Június 5-én záróvizsgám lesz. Jó ideje nem voltam vizsgázni, max. tanárként vizsgáztatni, de azért nem izgulok, van már elég rutinom: az egyetemi évek alatt szépen leszoktam a vizsgadrukkról, lámpalázról, és már nem akartam utolsó lenni a vizsgázók között, inkább első, legyek túl rajta, aztán hadd menjek a dolgomra.Azért mégiscsak egy záróvizsga! -gondoltam, és eszembe jutott, hogy illik ünneplőben megjelenni. És ekkor rádöbbentem: nincs egy rongyom se, amit felvegyek.
Ijedten tárogattam a szekrényajtókat, hogy találjak egy fehér blúzt, egy fekete szoknyát, de semmi. Pontosabban fekete szoknya még csak-csak akadt volna, ha a műtét előtti itthon ülésben nem szedek magamra 10-12 kilót, azt is a hasamra és a fenekemre. Így hát a bánatosan kiszelektált kedvenc farmerjaim mellé most odakerült néhány elegáns, fekete szoknya is. (Ha valakit érdekel, divatos farmernadrágok és szoknyák jutányos áron eladók. Érd. priv.)
Belegondoltam, gyerekkoromban mennyire más volt a helyzet! Akkor Dunát lehetett rekeszteni a fehér ünnepi blúzokkal. Én voltam a blúzok Gombóc Artúrja, volt selyem, vászon, fodros, zsabós, hímzett, gyöngyös, csipkebetétes, gombos, magasított nyakú, masnis, régies és modern. Anya előszeretettel gyűjtötte őket, volt, amit barátok gyerekeitől örököltem, volt, amire turkálóban akadtunk rá, és olyan is akadt, amit drága pénzen vettünk. Emlékszem, egyszer apa 5000 Ft-ot adott anyunak a kilencvenes évek elején, hogy szép ünneplőm legyen, így kaptam egy butikban hosszan próbálgatás után egy igazi matrózblúzt hozzáillő sötétkék bársonyszoknyával.
Persze akkor még volt hova felvenni ezt a sok ruhát: iskolai ünnepségekre (lásd évnyitó, évzáró, nemzeti ünnepek, stb.), zongoravizsgára, díjátadóra. Sőt, színházba is, mert akkor még illett szépen kiöltözni, és erre az alkalmakra megvolt a kedvenc szettem: egy hátulgombolós, csipkével, fodorral gazdagon díszített magas nyakú blúz, amelyhez apró tyúklábmintás, bő szárú nadrágot vettem fel, és nagyon trendinek és elegánsnak éreztem magam.
Aztán ez a korszak elmúlt, a ruhákat kinőttem, és nem kellett újakat vennem. A legtöbbet elajándékoztam, néhány darabot valamelyik színpadi produkcióba használtunk fel.
És most nincs egy rongyom se, amit felvegyek - keseregtem.
Aztán az egyik bőrönd mélyén találtam egy bő szabású fehér blúzt - még anyától kaptam a kínai piacon. De csöppet sem volt olcsó, vágyakozva néztem rá, és anya megvette. (Mit nem vett meg nekem?) Akkor még nagy volt rám, most pont jó. És találtam egy szoknyát is, amit eddig féltve őriztem, mert bizony több évtizedes darab - ma úgy mondanák, "vintage" -, még anya hordta a hozzá illő felsőrésszel. Gyönyörű, hímzett tüllszoknya, iparművészeti darab, anya valamelyik divatbemutatón vette. Itt-ott felfeslett, de két tanulmány olvasása között szépen megigazítom, és anya így is ott lesz velem a vizsgán.
Drukkoljatok.
Anyák napi ünnepség, 1991 körül
Tetszett írásom? Iratkozz fel!
