Szonday Szandra - Szíves napló

"A betegség felszabadít!"

Amikor lenyúlják az írásod - Egy-két szó a plágiumról

2020. november 28. 21:14 - Szonday Szandra

influencer-5229646_640.jpg
Mint arról hírt adtam a hét elején, legutóbbi blogbejegyzésemet rekordszámú olvasó látta, és nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam arról, mennyire nagy szükség volt egy ilyen részletes, szakszerű, egyben személyes tapasztalaton nyugvó beszámolóra. Sőt, olyan is volt, aki megkérdőjelezte, hogy egy beteg írta, mert túlontúl pontos szakmailag. :D (Ez persze egészségügyben dolgozó barátaimnak is köszönhető, akik segítettek a lektorálásban.)
Na de. Túl a szokásos trollokon a kommentszekcióban, sajnálatosan egy olyan jelenségbe is beleakadtam, amivel eddig, bevallom, nem foglalkoztam, de így, utólag, nem kizárt, hogy máskor is volt rá precedens.

Egyik barátnőm küldte át egy oldal linkjét, ahol az én igencsak hosszú blogbejegyzésem volt olvasható teljes terjedelmében, az általam választott képekkel együtt, ám azok forrásmegjelölése nélkül. És ugyan a legvégére odabiggyesztettek egy blogomra mutató linket, a nevemet nem tüntették fel. Mindezt a FB-oldalukon is kiposztolták, több száz lájkot és megosztást generálva - természetesen a saját oldalukra.

"Örülünk, Vincent?"

Ezek után már utánanéztem, vajon még hányan nyúlták le írásomat, és bizony volt találat. Természetesen megtettem a lépéseket, felszólító e-mail a főszerkesztőknek, stb. Az egyik oldal megkeresett, sűrűn mea culpázva, és úgy tűnik, sikerül megegyeznünk, kapok fájdalomdíjat is a dologért.
A másik oldal szerkesztője - ismert név a szakmában - azonban kifejezetten pökhendi módon válaszolt. "Mi a baj?" - kérdezte, miután levette a cikket, és kvázi éreztette, hogy örüljek, hogy voltak kegyesek megosztani az írást, nincs itt semmi látnivaló, haladjunk tovább.
Számomra ez nagyon megdöbbentő és elszomorító volt. Azt éreztem, hogy azért, mert nem egy "hivatalos" médiafelületen jelent meg az írásom, ezért szabad préda. Mintha az, aki blogot vezet bármilyen felületen (FB, Instagram, valamilyen blogmotor), valamiféle amatőrnek számítana, aki szabadidejében, hobbiból lejegyzi a személyes kis mániáit, gondolatait, kiadó, támogatás híján a blogon kezd irodalmi, kutatói szárnypróbálgatásba, és ha bármilyen felület kegyeskedik átemelni az írását, megemlíteni, akkor összepisálja magát örömében. HÁT NEM.
copyright-3197524_960_720.jpg
A neten sokan regisztrálnak különböző közösségi oldalakra, képmegosztókba, ma már pár perc létrehozni egy saját domain-t, honlapot, FB-oldalt vagy csoportot. (Néha komolyan elgondolkodom egyes kommenteket, posztokat látva, az illető ilyen helyesírással, értelmi színvonallal hogyan volt képes egyáltalán az alapadatokat megadni, a számítógépet bekapcsolni, de jelenléte bizonyítja, valahogy sikerült.) Mindez ahhoz vezetett, hogy az interneten nagyon sokféle ember van jelen - ami persze nem feltétlenül baj. Ennek megvannak az előnyei - szabad száguldozás a nyílt, információs sztrádán -, és a hátrányai is (lásd például az álhírek és összeesküvéselméletek terjesztőit).
Nagyon könnyű elérni, lementeni, megosztani tartalmakat, sok az eleve ingyenes tartalom (CC 2.0 és társai), és ez sajnos azt az érzetet kelti egyesekben, hogy akkor mindent szabad, aki kapja, marja. Ám ez nem így működik.
Az internetes tartalmakra (képekre, szellemi produktumokra) ugyanúgy vonatkoznak a szerzői jogok, mint egy könyvre, festményre. Attól, hogy egy ingyenesen igénybe vehető felületen osztom meg az írásomat, és azt ingyenesen bárki elolvashatja, megnézheti, és nem kell érte fizetnie, mint egy filmért, magazinért, azok továbbra is az én munkáim, tulajdonaim maradnak. És ez akkor is így van, ha egy nagymama vagyok, aki recepteket osztogat meg a blogjában, vagy író, aki a novelláit, verseit.
    

Aki kapja, marja?

