"Hiába, ebben a kiszolgáltatott állapotában az ember életét ezek a fizikai nyavalyák töltik ki. Mert ilyenkor ezek válnak a legfontosabb problémákká, ilyenkor tanulja meg az ember igazán, hogy milyen, amikor a mindennapokban olyan természetes dolgok egyszer csak nem mennek. Néha persze az átlagember…

"El kellett búcsúznunk, de még ekkor sem igazán fogtam fel, mi történik, nem voltam ideges (pedig még nyugtatót sem kaptam), sőt, talán inkább derűs a magam mondján – mindig poénkodásra kész. Azonban, amikor áthaladtunk a műtős részleg nagy, önműködő fémajtaján, és egy percre megálltunk a részleg…

Itthon vagyok. Itthon vagyok. Itthon vagyok. Ezt mondogattam magamban az elmúlt napokban, hogy valóban elhiggyem, hazakerültem - és mert a kórházi lét annyira belém ivódott, hogy szó szerint kísértett még itthon is. Na de kezdjük az elején (vagyis a végén). Legutóbbi bejegyzésemben még…

Nagyon vártam már a hétfő reggelt, az újabb vizitet, abban bízva, hogy orvosom jó híreket közöl, és végre mehetek haza. (Hétvégén ugyanis még a fű sem nő a kórházakban, nincs nagyvizit, gyógytornász, stb.). Ám sajnos hiába reménykedtem, mert annak ellenére, hogy már vagy 4 napja kapom vénásan az…

Tegnap volt a szülinapom, és ugyan rengetegen gondolnak rám, üzennek, biztatnak még ma is - amiért nagyon hálás vagyok -, az ember mégsem tudja igazán ünnepként megélni az ilyesmit kórházban, ahogy a karácsonyt vagy a szilvesztert sem. Vicces, hogy kórházi tartózkodásom pont erre az időszakra esett,…

"Itt sajnos nem áll meg az élet ilyenkor sem, ugyanúgy érkeznek a súlyos beteg az osztályra, mint máskor... Épp ezért (bár talán nyálasan hangzik) azt kívánom, hogy nagyon vigyázzatok egymásra és magatokra, hagyjátok a francba a karácsonyi hajtást, örüljetek az életnek, szeretteiteknek, mert…

Hát itt vagyok, és minden jel arra mutat, hogy holnap végre megtörténik, aminek meg kell történnie: megműtenek. (Persze, az ember ennyi idő után már tényleg nem mer semmi biztosat mondani.) Kijöttem a kórteremből, hogy szobatársaim tudjanak aludni, és most itt pötyögök, egy apró asztalnál a folyosó…

Repül az idő. (Juj, milyen közhelyes!) A múlt héten még úgy tűnt, nagyon messze van az újabb műtéti időpont, és kicsit belekényelmesedve a helyzetbe még mindenféle tervek jártak a fejemben. Hogy ide meg oda megyek, ezt meg azt csinálok. Aztán hirtelen pörögni kezdtek a napok, és most ismét ott…

Most kedd este van, és tegnap reggel még abban a hitben éltem, hogy ekkorra már túlleszek a műtéten, és az intenzíven fogok alukálni. Bevallom, sok eshetőségre gondoltam, tudtam, hogy benne van a pakliban, hogy nem azon a napon operálnak, amit kijelöltek (amikor bejelentkeztem, rögtön mondták, hogy…