Érdekes ez a művészet dolog. Sokszor gondolkodom azon, mit is jelent számomra ez, hogyan tudnám megfogalmazni a lényegét. Már ha van ilyen - hiszen már az is fogós kérdés, létezik-e pontos definíció a művészetre. Magyar-esztétika szakos diplomám van, sokféle művészetelmélettel kellett megismerkednem az évek során, azonban csak egy dologra döbbentem rá: a művészetet nem lehet, és nem is kell beskatulyázni.
Mi a művészet? Ha ezen töprengek, olyan szavak jutnak eszembe, mint SZABADSÁG, JÁTÉK, KREATIVITÁS, ÉRZÉKENYSÉG, NYITOTTSÁG a világra. Én így élem meg ezt, és gyakran az az érzésem, az emberek azért érzik idegennek, megfejthetetlennek a nagybetűs Művészetet, mert gyerekkorukban, fiatalként túlmisztifikálták ezt az egészet. Nem azt mutatták meg, hogy a művészet egy önkifejezési lehetőség, aminek kismillió módja van, amit bárki művelhet és élvezhet, hanem kategorizáltak, kanonizáltak, múzeumi falak közé szorították. (Az első képen Banksy alkotása.)
Osztályoztak: emlékszem, 9-10 éves lehettem, amikor 3-as osztályzatot kaptam egy rajzórai feladatra, egy papírból kivágott, jancsiszegekkel összeillesztett babára, mert a tanár megítélése szerint aránytalanul hosszúak lettek a karjai. Versenyeztünk, mindenki hangosan panaszkodott, jaj de ronda az én rajzom, csak hogy a többiek megdicsérjék. Kiskoromtól kezdve zongoráztam, énekeltem, és őszintén tudtam sajnálni osztálytársaimat, akiknek "felelniük" kellett ének-zenéből. Szenvedtek, hogy hamiskás fahangjukon kellett mások előtt énekelniük. Sokaknak így vették el a kedvét egy életre a zenétől.
Elhitették velük, ők ehhez nem értenek, nincs tehetségük.
Hol maradt a formák, színek, hangok élvezete? A belefeledkezés öröme? Megtanították nekünk, a művészet egy elefántcsonttorony, amire csak lentről, messziről nézhetünk fel, ahová keveseknek sikerül fölmászni, akik aztán ott, elzárva időznek és alkotnak, számunkra láthatatlanul és elérhetetlenül.
Gertrude Abercrombie: Elefántcsont torony
Mindezzel pedig azt sugallták, hogy a művészetben szigorú rendben tartott, felcímkézett fiókok vannak: műnemek, műfajok, kategóriák, amiket fehérköpenyes szakemberek tartanak rendben, nehogy összekeveredjen a tartalmuk. Ezért van az, hogy sokan még mindig meglepődnek, sőt, felháborodnak, amikor valaki performanszot tart az utcán, szabadverset, netán halandzsát ír, meztelenül mutatkozik a színpadon, zajzenét ad elő vagy hasonló.
Miközben a nagy tabudöntögető irányzatok is jó száz évvel ezelőtt indultak útnak. Duchamp 1917-ben állította ki "Forrás" című művét, ami nem volt más, mint egy "talált tárgy", egy piszoár. Dadaisták húztak ki szavakat a kalapból, hogy ily módon hozzanak létre verseket, Lopuhov cirkuszi akrobatikával turbózta fel az orosz klasszikus balettet az 1920-as években, a bécsi akcionisták bizarr, gyomorforgató performanszokkal lázadtak a társadalmi előítéletekkel szemben a 60-as években, és a posztmodern, a konceptuális művészet meg hasonlók még csak ezután jöttek. Mi újat lehetne még felmutatni...?
"Tetszett az a gondolat, hogy biciklikerék legyen a stúdiómban. Élveztem nézni, csakúgy, mint a kandallóban táncoló lángot. Olyan volt, mintha kandalló lenne a stúdiómban, a kerék mozgatása emlékeztetett a lángok mozgására.” (Marcel Duchamp)
Marcel Duchamp az első ready made alkotásával, a Biciklikerékkel
Mindezzel persze nem elrettenteni akarok senkit, csupán megmutatni: a művészet talán régóta nem olyan, amilyennek egyesek láttatni szeretnék. Egy hatalmas játszótér, ahol szinte bármi megengedett. Bárki beléphet a kapun, írhat, festhet, alkothat, üzenhet: magának, a fióknak, barátoknak, szerelmének, unokáknak, a társadalomnak.
Mégis ki mondja, hogy nem öntheted szét a festéket, nem vághatsz össze kollázst akciós újságokból, nem filmezhetsz a mobiloddal? Hogy nincs értéke egy szelfinek, a leveleidnek, amit egy képzelt baráthoz írtál? Hogy nem épp alkotsz, amikor feliratot hagysz a porban, még ha el is mossa az eső...?
HOGYAN ÍRJUNK VERSET? - 13 tanács kezdő költőknek
Szerencsére ma már azért változtak is dolgok, hála sok elhivatott múzeumpedagógus munkájának, akik nem kizárni akarják a gyerekeket, felnőtteket, hanem bevonni, beavatni, inspirálni. Remek programok, pályázatok léteznek, ahol közelebb kerülhetünk magunkhoz és azoknak az embereknek a gondolkodásához, akik tenyérnyomukat hagyták az őskorban a barlangok falán, freskókkal díszítették athéni villáikat, középkori misztériumdrámákon borzongtak, aktuális slágerekként dúdolták Mozart legfrissebb operaáriáit.
A művészet egy szemüveg, ami örökké az orromon ragadt, ezen keresztül szemlélem és élem meg a világot. Olyan, mint egy hatalmas nagyító, általa rácsodálkozok az apró részletekre. De az se baj, ha másnak mást jelent.
Nektek mi a művészet?
