Sokan megdöbbennek, amikor megtudják, hogy Bipap készülékkel, azaz egy kis lélegeztetőgéppel alszom. És bár kíváncsiak, gyakran úgy gondolják, inkább nem firtatják, tabuként kezelik a dolgot, nehogy megbántsanak. Pedig tudom, ilyenkor ezer kérdés merül fel az emberben: hogy lehet ebben aludni? Nem zavarja a párom? Satöbbi.

Nem szokásom tagadni a dolgot, és nem is tudnám, hiszen elkerülhetetlen, ha pl. utazás kerül szóba. Nagyon rég volt az, amikor dugdostam mások elől a Bipap-gépet - amikor még fiatal egyetemista voltam, és udvaroltak nekem. Igen, ha épp nálam aludt a delikvens, akkor elrejtettem szem elől a gépet, igaz, akkor még simán kibírtam 1-2 éjszakát a használata nélkül. Régi szép idők... De ma már szégyen nélkül bevallom: a gyógyszereken kívül még két függőségem van: az oxigén és a BiPAP-gép. 

De mi is az a BiPAP-gép?

Nos, a BiPAP és CPAP-készülékek légzéstámogató eszközök, amiknek nagy előnye, hogy otthon is használhatók. Leginkább az alvási apnoe kapcsán hallunk róla, az ebben szenvedő betegeknek írják fel terápiás céllal. Az obstruktív alvási apnoe szindróma (OSA) egy veszélyes és alattomos betegség, amiről az alany sokszor nem is tud: sokan azt hiszik, csupán hangosan horkol a beteg, de közben hosszú időkre kimaradhat a légzése, ami akár halállal is végződhet. A CPAP vagy BiPAP ún. légsínterápiás készülék, ami alvás közben folyamatosan levegőt fúj a garatba, ezzel enyhe túlnyomást teremtve akadályozza meg, hogy a garat kóros mértékben beszűküljön. Így a beteg elegendő levegőhöz jut éjszaka, és rendesen ki tudja pihenni magát.

A BiPAP  annyiban különbözik a CPAP-tól, hogy kétszintű pozitív légzéstámogatást (Bilevel Positive Airway Pressure) nyújt. Hogy ez pontosan hogy működik, is mikor melyiket alkalmazzák egy betegnél, abba laikusként nem mennék bele. De fontos tudni, hogy az alvásterápián kívül több helyen is alkalmazzák: én először az intenzíven találkoztam vele.

Hogyan kezdődött...?

2003-ban ugyanis egy elég durva atípusos tüdőgyulladás döntött le a lábamról (ami annyit jelent, hogy semmilyen jól ismert tünetet nem produkáltam, csak egyszerűen bekómáltam). Bekerültem a pulmonológiai intenzívre, ahol megkezdődött a küzdelem az életemért: hol lélegeztetőgépre tettek, hol levettek. Aztán vissza, és így ment ez hónapokon keresztül. 3 intenzív osztályt is megjártam ebből kifolyólag, és nem sok reménnyel kecsegtették édesanyámat. Noha életben voltam,egy idő után gégemetszést csináltak, mert úgy vélték, jó időre (ha nem örökre) lélegeztetőgépre leszek kötve.

A lélegeztetőgéppel azonban az a nagy baj, hogy szájon át intubálják az embert, ezért nem tud sem enni, sem inni, sem beszélni, mozogni se nagyon. És persze a fertőzéseknek is jobban ki van téve. Épp ezért, amikor picit javult az állapotom, BiPAP-gépet hoztak, ami szintén segítette a légzésem, de már orr-szájmaszkon keresztül. Ezt pedig időnként le tudtam venni, hogy egyek, illetve, amikor megfelelő orrmaszkot találtak nekem, akkor maszkkal együtt is tudtam táplálkozni vagy beszélni. Később pedig az Intenzív osztályról átkerülhettem a non-invazív osztályra - ahol már nem használnak komoly lélegeztetőgépeket, max. BiPAP-ot.

Végül felépültem, de a BiPAP-készülék éjszakára maradt, mivel az ember alvás közben nem tud úgy ügyelni a légzésére, mint ébren. És igazából ekkor tudatosult bennem, hogy valószínűleg jóval korábban is szükségem lett volna egy ilyen gépecskére, mivel a tüdőgyulladás előtt minden reggel masszív fejfájással ébredtem, ami valószínűleg az elégtelen légzésnek volt köszönhető. (Ilyenkor ugyanis nem csak a kevés oxigén okoz gondot, hanem a vérben felszaporodó CO2 is.)

