Motiváció sok mindenhez kellhet: tanuláshoz, egy szakdolgozat megírásához, a munkához, hogy minden nap elmenjünk futni - van akinek ahhoz is, hogy képes legyen felkelni az ágyból. A motiváció szó a latin eredetű movere igéből ered, melynek jelentése mozogni, mozgatni. A pszichológiában gyűjtőfogalom, és minden cselekvésre, viselkedésre késztető belső tényezőt magába foglal. Szóval alapvetően minden cselekvés mögött valamilyen motiváció, késztetés rejlik - erről kell számot adnunk, ha pl. motivációs levelet írunk egy álláshirdetésre -, ám előfordul, hogy egyes cselekvésekhez mi magunk keresünk motivációt. Mert egyébként nincs semmi kedvünk hozzá, pedig azt a bizonyos dolgot, úgy érezzük,  meg kell tennünk...

Félreértés ne essék: nem azokat akarom bántani, akik ilyen tanácsadókhoz fordulnak. Ők kiszolgáltatott emberek, akik segítséget keresnek, mert nincsenek megfelelő skillek a kezükben: nem kaptak ilyet a szülőktől, az iskolától. (Ahogy sokszor találkozom olyan gyerekekkel, akiknek nem tanították meg, hogyan kell tanulni - merthogy azt is tanítani kell, önmagától nagyon kevés gyerek fog rájönni.) 

Sőt, még azt is elhiszem, hogy a tanácsadók egy része valóban jó szándékúan hirdeti azt, ami nála bejött. Csakhogy itt a bökkenő. NÁLA bejött. Másnál nem biztos, hogy működni fog. És még ezzel sem lenne semmi baj, ha ezeket a könyveket és tanfolyamokat nem horribilis összegekért kínálnák, és nem épülne köréjük egy masszív marketing-gépezet, ami, lássuk be, a profitról, és nem a segítésről szól.    

És még egy probléma van: sajnos az ember, amikor megoldást keres, és talál valami ígéretes dolgot, akkor sokszor elhiszi, hogy a tanfolyamra járással, olvasással már meg is oldódnak problémái, de ez csak az első lépés. A guruk nagyon jól el tudják adni magukat, nagyon lelkesítőek, amikor nézed, hallgatod őket, olyan könnyűnek tűnik, hogy CSAK ENNYIT kell megtenned, és sikeres leszel - de a munkát nem végzik el helyetted. Azt nem spórolhatod meg. Pedig puding próbája az evés, és könnyű mondani, nehezebb megtenni, hogy néhány közmondást idézzek. 

Napi penzum

A téma azért érint érzékenyen, mert betegségeim miatt kiskoromtól kezdve a mai napig kell olyan dolgokat tennem, amiket már a hátam közepére kívánok. A legtöbb gyerek felszabadultan mozog, sportolni jár, nekem azonban amióta az eszemet tudom gyógytornára, gyógyúszásra kellett járnom. Emlékszem, életem első és egyetlen atyai pofonját azért kaptam, mert nyafogtam, és nem akartam tornázni apuval. Szüleim kétségbeesetten keresték a lehetőséget, hogy tudnának segíteni állapotomon, hogyan kerülhetnénk el a műtéteket. Sokszor elkeseredve küszködtek velem - ők tudták, miért életbevágóan fontos ez, míg én csak a kényszert éreztem. És ugye, amit KELL, azt általában utáljuk, akár a kötelező olvasmányokat, vagy a napi vitamint.

Először a tölcsérmellkasomat próbálták tornával korrigálni, de utána jött a "Moszkvai kaland", 3 mellkasműtét, szóval ez a dolog megoldódott. De rögtön utána jött a gerincferdülés, a műanyagfűző, amit évekig kellett éjjel-nappal hordanom; majd a végén magántanuló lettem, hogy mindennap gyógytornára mehessek. Tó mellett töltöttem a nyarakat, a kötelező úszást mégis rühelltem: a hideg vízben hamar átfagytam, elfáradtam, egy-egy hossznyit tudtam csak tempózni - mindig azért imádkoztam, hogy maradjon el az úszás... A gerincműtétem után pedig jöttek a tüdőproblémák, és ezért a mai napig muszáj (lenne) légzéstornát csinálnom. A szívműtétem előtt-után - negyed tüdővel - szó szerint az életem múlt rajta. De ugye megértitek, ha azt mondom, ebbe rohadtul bele lehet fáradni...?

Persze nem tehetek mást, csinálom, ahogy tudom: nekem ezt dobta a gép, és nincs más választásom, ha élni akarok. De éppen ezért, hogy csinálni tudjam, folyamatosan keresem azokat a dolgokat, amivel egy kis kedvet tudok csinálni a sporthoz, ösztönözni tudom magam. Ez időnként sikerül is: a műtét előtt kifejezetten hasznos volt a "táblázatosdi", amikor pontosan naplóztam, mikor mennyit mozogtam, mennyi légzéstornát csináltam, stb. Akkor használt, ha láttam, mennyit teljesítettem már, vagy hogy jó ég, mennyi edzést sunnyogtam el. Az biztos, hogy az orvosaim csodájára jártak, befotózták, és dícsérték a "minta pácienst". Szóval ez működött - egy ideig. A többi "motiváció" pedig szakkönyvek, trendi fitness-cuccok és ígéretek alakjában ott porosodnak a polcon... 

Akarni az akaratot?

