Tegnap délután, amikor megcsörrent a telefonom, és megláttam a "Városmajor" kiírást, egy pillanatra eszembe jutott, hogy remélem, nem azért hívnak, mert ugrik a műtéti időpont, de hála az égnek nem. Egy nagyon kedves asszisztens hívott, hogy utóljára egyeztessen velem, elmondja a tudnivalókat. Vicces volt, mert biztos, ami biztos, rákérdezett: ugye a születési dátumom 38-01-05? Hát, feleltem, annyira öreg nem vagyok, jó lesz az 83-01-05-nek is! :D Csodálkoztak volna, ha egy idős hölgyre számítanak, aztán betoppanok én. :D A lényeg, hogy szeretettel várnak, és ne izguljak. 

Tegnap voltam utoljára  légzésterápián, Andinak egy kis kézzel készített ékszerrel köszöntem meg, hogy foglalkozott velem. Még benyomtunk Viktorral egy melegszendvicset a kórház hangulatos büféjében (tényleg az), és indultunk haza - az ilyen "búcsúktól" mindig tartok, hiszen újabb és újabb lépést jelentenek a műtét felé, de aránylag fájdalommentesen túlestem rajta. Próbálok arra koncentrálni, hogy még visszajövök Pénzes profhoz - kontrollra, a műtét után, amikor már túl leszek mindenen.

Az estét azzal töltöttem, hogy átnyálaztam a csekkeket és számlákat, majd szépen táblázatba vezettem minden ezzel kapcsolatos tudnivalót. Nagy segítség volt, hogy már a tavalyi időpont előtt megszerkeztettem őket, és csak a változásokat kellett beírni. Rendeztem a tartozásokat, amit lehetett, rendszeres átutalásra, vagy csoportos beszedésre állítottam, hogy Viktornak ne legyen vele gondja, elmentettem a szolgáltatók, bankok honlapjait, előkészítettem a biztosítási kötvényeket, meghatalmazásokat, és holnap szépen leülünk Viktorral, elmagyarázok neki mindent. Telefonlistát is csináltam, kiket tud hívni, ha orvosi vagy baráti segítségre lenne szükség, és kit kell értesíteni a fejleményekről.  

Ezt a módszert egyébként mindenkinek tudom ajánlani, akkor is, ha nem készül ilyen nagy műtétre, de családja van. Mindezt anyutól lestem el: még őrzöm a "nagy kockás füzetet", amit második rákos megbetegedése idején írt, mielőtt megműtötték, és amiben szépen összeírta nekem a legfontosabbakat. (A levelet is, amit csak halála esetén bonthattam fel.) Nagyon sokat segített nekem ez az anyai gondoskodás, mert a pénzügyi, hivatali dolgok terhét anyám mindig is magára vállalta, nekem nem volt vele gondom, noha mindig tájékoztatott az anyagiakról. Szégyen, nem szégyen, amikor meghalt, egy csekket sem tudtam kitölteni, barátok segítettek, kísértek hivatalba, hogy rendezzem a dolgokat, és végül észrevétlenül, gyorsan beletanultam. Ma már én vagyok a könyvelő a családban, bár a gazdasági, üzleti dolgok - akár csak anyutól - mindig is távol álltak tőlem.

A mai napot már a pakolásra szántam, de végül Szilvi barátnőm meglepett. Bevallom, a hétvégén már nem nagyon akartam senkivel sem találkozni és sehova sem menni, de nagyon jól esett, hogy jött. Szilvi amolyan pótanya: bármi van, riaszthatom és ugrik. Tyúkanyó módjára gondoskodik rólam, és leszid, ha baj van, és nem szólok. Újságíróként ismertük meg, mikor még a németországi műtét előtt álltam, aztán ő szerkesztette, adta ki naplómat (Meg vagyok húzatva?!). Azóta is mellettünk van jóban-rosszban, ott volt, amikor az intenzíven lebegtem élet-halál között, hozott-vitt anyuhoz, amikor haldoklott, kísért orvostól orvosig, hivatalba, ügyvédhez, ott tüsténkedett az esküvőmön, hogy a legszebb napunk legyen, és most is itt van és támogat. Rendelt egy csomó salátát, pizzát, és kibeszéltük magunkat. Hozott egy kis porcelán angyalt, hogy vigyázzon rám, és két könyvet is, amiket most adott ki. Az egyik egy tarot-könyv (Joó Mária: Ujjászületés virágtarottal, sajnos a jövőheti könyvbemutatón már nem tudok ott lenni), különleges, festett virágtarot kártyákkal. Rögtön megnéztem, mit jelent anyu kedvenc virága, a gyöngyvirág, és nagyon találónak találtam nem csak a mostani helyzetre, de az elmúlt néhány évre is.

A tali után aztán még vettem egy-két dolgot a kórházba, ja, és hogy el ne felejtsem, ma ismét nálam vendégeskedett Totya, aki séta partnerem volt a nyáron. És itt ragadnám meg az alkalmat, hogy segítségeket kérjem, ugyanis Totya úr még mindgi gazdikereső. Egy éve hozták ki állatmentő barátnőmék a miskolci gyepiről, tulajdonképpen azért, hogy normális körülmények között, egy meleg otthonban menjen el... Öreg kutyaként semmi esélye nem volt gazdisodni, rettenetes állapotban volt, alig nyomott 3 kilót, egyik lába valószínűleg baleset következtében roncsolódott. De felépült, és mára életerős, vidám kutya lett. Egy baj van, hogy iszonyatosan fontos neki az emberi társaság. Mindegy, mit csinál mellette az ember, neki csak a tudat kell, hogy ott vagy mellette. Viszont ha magára hagyják, folyton ugat, ami sajnos egy társasházban nem igazán nyerő. Szóval keressük Totyának az álomgazdit, aki általában otthon van, vagy szívesen viszi magával ide-oda Totyát. Másik kutya vagy macska nem akadály. Nagyon szeretném, ha Totya gazdira találna, nagyon megérdemelni öreg napjaira! Aki beleszeretett, írjon! 

Na, megyek, holnap kemény napom lesz!