Most, amikor a média tele van az újból megnyiló teraszokat elárasztó tömegek fotóival, és sokak idegeit borzolja az emberek felelőtlen viselkedése, igencsak megdöbbentő szembesülni azzal, hogy egy 17. századi angol falu milyen önfeláldozó lépésre szánta el magát. Amikor ugyanis 1666 tavaszán bekopogtatott a pestis, a lakók önkéntes karanténba vonultak. Nem hagyták el többé a falu határát, vállalva azt is, hogy mindannyian meghalhatnak. 

Bár sokan érzik úgy, hogy a mostani pandémia szokatlan, rendkívüli történelmi esemény, és épp ezért nehéz elképzelni, hogy nem emberi hiba vagy valamiféle összeesküvés áll a hátterében, az igazság az, hogy a járványok végigkísérték a történelmet - nem csak az emberét, az egész bolygóét. Persze, a most élő, európai generációk szerencsések, hiszen a legutóbbi, világméretű járványok is jó 60-70 évvel ezelőtt voltak, így már csak az idősek tudják igazán, milyen súlyos következményekkel járt a diftéria, a TBC vagy a polio (járványos gyermekbénulás) felbukkanása. Az utolsó poliovírusos megbetegedést például 1969-ben jegyezték fel hazánkban, mára a betegség szinte az egész világon eltűnt - 2016-ban csak 9 esetet jelentettek. Persze a fejlődő országokban a rossz higiénia, egészségügyi rendszer miatt még mindig gyakori a veszettség, a malária, a HIV vagy az ebola. Ezek azonban általában "határokon belül" maradnak, és a hatalmas földrajzi távolság miatt nem igazán érezzük ezek súlyát, nehezen tudjuk átérezni, milyen, amikor egy járvány miatt kihal a fél falu.

A fekete halál

A pestis évszázadokon keresztül kísértette az emberiséget, időnként fel-felbukkanva, egész városokat, országrészeket elnéptelenítve. Ma már tudjuk: a fertőzést nem maguk a patkányok, hanem a rajtuk és az embereken is élősködő bolhák, tetvek terjesztették. Mivel az embereknek akkoriban gőze sem volt a mikrobiológiáról, de sokáig az emberi test működéséről sem, ezért ugyan próbálkoztak a megelőzéssel, gyógyítással, de ez több-kevesebb sikerrel járt. A bubók (gennyes kelések) kifakasztása például teljesen értelmetlen, ám annál fájdalmasabb procedúra volt, és csak hozzájárult a fertőzés testnedvekkel történő továbbterjedéséhez.

Az 1665-66-os londoni járványról készült metszet

Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy időnként beletrafáltak az orvosok: a 17. században a kiürült londoni lakások esetében elrendelték, hogy ki kell meszelni a falakat, ill. ki kell füstölni a helyiségeket. Utólag bebizonyosodtt: a meszelés valóban megakadályozta a falon megtelepedett kórokozók szaporodását, a füstöléshez használt szerek égetése során pedig kén-dioxid keletkezett, ami hatásosan pusztította el az élősködőket.     

A járványoknak általában a hideg idő  beköszönte vetett véget, vagy leaglábbis jelentősen csökkent a fertőzöttek száma (a betegséget terjesztő bolhák és tetvek igazán 28 Celsius-fokon érzik jól magukat). Nagy problémát jelentett azonban az, hogy a járvány kitörésekor sokan menekültek vidékre, így gyakran továbbvitték a kórt. 1666-ban maga a király, II. Károly is elhagyta a fővárost, és szigorúan őrzött vidéki birtokára vonult, amivel nem igazán nyerte el a londoni polgárok szimpátiáját.

A hős falu

Nem így Eyam lakói. Az 1665-66-os járvány volt az utolsó nagyobb pestisjárvány Londonban, mely a lakosság 25 %-ának halálát okozta. De a kór nem maradt a város határain belül: 1666 tavaszán Eyam-be is eljutott, az első fertőzött a helyi szabó volt, aki egy nagyobb textilszállítmánnyal együtt rengeteg fertőzött bolhát, tetvet is kézhez kapott. 

Amikor kiderült, hogy a halálos kór a falut is elérte, William Mompesson, a falu anglikán lelkésze egy puritán egyházi emberrel, Thomas Stanleyvel együtt összehívta a 750 lakost, és azt javasolta, vonuljanak önként karanténba. Azaz nemcsak a faluba ne engedjenek be senkit, hanem ők se meneküljenek el - akkor sem, ha a halál vár rájuk. Mai ésszel nehezen felfogható, de a falu ebbe beleegyezett. A helység köré falat húztak, és a "kintiek" e falhoz hordták a szükséges dolgokat, élelmet - tehát érintkezésmentesen folyt a kereskedelem. Sőt, Mompesson "ecettartályokat" és kutakat hozott létre, a pénzt ebbe helyezték, így fertőlenítetve az érméket.

Mompesson kútja mai napig felkereshető 

A járvány végül 14 hónapon át tartott, és a falu lakóinak egyharmada betegedett és halt meg, köztük Mompesson felesége és gyermekei is. Ám megakadályozták, hogy a betegség továbbterjedjen a környéken, megmentve ezrek életét. Mompesson egyébként évtizedekkel később, 1709-ben halt meg. A faluban mai napig minden évben megemlékeznek erről a hőstettről, ami számtalan könyvet ihletett. Don Taylor pedig Eyam rózsái címmel drámát is írt róla 1970-ben. A falu kedvelt turisztikai célpont, ahol számos korabeli épület megtekinthető, és múzeum is őrzi a pestisjárvány emlékét.

Elgondolkodtató, mi motiválta a falu lakóit, mi volt az, ami által halálfélelmüket is képesek voltak legyőzni, és elviselni a szenvedést. Vajon mi képesek lennénk rá...?

Tetszett a cikk? Kérdésed van?

Látogass el hivatalos FB-oldalamra, csatlakozz FB-csoportomhoz,  vagy írj rám e-mailben!

Instán is megtalálsz: @szondayszandra 

Üvegablak az eyam-i templomban

Képek forrása: 1. bbc.com; 2. wellcomecollection.org; 3. wikitree.com; 4. beautifulbritain.co.uk; 5. businessinsider.com