Mostani cikkem apropóját az adja, hogy februárban felröppent a hír, miszerint 2018 júliusában végre megnyílik az első magyarországi Frida Kahlo kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában.Nem kell tehát külföldi képtárakig zarándokolnunk, hogy megtekinthessük az ikonikus festőnő alkotásait. (A képek legjava a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedo-ból érkezik.) 

Mindig is szerettem Kahlo festményeit, ahogy az egzotikus, karizmatikus egyéniségét megmutató, róla készült fotókat is. Ezzel nyilván nem vagyok egyedül, hiszen a mai napig komoly kultusza van: portréi, festményei pólókról, ruhákról és dísztárgyakról köszönnek vissza, és rengetegen próbálják utánozni megjelenését, stílusát is. Például a Dallas Museum of Art 2017-ben rekordot állított fel eseményével, amikor a legtöbb Kahlo-nak öltözött "rajongó" volt egy helyen. (Cikk az eseményről.) 

(A baloldali kép Nicholas Muray fotója 1939-ből.)

Én azonban egyfajta sorsközösséget is érzek Frida Kahloval, hiszen életét végigkísérték a betegségek, mégis képes volt ezeken felülemelkedni, sőt, meríteni belőlük, és a művészeten keresztül feldolgozni, rámutatni valami lényegesebbre. Ahogy neki, nekem is éveken át kellett kemény fűzőt viselnem, és olykor bizony tólószékbe kényszerültem. És ahogy ő, úgy én sem voltam képes lemondani az alkotásról, még a kórházban sem.

Élete

Frida Kahlo 1907-ben született Mexikóvárosban - tavaly ünnepelték születésének 110. évfordulóját. (Érdekesség, hogy apai nagyszülei Magyarországról települtek át Németországba, majd az ő fiúk, Wilhelm Khalo vándorolt ki Mexikóba.) Első súlyos betegségét hatévesen kapta, gyermekbénulásban betegedett meg, emiatt deformálódott egyik lába. Többek közt ezért is viselt szívesen hosszú, mexikói szoknyákat, bár a hagyományos népviselet (az ún. tehuana) egész életében kedvence maradt. Frida a család szűkös anyagi helyzete ellenére a legjobb intézményekben tanulhatott: orvos szeretett volna lenni. Ám egy újabb tragédia miatt le kellett mondania erről az álmáról. 

1925. szeptember 17-én súlyos balesetet szenvedett: a busz, melyen utazott, villamosba ütközött. Súlyos gerincsérülése egész életére kihatott. Több, mint harminc műtéten esett át, és gyermeket sem szülhetett - terhességei mind vetéléssel végződtek. 

A szörnyű buszbalesetet megörökítő fotó

A sors furcsa fintora, hogyha Kahlo nem szenvedett volna balesetet, talán soha nem kezd el festeni. Ugyanis gerincsérülése miatt hosszú időre ágyba kényszerült, hónapokra gipszfűzőbe zárták. Az unalom és a fájdalom elől menekülve kezdett festeni. Baldachinos ágya mennyezetére tükröt szereltetett, ebben nézte magát, miközben megfestette első önarcképét, majd következtek barátai, rokonai portréi. (Bevallom, ebben is sorsközösséget érzek; ugyan az irodalom mindig is fontos szerepet játszott az életemben, de talán soha nem érdekelt volna komolyan az írás, ha nem öntöm naplóba gerincműtétem történetét, mely végül könyvként is megjelent. Szóval valahol én is betegségemnek köszönhetem írói pályafutásomat, és ahogy Fridának, úgy nekem is folyamatosan meghatározza életemet és alkotásaimat a betegség, a test kiszolgáltatottsága, és hogy ezeken mégis felülemelkedjek a művészet erejével.) 

Frida Khalo egy különleges állvány segítségével fest az ágyban

Különösen megragadott az a fotó, amelyen Kahlo a saját gipszfűzőjét festi ki, fricskát nyomva betegségének, élő műalkotássá változtatva magát. Amikor kisgyerekként nekem kellett vastag műanyagfűzőt hordanom gerincferdülésem miatt, ez a módszer még igencsak gyerekcipőben járt hazánkban. A fűző rettenetesen kényelmetlen volt, egyedül nem is tudtam le- ill fölvenni. Apám apró lyukakat fúrt rá, hogy jobban szellőzön, és a készítők igyekeztek szivacsokkal kibélelni, de hát rettenetesen szenvedtem, főként, hogy éjjal-nappal hordanom kellett, télen és a nyári kánikulában is. Ráadásul a gyerekek kegyetlenek tudnak lenni: az iskolában csúfoltak miatta, igyekeztem ruha alá rejteni... Ma már szerencsére megváltozott a helyzet, a fűzők anyaga, technikája sokat fejlődött, és a fűzőt viselő gyerekek lelki támogatást is kapnak. Ma már arra biztatják őket, hogy ne rejtsék el korzettjüket, és - itt jön a képbe Kahlo - gyönyörű, vicces, ötletes díszítéseket készítenek maguknak, vagy egyedi mintázatú korzettet kérnek. (Ha meg szeretnél ismerkedni a Vertebra Alapítvány munkájával, vagy segítségre szorulsz, kattints ide!)     

Frida, miközben egy tükör segítségével saját gipszfűzőjét festi. (Juan Guzman, 1951)

A Vertebra Alapítványnál gyönyörű fűzők készülnek (Még több kép a Virtuális korzett-kiállítás albumban.)
 

