A paralimpia fogalmával először akkor találkoztam, amikor 14 éves koromban kiderült, hogy műteni kell a gerincemet, és az is eldőlt, hogy Dr. Jeszenszky Dezső lesz az orvosom Németországban. Akkor a kezembe adtak egy cikket Szekeres Pálról, aki szintén Jeszenszky betege lett, miután 1991-ben súlyos autóbalesetet szenvedett. A magyar vívóválogatott tagjaként éppen a bonni világkupáról jöttek haza, amikor kisbuszuk lesodródott az útról...

Szekeresre vívóként ígéretes jövő várt, ám pályáját balesete szó szerint derékba törte. Ám ő mégsem adta fel, kerekesszékesként tovább versenyzett, és végül az 1992-es barcelonai olimpián elnyerte az aranyérmet. Így ő volt az első a világon, aki egyszerre birtokolt olimpiai és paralimpiai érmet. Mindeközben a fogyatékkal élők szószólójává, példaképévé is vált. Két diplomát is szerzett, családot alapított. Sőt, közéleti pályára lépve több fontos pozíciót töltött be, köztük a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára is volt. Nagyon sokat tett azért, hogy a mozgássérültek helyzete, társadalmi elfogadottsága jobb legyen. 

Természetesen nem Szekeres az egyetlen magyar paralimpikon, aki fantasztikus eredményeket ért el. Az "első fecske" Fejes András asztaliteniszező és atléta volt, aki még magánúton indult az 1972-es heidelbergi játékokon, megszerezve Magyarország első paralimpiai érmét.

Hivatalosan 1976-ban, a torontói olimpiára küldtünk először sportolókat, ám a 12 sportolóból álló delegációnak 3 nap után politikai okokból haza kellett térnie. Ugyanis a Magyar Népköztársaság kormánya úgy döntött, nem képviseltethetjük magunkat egy olyan játékon, ahol Dél-Afrika sportolói, feketék és fehérek közös csapatban is jelen vannak... Inkább vállalták, hogy extra államköltségen hazautaztatják a versenyzőinket. No comment...  (A három versenynap során még így is sikerült érmeket szerezni, noha a rendezők később törölték az eredményeket a hivatalos protokollból: Tauber Zoltán asztaliteniszező aranyérmet, Oláh József atléta bronzérmet szerzett. 2016-ban rehabilitálták őket.)

Azóta számos magyar sportoló bizonyított a játékokon, neveiket, érdemeiket felsorolni is nehéz lenne. Ezen az oldalon megtalálhatjátok a magyar paralimpiai sikerek összefoglalóját. (A képen Vereczkey Zsolt a londoni olimpián 2012-ben. MTI Fotó: Beliczay László)

Kezdetek

Fogyatékos sportolók tulajdonképpen már az első paralimpia előtt is versenybe szálltak. A világ első mozgássérült olimpikonja George Eyser műlábas tornász volt 1904-ben, de Halassy Olivér nevét is meg kell említeni, aki 1932-ben és 1936-ban is az aranyérmes vízilabdacsapat tagja volt. (Balra a képen 1931-ben.) De a paralimpikonok a mai napig küzdenek azért, hogy bejuthassanak az olimpiára, és ez olykor sikerül is. A legismertebb talán Oscar Pistorius, aki sprinterként indulhatott a 2012-es játékokon. Érdekesség, hogy a paralimpián is indulhatnak egészséges sportolók: a látássérült futók látó kísérőikkel együtt csapatokat alkotnak, így a siker is közös. (Lásd a képet lejjebb!)

1948-ban, a londoni olimpiával párhuzamosan rendeztek először sporteseményt kerekesszékeseknek Angliában. Az eseményt, mely később Stoke Mandeville Games néven lett ismert, egy német neurológus, Sir Ludwig Guttmann kezdeményezte, aki menekültként érkezett az országba 1939-ben. 