Persze nagyon sokféle színvonalú oldal, blog, közösségi felület létezik, hatalmas minőségi különbségek vannak, de ettől a helyzet nem változik. Akik lelkes amatőrök, kezdők, hobbiból csinálnak valamit, azok szintén időt, munkát, energiát fektetnek egy szellemi produktum létrehozásába, akár offline, akár online teszik, és ezt illik tisztelni.  
És azért, mert több önálló kötettel a hátam mögött létrehoztam egy olyan felületet, ahol bárki hozzáférhet, elolvashatja írásaimat, azok nem kapnak "public domain" licencet. Akkor sem, ha nem üzleti célra hoztam létre. Én például azért kezdtem blogolni, hogy a saját, betegséggel kapcsolatos tapasztalataimat megosszam másokkal, hírt adjak az újabb tudományos eredményekről, felhívjam a figyelmet betegségekre. És persze személyes történeteimmel elgondolkoztassak, reményt adjak, satöbbi. Néha helyet kapnak novelláim, lírai szösszeneteim is, vagy valamilyen helytörténeti, történelmi érdekességet osztok meg. Persze, része a dolognak írói, művészeti "brand-em" építése, és örülök a népszerűségnek, ha híremet viszik - ki ne örülne? Ám nem mindegy, ez milyen módon történik.
Mert az szeretném, hogy az emberek a többi kapcsolódó cikkhez, információhoz is hozzájussanak, kapcsolatba tudjanak velem lépni, ha szeretnének, és nem más oldalán akarom növelni a reklámbevételt. Márpedig hiába tesznek ki egy linket a cikk legvégére, az emberek többsége már nem fog átkattintani, ha elolvashatta az egész cikket az adott oldalon.
pexels-anthony-shkraba-5475755.jpg
Más oldalak is hivatkoztak a blogomra: megosztották az oldalamon található posztot, vagy bekerültem a blogajánlóba, ahol max. egy rövid tartalmi összefoglaló volt és a blogomra mutató link. Ez pedig teljesen rendben volt. (Utóbbiak egyébként valószínűleg automatikusan működnek.) Annak is örülök, ha valaki felkeres, engedélyt kér a közléshez, megbeszéljük a feltételeket - mert lehetőségem van megfontolni a dolgot, szemrevételezni, egyáltalán milyen felülethez adom a nevemet, és ott milyen más tartalmak között jelenik meg az írásom (pl. akarom-e, hogy egy politikai oldal tegye közzé). Lehetőségem van lektorálni publikálás előtt, esetleg javítást kérni. De ha csak véletlenül jut tudomásomra a dolog (ha egyáltalán tudomásomra jut), hát az igen érzékenyen érinti az embert.
És bevallom, nehezen értem a kifogásokat - ugye emlékeztek a Schmidt Pál-ügyre? Akkor egy köztársasági elnök bukott bele abba, hogy dolgozatába szépen átemelte mások munkáját. Azt gondolom, ma már egy iskolás gyereknek is megtanítják, házi feladatot nem úgy írunk, hogy összeollózzuk mások írásait, vagy lemásoljuk a padtárs munkáját.

Mindenesetre tanulságos volt ez a dolog, az biztos, hogy óvatosabb leszek a jövőben. Aki pedig hasonló cipőben jár, annak azt tudom tanácsolni: ne nyelje le a békát, ne legyen kishitű, álljon ki a jogaiért! Mindegy, mennyi ideje van kint az adott írás a tolvaj oldalon, egy utólagos korrekció nem teszi meg nem történtté a dolgot. Tapasztalatból tudom, hogy a neten pár óra alatt is több tízezres látogatottságot generálhat egy cikk - ebben az esetben másnak.
  
Mit tanácsolhatok? Azonnali képernyőmentés, és később is, amíg fent van a cikk. Higgadt, tárgyilagos felszólítás. Személyeskedéstől mentes levelezés - nem telefonálgatás -, maradjon mindennek írásos nyoma. És ha kell, ügyvéd.
Legyetek jók, vigyázzatok magatokra!
Üdv!

Tetszett a cikk? Kérdésed van?

Látogass el hivatalos FB-oldalamra, csatlakozz FB-csoportomhoz,  vagy írj rám e-mailben!