A BiPAP-készülékről, az alvási apnoéról ebben a videómban is beszéltem:

 Aztán teltek az évek, én nagyjából elvoltam, mint a befőtt, bár nem mondanám, hogy javult volna a légzésem. Aztán 3 évvel ezelőtt újból tüdőgyulladásom lett, utána pedig kiderült, komoly szívműtét vár rám - ekkor indítottam blogomat is. A dokik nagyon féltek attól, hogy műtét után nem tudok majd lejönni a lélegeztetőgépről, ezért jártak csodájára, amikor a műtét másnapján kihúzhatták a tubust - és BiPAP-gépre tehettek. (A kórházi készülék persze jóval bonyolultabb és komolyabb szerkentyű, mint az otthoni, finomabban lehet hangolni.) Folyamatos légzéstorna mellett hamar javult az állapotom, és egyre több időre hagyhattam el napközben a BiPAP-ot, bár oxigénre még jó ideig szükségem volt.

Mára ismét maradt az éjszakai BiPAP-használat, illetve napközben, ha nagyon fáradt vagyok és ledőlök kicsit, szintén fölteszem a maszkot. Nem zavar, sőt, így sokkal jobb pihenni, bár éppen ez is az egyik bánatom: annyira függővé váltam tőle, hogy nem is nagyon tudok elaludni nélküle. Nincs olyan, hogy véletlenül elszundítok a kerti hintaágyban. Valószínűleg a dolog inkább pszichés: gép nélkül úgy érzem, nem kapok rendesen levegőt, minden lélegzetvételre oda kell figyelnem, noha valószínűleg menne automatikusan is.

Milyenek a hétköznapok?

Amikor megkaptam az első készülékemet, hát, az párásítóval együtt két polcot is elfoglalt az ágyam mellett. Böhöm nagy volt. Ha utaztam (mert akkoriban még előfordult, hogy egyedül útra keltem), akkor a bőröndöm nagy részét elfoglalta. És sajnos egy éjszakára is vinnem kellett. Jó sokáig használtam, így amikor új gépet kaptam, kellemes meglepetésként ért, milyen aprócska, és persze jóval dizájnosabb is. És halkabb. Ja, és jó hosszú cső  tartozik hozzá, ami praktikus, bár néha képes vagyok belecsavarodni, és akkor fekvő Laokoón-csoportra emlékeztetek. Van hozzá egy fekete, elegáns hordtáskám, így nem gond magammal vinni.

Az orrmaszkok is sokat változtak az évek folyamán. Az intenzíven sajnos még idomtalan orr-szájmaszkokat adtak rám, amiket nagyon szorosan kellett rám szíjazni, hogy ne eresszen a levegő sehol (a maszkok nem igazán illeszkedtek vékony arcomhoz), és emiatt az orrom egy helyen csúnyán kifekélyesedett, máig megvan a nyoma. A szívműtét után is eljátszották ezt velem az intenzíven, míg végre visszakaptam saját, jól bejáratott orrmaszkomat, ami nem nyom sehol. Én egy típusra esküszöm, könnyű, szilikon maszk, bár vannak már olyanok is, amik gyakorlatilag csak egy vékony, orrba dugható csőből állnak. Ezeknél egyedül azt kell megszokni, hogy az ember csukott szájjal aludjon - ez nekem nem okozott gondot. A lényeg, hogy mindenki meg tudja találni magának a megfelelő maszkot.

Párom pedig el van mellettem. Soha nem panaszkodott rá, hogy zavarná, annál inkább a kis ágy, és a folyton föltelepedő kutya, vagy hogy éjfélig nyomogatom a telefont. :D 

Ha felmerül a gyanú, hogy valaki légzési apnoeban szenved, akkor beutalót kell kérni valamelyik alváslaborba, melyek többnyire pulmonológiákon működnek. A vizsgálat egy éjszakán át tart, amíg az embert mindenféle szerkentyűkkel megfigyelik, amíg alszik. A CPAP-készülékek sajnos nem olcsók, de bizonyos típusokra jár támogatás, egyes helyeken lehet részletfizetést is kérni. Mindenképpen érdemes kivizsgáltatni magunkat, mert életet menthet, és az életminőség jelentős javulását hozhatja, ha diagnosztizálják és kezelik ezt a betegséget!

Tetszett a cikk? Kérdésed van?

Látogass el hivatalos FB-oldalamra, csatlakozz FB-csoportomhoz,  vagy írj rám e-mailben!

Instán is megtalálsz: @szondayszandra