Tegyük hozzá, meglehetősen lusta is vagyok. Vagy inkább kényelmes. Emiatt rettenetesen szégyellem is magam, füleimben ott cseng szüleim hangja: "De hát az életedről van szó!". És miközben az emberek körülöttem csodálják kitartásomat, akaraterőmet, hogy újra és újra szembenéztem a halállal és talpra álltam, lelkifurdalás gyötör: Miért nem vagyok többre képes ? És hát itt jön a lényeg: az ember vajon meg tudja-e magát gyökeresen változtatni? Vagy ez az egész alkati dolog? Én úgy gondolom, hogy az ember eléggé esendő lény, kevés szabad akarattal rendelkezik (és itt nem a jogi értelemre gondolok). Gondolatainkat, döntéseinket, cselekedeteinket nagyban meghatározza az, hogy milyen (genetikai) hajlamokkal rendelkezünk, hogy mit tapasztaltunk gyerekkorunkban, milyen nevelést kaptunk, milyen élmények, traumák értek. Annak, hogy most itt pötyögök a motivációról, hogy erre reflektálni tudok, az is egy adottság, "nem én tehetek róla". És te, ha most olvasod a soraimat, mert érdekel ez a téma, arról sem tehetsz: valamilyen úton-módon eljutottál idáig. Ha más helyre, másvalaki bőrébe születsz, akkor most talán gameplay-videókat nézel, vagy a paleontológiai folyóiratot böngészed az én agymenésem helyett.

De hova is akarok kilyukadni? Nos, oda, hogy akarni nem lehet akarni. Vagy van benned indíttatás valamire, vagy nincs. És ha felmerül benned az igény, hogy motiváld magad, az is a vágyaid alapján történik: mert vágysz arra, hogy valamit jobban szeress. És innentől kezdve könnyű azt mondani, hogy nézd meg, milyen hatalmas erőfeszítéseket tett XY, hogy élsportoló lehessen; az bizonyos, hogy azt a bizonyos sportágat/életmódot ő sokkal jobban szereti, és sokkal kevesebb erőfeszítést kell tennie, hogy reggel hatkor az edzőteremben kezdje a napot, mint nekem, vagy neked, pontosabban erőfeszítéseit teljesen másképpen éli meg, így a motivációinak az ereje is eltérő lesz. Párom ilyen: ő bizony kifejezetten rosszul érzi magát, ha egy nap nem tud min. egyszer (de inkább kétszer) edzeni, és akkor is lemegy a terembe, ha baromi fáradt, fáj a feje, vagy görcsöl a hasa. Hát én erre képtelen lennék...  

Szóval mi van, ha olykor nincs megoldás? Lássuk be: vannak olyan tevékenységek, feladatok, amiket soha nem fogunk megkedvelni. Éppen ezért nem érdemes magunkat frusztrálni azzal, hogy bezzeg Ibike milyen lelkesedéssel jár aerobikozni, és milyen vidám és feldobott egy hardcore zumba-óra után is. Felesleges az összehasonlítgatás: egyszerűen ilyenek vagyunk, mások meg másmilyenek, és biztosan tudnánk mondani olyan dolgot, ami nekünk nem okoz nehézséget, másnak meg igen. Én például szeretek mosogatni és vasalni, más meg kifut a világból tőle akkor is, ha 50 motivációs könyvön rágja át magát.  

Anti-tanácsok

Nem akarok abba a hibába esni, hogy lefikázok más tanácsadókat, aztán én is osztani kezdem az észt, mit és hogyan csinálj. De ha valaki megkérdez erről, akkor ezt tudom mondani.

1. Ne támassz túlzott elvárásokat, és akkor csalódni sem fogsz. Nem baj, ha veszel motivációs könyveket vagy tréningekre jársz, de ne várd azt, hogy ettől majd gyökeresen megváltozik az életed. Tekintsd úgy az egészet, mint egy kísérletet: ha valamelyik tippet hasznosítani tudod az élete valamelyik területén, akkor az már tök jó.

2. Nézz szembe önmagaddal. (Jesszus, mennyire közhelyes!) Mérd fel azt, hogy mire vagy képes, mi az, amivel valóban szeretsz foglalkozni, és mi az, amivel nem, csak esetleg a környezeted elvárásainak akarsz megfelelni. Ne hazudj magadnak, hogy te igenis ezt az utat választottad, vagy hú, mennyire élvezed, pedig nem.

3. Alakítsd ki a saját módszered! Ez egy hosszú és rögös út, de megéri. Kell hozzá egy kis rugalmasság és kreativitás. Ha érzed, hogy valami nem megy, valami nem motivál eléggé, akkor lépj tovább, próbálkozz módszerrel! Az sem biztos, hogy egy dolog örökké ösztönözni fog, és ezért talán érdemes váltogatni a motivációkat. Pl. lehet, hogy egy új edzőruha vagy kütyü egy-két hétig valóban ösztönöz arra, hogy többet sportolj, de utána az ember megszokja a dolgot, és akkor más motivációt kell keresni. Pl. egy új edzőtermet, egy új edzésprogramot vagy új társakat a mozgáshoz. De hogy ezek közül melyik válik majd be, azt senki nem fogja helyetted megmondani.     

4. Van remény! Válassz egy olyan célt, amit kedvelsz, preferálsz! Ennek eléréséhez gyakran olyan napi rutint alakítunk ki, ill. ez a cél olyan értelmet adhat életünknek, átszínezve azt, hogy idővel a fontos, de kevésbé érdekes célok követése is könnyebbé válik.    

VAN VÉLEMÉNYED A TÉMÁRÓL? ÍRD MEG KOMMENTBEN!

HA TETSZETT A CIKK, IRATKOZZ FEL A BLOGRA, VAGY LÁJKOLD FACEBOOK-OLDALAMAT!