Frida alkotásai mit sem vesztettek frissességükből, aktualitásukból, ma is sok (festő)művészre hatással van. (Kortárs festőművészek Fridához való kötődésükről ebben a cikkben vallanak.)

Sugárzó egyénisége, sajátos megjelenése miatt a fotósok is előszeretettel választották modelljüknek: ő maga volt a műalkotás. A legintimebb képeket Frida szeretője, a magyar származású fotóművész, Nicholas Muray készítette (szül. Muray Miklós, szül. 1892, Szeged - 1965, New York). Miután Frida hozzáment Diego Riverahoz, kapcsolatuk egy időre megszakadt, hogy aztán majd egy évtizeden keresztül viszonyt folytassanak.

Frida Khalo Nicholas Muray fényképén (1946)

Frida kommunista elköteleződése mellett ugyanis meglehetősen "forradalmi" elveket vallott a szerelemben is. Igaz, férje sem volt a hőség mintaképe, először Frida húgával kezdett ki, innentől meglehetősen viharos volt házassági életük. A festőnőnek számtalan szeretője volt, a leghíresebb talán Trockij, aki 1937-től Mexikóvárosban töltötte száműzetését a művészházaspár coyoacán-i otthonában, a "Kék Házban". A festő egyik gyönyörű önarcképét is neki ajánlotta (Függönyök között). (Trockij azonban nem menekülhetett a sztálini rezsim elől: távollétében elítélték, majd 1940. augusztus 20-án egy Ramón Mercader nevű NKVD-ügynök otthonában jégcsákánnyal agyonverte.)

Frida biszexualitását sem titkolta, olykor férfi ruhába bújt, és több nővel is viszonyt folytatott. Legendássá vált "afférja" Josephine Bakerrel. A két művésznek, akik régóta csodálták egymást, végül 1939-ben nyílt alkalma találkozni.      

Frida Kahlo állapota 1944-től fokozatosan romlott, ekkor következtek a műtétek. Kérdéses, hogy valóban szükség volt-e ennyi beavatkozásra, vagy csak hűtlen férje, Rivera figyelmét próbálta megtartani más nőkkel szemben...? Mindenesetre pszichés állapota is közrejátszhatott betegsége elhatalmasodásában. 1950-re fizikai állapota kritikussá vált, kórházba került, ahol majd egy évig maradt. Egyre több időt töltött tolószékben, és hatalmas fájdalmai voltak Ennek ellenére nem hagyott fel a festészettel.

(Kép a képben: a fotón Frida orvosa, Dr. Juan Farill társaságában, mellettük Frida kettejükről készült festménye látható. Fotó, Gisèle Freund, 1951)

1953-ban újabb csapás érte: gangréna (üszkösödés) miatt jobb lábát térd alatt amputálni kellett. De hihetetlen erejének köszönhetően egy művégtag segítségével újra megtanulnt járni, és - bár rengeteg fájdalomcsillapító szedése mellett - még táncolt is a baráti ünnepségeken. Sőt, egyik utolsó nyilvános szerepléseként egy kommunista demonstráción is részt vett. Ám a vég közel volt. 

Halála előtt egy évvel már ágyhoz kötött beteg volt, és orvosa megtiltotta, hogy elmenjen önálló kiállításának megnyitójára. Frida azonban nem akart ebbe belenyugodni, így megszervezte, hogy ágyastúl vigyék el. 

Frida Kahlo 1953. július 13-án, álmában halt meg otthonában, a híressé vált ágyban. Az orvosok szerint tüdőembólia végzett vele, bár a barátai az öngyilkosságot sem zárták ki - rengeteg nyugtatót találtak fiókjában. Előző este férjétől is elbúcsúzott, és naplóját így zárta: „Remélem, örömteli az elmúlás… és soha nem térek vissza.” Mindössze 47 éves volt. 

Életéről "Frida" címmel, Salma Hayek főszereplésével nagy sikerű filmet forgattak, melyet 2002-ben mutattak be.

További képek

A Kék Ház, ahol megszületett, és ahol egész életét töltötte - ma múzeumként működik. (Forrás)

 A fiatal Frida édesapja fényképén, a tragikus baleset előtt. (Guillermo Kahlo, 1926)

Frida Kahlo férjével, Diego Riverával. Rivera szintén festő volt, és 21 évvel idősebb Fridánál. Bár házasságuk mindig viharos volt, élete végéig Frida mentora maradt. 

Fridát a szürrealisták közé sorolták, de igazán egyedivé a mexikói kultúra iránti elköteleződése, és híres önarcképei tették. A remény fája (1946, Isadore Ducasse Fine Arts, New York)

Frida és Trockij, aki száműzetése alatt egy ideig a festő házaspár otthonában élt.

Férjével együtt hatalmas gyűjteményük volt ún. ex voto képekből, melyek hagyományos vallásos hálaadó festmények voltak. A gyűjtemény egyik darabja pont a buszbalesetet örökítette meg. 

Frida Khalo kutyájával. Egy mexikói hölgy mi mást tarthatna, mint csivavát? (Lola Álvarez Bravo fényképe, ca. 1944, Frida Kahlo Museum)

Dr. Farill portréja (1951, magángyűjtemény, Mexikó)

Frida festés közben. Mellette férje, Diego Rivera.

Az álom (Az ágy, 1940). Mintha Kahlo előre megsejtette volna a jövőt...

A képen a festő híres baldachinos ágya a tükörrel, "La Casa Azul" múzeum. (Még több kép a múzeumról itt.) 

És még egyszer Frida Kahlo...