Gondoltam, mielőtt folytatnám a műtét utáni beszámolómat, vagy más sorozatomat (pl. A moszkvai kalandot), beszámolok arról, hogy is vagyok most. A műtét óta lassan 3 hónap telt el, és majdnem két hónapja vagyok itthon - szinte hihetetlen! Persze, a műtét "következményeit" még a bőrömön érzem, mégis…
"Hiába, ebben a kiszolgáltatott állapotában az ember életét ezek a fizikai nyavalyák töltik ki. Mert ilyenkor ezek válnak a legfontosabb problémákká, ilyenkor tanulja meg az ember igazán, hogy milyen, amikor a mindennapokban olyan természetes dolgok egyszer csak nem mennek. Néha persze az átlagember…
Hát itt vagyok, és minden jel arra mutat, hogy holnap végre megtörténik, aminek meg kell történnie: megműtenek. (Persze, az ember ennyi idő után már tényleg nem mer semmi biztosat mondani.) Kijöttem a kórteremből, hogy szobatársaim tudjanak aludni, és most itt pötyögök, egy apró asztalnál a folyosó…
Most kedd este van, és tegnap reggel még abban a hitben éltem, hogy ekkorra már túlleszek a műtéten, és az intenzíven fogok alukálni. Bevallom, sok eshetőségre gondoltam, tudtam, hogy benne van a pakliban, hogy nem azon a napon operálnak, amit kijelöltek (amikor bejelentkeztem, rögtön mondták, hogy…
00:02 Itt vagyok ismét, hogy pár sorral nyugtázzam a napot. Túl vagyok a full generálon, a kutyasétáltatáson, és Viktor fejtágításán is. Szerencsére kutyás barátaim nem vették túl komolyra a hangulatot, olyan volt ez az este, mint bármelyik, max. kaptam egy-két meleg ölelést. Gyarapodtak a kabaláim…