Mintegy 20 évvel később az ostiai  Gerincsérültek Központjának igazgatója, Antonio Maglio javasolta, hogy a Stoke Mandeville Nemzetközi Játékokra az olasz fővárosban kerüljön sor a XVII. Olimpiai Játékokkal egyidőben; így rendezték meg az első paralimpiai játékokat 1960-ban pár hónappal az olimpia után (ez a hagyomány azóta is tartja magát, a paralimpia mindig az olimpia után következik.) Az első paralimpián 23 küldöttség 400 tolószékes sportolója vett részt. A résztvevőket XXIII. János pápa  is fogadta audienciáján; az egyházfő Guttmannt a modernkori olimpiai játékok alapítójához hasonlította: „Ön a mozgássérültek Coubertinje.”

Az első téli paralimpiát 1976-ban tartották Svédországban, melyen már nem csak kerekesszékesek indulhattak, és már több kategóriába sorolták az indulókat, azaz többféle fogyatékossággal is szerepelhettek. 

1984 szégyenfolt az olimpiai játékok történetében: ugyanis a los angeles-i szervezőcsapat megtagadta a paralimpia megrendezését mondván, az "nem illik bele az olimpiai játékok professzionális képébe". Chicago magára vállalta a szervezést, de pénzhiány miatt kénytelen volt visszalépni, végül a paralimpiai játékokat két helyen, Stoke Mandeville-ben (Egyesült Királyság) és New Yorkban rendezték meg. Az egyik helyi egyetem mindössze két óra alatt összegyűjtötte a szükséges pénzt... 

Mindig kíváncsi voltam, vajon hogyan sorolják kategóriákba a különböző fogyatékkal élőket? A dolog csöppet sem egyszerű, az osztályozást megnehezíti a fogyatékos állapotok nagy száma. Egy ideig a diagnózist vették alapul, azaz azt nézték, milyen betegség vagy sérülés okozza a sportoló állapotát. (Így például egy gerincsérült nem indulhatott együtt egy amputált végtagú sportolóval.) Azonban mára áttértek egy másik rendszerre, mely azt vizsgálja, a betegség milyen hatással van a sportoló teljesítményére, azaz mire képes az adott állapotban. 

 Hallgasd meg a paralimpiai játékok hivatalos himnuszát! (Thierry Darnis: Hymn de l'Avenir) 

Hazai történet

Hazánkban tulajdonképpen már 1929-től kezdve felismerték és alkalmazták a sport rehabilitációs értékét, embert formáló erejét. Az 1903-tól működő „Nyomorék Gyermekek Országos Otthonában” (Igen, jól olvastuk...) dolgozó orvosok és pedagógusok kezdeményezésére 1929-ben megalakították a Nyomorékok Sport Egyesületét (NYSE).  A tanulók rendszeres iskolai gyógytorna és sportfoglalkozásokon, háziversenyeken keresztül jutottak el az "épek" budapesti sportversenyeire asztalitenisz, atlétika és labdarúgás sportágakban.

A 2. világháború után - jórészt politikai okokból - szétrombolták ezt a jól működő, fejlődő, komplex tevékenységet és intézményi rendszert, mely európai elismertségét a sport terápias célú felhasználásának is köszönhette. Ezek után jó ideig persona non grata-nak számítottak a mozgássérültek - köztük a hadirokkantak is -, és nem sok lehetőségük volt Magyarországon a teljes életre. (Gondoljunk csak bele: ekkoriban a lakó- és középületeknél, közlekedési eszközöknél, stb. egyáltalán nem gondoltak az akadálymentesítésre!)

Áttörést az hozott, amikor a fentebb említett Fejes András és Tauber Zoltán olimpikonok a Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon tanáraival és diákjaival karöltve 1970-ben létrehozták a Halassy Olivér Sport Egyesületet. Az első nagyszabású hazai nemzetközi sportversenyre, a „Spartakiádra” 1971-ben Gödöllőn került sor.

A vak sprinter Tracey Hinton és partnere, Steffan Hughes a 2008-as paralimpián. Action Images/Zuma Press

A sötét oldal

Az ember azt gondolná, hogy a paralimpia elsősorban arról szól, hogy a fogyatékkal élő sportolók bebizonyítsák, testi fogyatékosságuk ellenére is hatalmas eredményre képesek. Hiszen itt valóban igaz a mondás: mindenki győztes, aki indul, és a részvétel a fontos. Vagy legalábbis az lenne a fontos. Ám ezen a területen is szép számban akadnak olyanok, akik nem elégszenek meg természetes teljesítőképességükkel, és piszkos eszközökhöz nyúlnak. És ez alatt nem csak a doppingszereket kell érteni, hanem olyan egyéb csalásokat, amikre csak a paralimpiák adnak lehetőséget. 

