Bár sokan érzik úgy, hogy a mostani pandémia szokatlan, rendkívüli történelmi esemény, és épp ezért nehéz elképzelni, hogy nem emberi hiba vagy valamiféle összeesküvés áll a hátterében, az igazság az, hogy a járványok végigkísérték a történelmet - nem csak az emberét, az egész bolygóét. Persze, a most élő, európai generációk szerencsések, hiszen a legutóbbi, világméretű járványok is jó 60-70 évvel ezelőtt voltak, így már csak az idősek tudják igazán, milyen súlyos következményekkel járt a diftéria, a TBC vagy a polio (járványos gyermekbénulás) felbukkanása. Az utolsó poliovírusos megbetegedést például 1969-ben jegyezték fel hazánkban, mára a betegség szinte az egész világon eltűnt - 2016-ban csak 9 esetet jelentettek. Persze a fejlődő országokban a rossz higiénia, egészségügyi rendszer miatt még mindig gyakori a veszettség, a malária, a HIV vagy az ebola. Ezek azonban általában "határokon belül" maradnak, és a hatalmas földrajzi távolság miatt nem igazán érezzük ezek súlyát, nehezen tudjuk átérezni, milyen, amikor egy járvány miatt kihal a fél falu.
A fekete halál
A pestis évszázadokon keresztül kísértette az emberiséget, időnként fel-felbukkanva, egész városokat, országrészeket elnéptelenítve. Ma már tudjuk: a fertőzést nem maguk a patkányok, hanem a rajtuk és az embereken is élősködő bolhák, tetvek terjesztették. Mivel az embereknek akkoriban gőze sem volt a mikrobiológiáról, de sokáig az emberi test működéséről sem, ezért ugyan próbálkoztak a megelőzéssel, gyógyítással, de ez több-kevesebb sikerrel járt. A bubók (gennyes kelések) kifakasztása például teljesen értelmetlen, ám annál fájdalmasabb procedúra volt, és csak hozzájárult a fertőzés testnedvekkel történő továbbterjedéséhez.
Az 1665-66-os londoni járványról készült metszet
Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy időnként beletrafáltak az orvosok: a 17. században a kiürült londoni lakások esetében elrendelték, hogy ki kell meszelni a falakat, ill. ki kell füstölni a helyiségeket. Utólag bebizonyosodtt: a meszelés valóban megakadályozta a falon megtelepedett kórokozók szaporodását, a füstöléshez használt szerek égetése során pedig kén-dioxid keletkezett, ami hatásosan pusztította el az élősködőket.
A járványoknak általában a hideg idő beköszönte vetett véget, vagy leaglábbis jelentősen csökkent a fertőzöttek száma (a betegséget terjesztő bolhák és tetvek igazán 28 Celsius-fokon érzik jól magukat). Nagy problémát jelentett azonban az, hogy a járvány kitörésekor sokan menekültek vidékre, így gyakran továbbvitték a kórt. 1666-ban maga a király, II. Károly is elhagyta a fővárost, és szigorúan őrzött vidéki birtokára vonult, amivel nem igazán nyerte el a londoni polgárok szimpátiáját.
A hős falu
Nem így Eyam lakói. Az 1665-66-os járvány volt az utolsó nagyobb pestisjárvány Londonban, mely a lakosság 25 %-ának halálát okozta. De a kór nem maradt a város határain belül: 1666 tavaszán Eyam-be is eljutott, az első fertőzött a helyi szabó volt, aki egy nagyobb textilszállítmánnyal együtt rengeteg fertőzött bolhát, tetvet is kézhez kapott.
Amikor kiderült, hogy a halálos kór a falut is elérte, William Mompesson, a falu anglikán lelkésze egy puritán egyházi emberrel, Thomas Stanleyvel együtt összehívta a 750 lakost, és azt javasolta, vonuljanak önként karanténba. Azaz nemcsak a faluba ne engedjenek be senkit, hanem ők se meneküljenek el - akkor sem, ha a halál vár rájuk. Mai ésszel nehezen felfogható, de a falu ebbe beleegyezett. A helység köré falat húztak, és a "kintiek" e falhoz hordták a szükséges dolgokat, élelmet - tehát érintkezésmentesen folyt a kereskedelem. Sőt, Mompesson "ecettartályokat" és kutakat hozott létre, a pénzt ebbe helyezték, így fertőlenítetve az érméket.
Mompesson kútja mai napig felkereshető
A járvány végül 14 hónapon át tartott, és a falu lakóinak egyharmada betegedett és halt meg, köztük Mompesson felesége és gyermekei is. Ám megakadályozták, hogy a betegség továbbterjedjen a környéken, megmentve ezrek életét. Mompesson egyébként évtizedekkel később, 1709-ben halt meg. A faluban mai napig minden évben megemlékeznek erről a hőstettről, ami számtalan könyvet ihletett. Don Taylor pedig Eyam rózsái címmel drámát is írt róla 1970-ben. A falu kedvelt turisztikai célpont, ahol számos korabeli épület megtekinthető, és múzeum is őrzi a pestisjárvány emlékét.
Elgondolkodtató, mi motiválta a falu lakóit, mi volt az, ami által halálfélelmüket is képesek voltak legyőzni, és elviselni a szenvedést. Vajon mi képesek lennénk rá...?
Tetszett a cikk? Kérdésed van?
Látogass el hivatalos FB-oldalamra, csatlakozz FB-csoportomhoz, vagy írj rám e-mailben!
Instán is megtalálsz: @szondayszandra
Üvegablak az eyam-i templomban
Képek forrása: 1. bbc.com; 2. wellcomecollection.org; 3. wikitree.com; 4. beautifulbritain.co.uk; 5. businessinsider.com
