Minap olyasmi történt velem, aminek még ma is a hatása alatt vagyok. Amikor hazaértem, ki se pakoltam, át se öltöztem, hanem rögtön gép elé ültem, hogy frissiben lejegyezzem a történteket. 

Szóval bementünk a faluba, hogy beszerezzük a heti élelmet, egyebet, és betértem a virágos boltba is, hogy kertészeti projektem folytatásaként újabb virágpalántákkal gyarapítsam a kertet. Vagy egy rekesznyi virágot összevásároltam, futó és "álló" muskátlit, pistikét, kakassarkantyút (kiváló szúnyogűző!), szegfűt, dáliát, paradicsomot, paprikát... Bezacskózva álltak a pulton, félszemmel láttam, hogy egy nagy kaspó bimbós liliom is van mellettük, gondoltam, egy másik vásárlóé. Ám amikor búcsúztam volna, az eladó a kezembe nyomta a liliomot: "Van egy úr, aki névtelen szeretne maradni, de időnként bejön, virágot vesz, és felajánlja valakinek. Most azt kérte, adjam oda az első, csinos fiatal lánynak."

És én voltam az. A döbbenettől szólni sem tudtam. Kemény hetem volt: meghalt egyik kedves ismerősöm, sok olyan emberrel találkoztam, akikben csupa negativitás és rosszindulat lakik, és az elemi tiszteletet nem képesek megadni a másiknak, szóval ez a gesztus most teljesen taccsra vágott, persze jó értelemben, mert vannak, akik egyszerűen csak adni akarnak, örömet okozni, viszonzás nélkül.

És az eladó elmesélte, hogy az ismeretlen férfi ajándéka mennyi embert ösztönzött, hogy hasonlóképp cselekedjen, hacsak egy pár száz forintos növénykét, de vegyen, és felajánlja másnak. Volt, aki egy szál rózsát vett annak a férfinak, aki legközelebb betér, hogy a párjának virágot válasszon; volt, aki sokgyermekes anyukának vásárolt kerti növénykét, és az el is jutott egy háromgyerekes családhoz. A sort én sem akartam megtörni, választottam egy szép vörös dáliát a következő idős hölgy vásárlónak.

(Az eladó azt is elmondta, hogy az úr több boltban is próbálkozott a felajánlásával, de mindenhol elutasították, amit nem igazán értek, hiszen a virágot kifizeti, annyi a kérése, hogy adják oda valakinek...)

Aznap ültem otthon a gép előtt, és pityeregtem, pedig nem vagyok érzelgős. A cserépre tűzve egy kis idézet is volt, ez is betalált, mert most nagy munkában vagyok, és sokat idegeskedek:
        "Jobb valamit nem tökéletesen megtenni, mint a semmit tökéletesen." (Robert Schulle)

Eszembe jutott az, amit anyukám mesélt mindig a nagymamájáról: nagyon szegény volt, és amikor jött a karácsony, nem nagyon tudott drága ajándékot venni az unokáinak. De választott egy-egy szép, piros almát, gyönyörűen kifényesítette, írt hozzá valami személyeset egy kis papírkártyán, és egy szem szaloncukor társaságában ezt adta át anyukáméknak. Anya, azt hiszem, sokkal jobban emlékezett erre az ajándékra, mint az összes többire, mert ebben a kicsiny gesztusban benne volt minden szeretet és gondoskodás.

Az eladó azt mondta, ha a liliom elvirágzott, ültessem ki majd a kertbe, és akkor ott gyönyörködhetek tovább benne, ott emlékeztethet tovább arra, hogy vannak még emberek, akik szeretnek adni, névtelenül szebbé varázsolni valakinek az életét.

Ezúton is köszönöm névtelen megajándékozómnak az örömet, amit okozott. 

Tetszett a cikk? Kérdésed van?

Látogass el hivatalos FB-oldalamra, csatlakozz FB-csoportomhoz,  vagy írj rám e-mailben!

Instán is megtalálsz: @szondayszandra 

Fotók: pixabay.com/FotoRieth; Szonday Szandra