Egyik ilyen módszer egyszerűen az, hogy súlyosabbnak tüntetik fel a sportoló egészségügyi problémáját, mint amilyen az valójában, így a versenyző nagyobb előnyökhöz jut a a kategóriában vele együtt indulókkal szemben. Olyan ez, mintha valakinek sikerülne fiatalként egy veterán versenyre neveznie, vagy egy nehézsúlyú bokszoló kisebb súlycsoportba próbálna bejutni.

2000-ben Sydneyben a spanyol kosárlabdacsapat szerzett megkérdőjelezhető módon aranyat. A csapat tagjai között ugyanis olyanok is akadtak, akiknek semmilyen mozgásszervi problémájuk nem volt, de még az értelmi fogyatékosok kategóriájába sem illettek bele. A dologból hatalmas botrány lett: a vizsgálat valóban kiszűrt olyan sportolókat, akik nem feleltek meg a kritériumoknak, és fény derült arra is, hogy ez nemcsak a kosárlabdánál van így. Ráadásul az ügy miatt 2004-ben és 2008-ban nem engedtek értelmi fogyatékosokat versenyezni.  

Egészen elképesztő módszert alkalmaznak időnként azok a sportolók, akik gerincsérülés miatt deréktól lefelé nem éreznek semmit. Azért, hogy a vérnyomásukat megemeljék, képesek sebesülést, csonttörést okozni érzéketlen végtagjaikon. A sérülés miatt megemelkedő vérnyomás aztán a sportoló teljesítményét akár 15 %-kal is képes megnövelni. 

És persze ott vannak a jól bevált doppingszerek, pl. szteroidok is. A helyzetet nehezíti, hogy számos sportoló állapota miatt kénytelen gyógyszereket, olykor komoly fájdalomcsillapítókat szedni - volt, aki arra hivatkozott, hogy a tiltott szereket orvosa írta fel neki.  De igazából nehéz elhinni, hogy időnként nem kokszolnak a versenyzők, amikor valaki 310 kg-ot nyom ki (mint a csúcstartó erőemelő, Siamand Rahman). Ez még egészséges emberektől is szép teljesítmény! 2000-ben 10 súlyemelő bukott le, de más sportokban (atlétika, síelés, curling) is találtak doppingoló paralimpikonokat. Thomas Oelsner német síelőtől két aranyérmet vontak vissza 2002-ben. (Lásd a képen.)  

Éppen ezért a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság 2003 óta együttműködik a WADA-val (World Anti-Dopping Agency), és ma már a parasportolók a kötelező elő- és utószűréseken is átesnek. 

Mi  a dopping oka? - tehetik fel a kérdést sokan. Valószínű, hogy egyesek ugyanúgy bekattannak, mint ép sportoló társaik, és még több sikerre, eredményre éheznek - bármi áron? Vagy a pénz motiválná őket? Valószínűleg mindkettő, bár Magyarországon sajnos még mindig feleannyi pénzjutalmat kapnak a paralimpikonok, mint a többiek: egy arany 35 millió helyett 17,5 felet ér, és így tovább.  

Mindenesetre elég szomorú, hogy néhány doppingoló miatt árnyék vetül mindazokra, akik tényleg önerőből, természetes módon, fogyatékosságaikat legyőzve érnek el fantasztikus eredményeket.

További speciális játékok

Siketlimpia

Kevesen tudják, hogy a paralimpián kívül több nemzetközi sportszövetség, verseny is létezik speciális igényű sportolóknak. Szinte alig került a köztudatba a "Siketlimpia" (Deaflympics), pedig már 1924 óta rendeznek nyári játékokat halláskárosultak számára (téli játékokat 1949 óta). Emiatt sajnos a mai napig nagyon kevés anyagi megbecsülés és támogatás jut a sportolóknak: a később aranyat nyert vízilabda csapatunk kiutazásának költségeit magánszemélyek adták össze 2009-ben... A siketek nem vesznek részt a paralimpián, mivel nincs számukra külön kategória, így azok közé sorolnák őket, akik nem tartoznak bele az első nagy 5 kategóriába. A versenyzők mintegy 20 sportágban indulhatnak a nyári játékokon. 

