TE SZŐTTÉL

Belekapaszkodok a tárgyakba,
te is érinthetted őket,
de egyre fogynak.
Te szőttél életet körém:
bármerre indulok,
tekintetem, kezem
tebeléd akad –
mindenhol egy fonál
láthatatlan lézersugár
vagy idegszál,
emlékgócokba kötve,
mozdulok, és ezernyi
ingerület fut át –

Kiszakítanának,
de önként repülnék hálódba újra,
mint a gyászoló szeretők,
nyüszítve sírom vissza
tested titkait.

(Szonday Szandra: Lamento, 2016)