Instán is megtalálsz: @szondayszandra 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szivesnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr7916305342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jumbóka · http://lepcsohazonkivul.blog.hu/ 2020.11.30. 23:44:35

Abszolút támogatandó minden olyan kezdeményezés, ami a plágium ellen irányul! Nyilván a konkrét eset függ a körülményektől. Nem kell azonnal ügyvédhez rohanni, de a kulturált szóvá tétel minden esetben indokolt! Minden, ami e után következik az a reakció függvénye. Nekem egy képemet vették „kölcsön”, amit egy bejegyzésem illusztrációjaként „kattintottam”. Kicsit küzdeni kellett a forrásmegjelölésként, de megérte. Természetesen egy blogbejegyzésben „emlékeztem” meg róla, amiből a megoldás is kiderül: lepcsohazonkivul.blog.hu/2020/11/30/a_kisember_plagiuma

Szonday Szandra · https://www.facebook.com/szondayszandraoldala/ 2020.11.30. 23:56:21

@Jumbóka: Szia, nagyon köszönöm a hozzászólásod és a linket! Jól tetted, hogy Te is szóltál az illetékeseknek - elég hajmeresztő, hogy képesek voltak a saját logójukat rányomni a képre... Viszont azt gondolom, annyira nem fehér terület ma már az internetes szerző jogok kérdése, nem olyan nehéz megismerni és betartani az alapvető szabályokat, amik nagyrészt hasonlóak, mint "offline". Szerkesztőként is dolgozom online folyóiratnál, és rettentően figyelünk arra, hogy minden kép jogtiszta legyen, még akkor is ellenőrizzük őket, ha "ingyenes" oldalról szedtük le őket, mert ott is előfordulnak hibák. Szóval ez nem olyan nagy ördöngösség!
A másik, amit írtál, valóban így van: az ember nyilván nem rohan azonnal ügyvédhez, de nagyon nem mindegy, ki hogyan reagál egy felszólításra. És engem most nagyon felháborított, milyen módon kommunikált velem az a szerkesztő, aki egykor egy nagy sajtóorgánumnál dolgozott. Neki bizony illene tudnia, mit jelent a szerzői jog...

Aron_son · https://busworldblog.com 2020.12.01. 13:08:03

@Szonday Szandra: Tényleg nem őrdöngösség, de elképesztő lusta "újságírókra" bukkanok rendre. Dolgozni nem akar, de a lájk azért zsákszámra dőljön be az ablakon.

A múlt héten egy retusált fényképemet használta fel egy feltörekvő online híroldal egy friss írásuk színesítéseképpen. "Véletlenül" a nagy sietségben (ez volt a válasz, amikor kérdőrevontam őket) lemaradt a forrásmegjelölés. Annyira "siettek", hogy azért akadt idő a kép bal sarkából a vízjelemet és az oldalam elérhetőségét levágni. :) Elküldtem nekik a saját adatvédelmi nyilatkozatukat, mely igen szigorú volt a fényképek felhasználását illetően: kizárólag írásbeli hozzájárulás, blabla. Sajtóetika? Kettős mérce? Ezek után egy ilyen oldalnak miért higgyek el bármit, és miért ne jelentsem, mint dezinformációs oldal? Honnan tudjam, hogy nem ugyanúgy készült az összes többi írásuk?

Ugyanez jutott eszembe, amit írsz. Biztos úgy gondolták, á, kis zugblog, úgy sem talál ránk, meg nekünk sem kell referálni rá. Ez nagyon elszomorító hozzáállás.

A Facebook-on a szerzői jog megsértésének jelentése elég körülményes, mitöbb, a leírás sem tiszta, hogy az általam készített (és retusált) fotó most akkor szerzői jogvédelem alá esik az amerikai szabályozás alapján vagy sem.

Szólni kell, jelenteni kell, nem belenyugodni. Egyetértek. Bárki írhat, de nem mindenki tudja, hogy vannak szabályok és egy netikett.

Szonday Szandra · https://www.facebook.com/szondayszandraoldala/ 2020.12.01. 13:17:11

@Aron_son: Nem semmi, hogy kiretusálták a vízjeled! Nos, igen, nálam is az volt cifra, hogy a képeket is egy az egyben kopizták, átemelték. Szóval erre volt idő, a forrásmegjelölések átmásolására már nem. :D Mondjuk ez nem Facebook-on történt, szóval nem igazán érdekel, FB-re mi vonatkozik, de tény, hogy ez a szabályozási különbség itt-ott bekavar. Wikimedián találkozom időnként azzal, hogy külön feltüntetik a képeknél, az amerikai jog szerint mi vonatkozik rájuk.
Nekem egyébként az hajmeresztő, hogy mennyire felhígult az újságírószakma. Ma már bárki indíthat egy online lapot nulla gyakorlattal, iskolával, és tök egyedül, vagy 1-2 gyakornokot, diákmunkást alkalmazva. Ezek a dolgok sokszor teljesen átláthatatlanok, mert sok helyen normális impresszum sincs, max. egy cégnév, esetleg egy e-mail-cím, de a felületes olvasó elhiszi, hogy a lap mögött egy normális szerkesztőség áll. Persze, mint az én példám is bizonyítja, a szakmai múlt sem garancia, de azért ismerek normális újságírókat, akik ismerik és betartják az írott és íratlan szabályokat és az etikai kódexet.
süti beállítások módosítása