Első aranyérmes úszónk Kraszner Vilma volt (a képen balról a második.), aki először 1928-ban Amszterdamban állhatott fel a dobogó tetejére. 1931-ben és 1935-ben még 4 aranyat és két ezüstöt szerzett.  

A játékokra mindig egy évvel az olimpia után kerül sor, így a legutóbbi 2017-ben volt Samsunban. A játékokon csak olyan versenyzők indulhatnak, akiknek mindkét fülön legalább 55 decibeles a hallásveszteségük. A versenyen nem használhatnak segédeszközöket (hallókészülékeket, cochleáris implantátumokat). Emiatt természetesen nem hangjelzéseket használnak a bírók, játékvezetők, hanem pl. zászlókat lengetnek, vagy a startpisztolyt fényjelek helyettesítik. A nézők sem éljenezhetnek és tapsolhatnak hangosan, csak jelelhetnek. 

Magyar Halláskárosultak Soprtszövetsége: http://hdsf.hu/

Transzplantáltak Világjátéka

A "Transzplantáltak Olimpiáját" először 1978-ban, az angliai Porthmouthban rendezték egy sebész, Dr. Maurice Slapak kezdeményezésére. A Szervátültetettek Világjátékának Szövetsége pár évvel később, 1986-ban alakult meg.  Az eseményre kétévente kerül sor, és átlagosan 55-60 ország vesz részt rajta. Magyar sportolók 1987-ben Innsbruckban indultak először a játékokon, és 1999 óta folyamatosan az élvonalba tartozunk: az összesített pontversenyben minden alkalommal az első 5 ország között szerepelünk! A következő alkalom 2019-ben lesz az Egyesült Királyságban. 

Magyar Szervátültetettek Szövetsége: http://www.trapilap.hu/

Nemzetközi Speciális Olimpiai Játékok

“Engedd, hogy győzzek; de ha nem győzhetek, hadd küzdjek bátran!” - A játékok jelmondata először 1968-ban hangzott el Chicago-ban az első Speciális Olimpiai játékok megnyitóján. Az értelmi fogyatékossággal élő emberek nemzetközi szervezete ugyanebben az évben alakult meg Washigtonban, és a mozgalmat 1988-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is elismerte.  A versenyekre (téli és nyári olimpiára) szintén 4 évente kerül sor, de rengeteg regionális verseny, bajnokság is van. A 8 éves, és annál idősebb értelmi fogyatékossággal élő emberek számára egész évben edzési és versenyzési lehetőséget nyújtanak. Céljuk, hogy megmutassák a világnak: ezek az emberek is képesek tanulni, a társadalom aktív és hasznos tagjává válni, élvezni az élet örömeit. A sportolás  remek lehetőséget arra, hogy általa fizikai, értelmi, szociális és lelki téren egyaránt fejlődjenek, és ezzel családtagjaik, társaik, a civil környezet is gazdagodjon.  Napjainkban mintegy 170 országban, 3,1 millió értelmi fogyatékossággal élő sportoló edz és versenyez.

A versenyzők felkészülésében számos szakember (pl. gyógypedagógusok) is részt vesznek. A versenyszabályzatot úgy alakították ki, hogy szinte mindenki győztesként jöjjön ki: a versenyzőket teljesítményük és koruk szerinti max. 8 fős csoportokba osztják. mindenki megközelítőleg azonos eséllyel indul. Akik nem lesznek dobogósok, azok is sikerélményben részesülnek: ők is a dobogón állnak és helyezési szalagot akasztanak a nyakukba.

Special Olympics Hungary:  http://specialolympics.hu/portal/ 

 Tetszett a cikk? Iratkozz fel, kövess Facebook-on vagy Instán! 

Képek: atv.hu / MTI (1); boon.hu (2), wikipédia (3, 8), mozgasjavito.hu (4-5); zimbio.com (5), focs.de (7), huszadikszazad.hu (9), warrencountryrecord.com (11), carterlaw.co.uk (12).