal hordott vászontáska, nem ciki visszautasítani a nejlonszatyrot, szívószálat, nem ciki a visszacserélhető, újratölthető üvegek, flakonok használata, ahogy a vászonzsepi és szalvéta sem.

Csak jó lenne ezt a pár évtizedet törölni...

Ti mit gondoltok?       

Tetszett a cikk? Kérdésed van?

Látogass el hivatalos FB-oldalamra, csatlakozz FB-csoportomhoz,  vagy írj rám e-mailben!

Instán is megtalálsz: @szondayszandra 

Képek: pixabay.com/Beatrize Marques; Fortepan/Bauer Sándor; regvoltkepek.blogspot.com; pixabay.com/Gerald Simon; pexels.com/Anna Tukhfatullina; pixabay.com/QuinceMedia;