Újra itt vagyok. Legutóbbi bejegyzésem óta bizony eltelt egy kis idő... Szerettem volna gyakrabban írni, sőt, már elkészült félig egy írásom arról, milyen is intenzív osztályon "létezni", de aztán hol fizikai, hol lelki erőm (vagy egyik sem) volt ahhoz, hogy előbányásszam a laptopomat. Persze előbb-utóbb beszámolok majd mindenről, de most inkább az aktualitásokra koncentrálnék.

Tegnap ugyanis végre elhagytam a Kútvölgyi intenzív osztályát, és áthoztak a SOTE Pulmonológiai Klinikájára, ahol már uszkve 15 éve kezelnek. Ugyan itt az ún. "nonira" (non-invazív osztályra) kerültem, ami nagyon hasonlít egy intenzívre, azzal a különbséggel, hogy itt a kis légzéssegítő gépekkel (CPAP, BPAP) élőket kezelik (tehát is monitorokkal figyelik a funkcióidat), de már az is nagy változás számomra, hogy tegnap rendesen kimehettem vécére (ráadásul oxigén nélkül!), sőt, ma végre zuhanyozhattam is. Utoljára dec. 5-én tusoltam, azóta csak lavórból, az ágy szélén ülve, amolyan cicamosdás volt csak.

Szóval ennyivel könnyebb, de egyébként már nagyon mennék haza. Ill. ambivalensek az érzéseim ezzel kapcsolatban is: egyrészt már minden idegszálam táncol a kórházi szagoktól, szabályoktól, hangoktól, stb. Másrészt kicsit félelmetes, ha az ember kikerül a "rendszerből", ahol bármi baj volt, rögtön reagáltak rá. Múlt hét pénteken pl. teljesen jól indult a napom, amikor is 

-----------------

Na, azt hittem, sikerül végre egy hosszabb beszámolót írnom, erre nem kidobtam a taccsot? A közeli mosdócsészét még sikerült elérnem - jól le is fejeltem a vízcsapot -, aztán pápá vacsi!

Hát, ilyen ez... Remélem, holnap jobb lesz, most búcsúzom, irány az ágy (mintha nem ott ülnék egész nap).

Jó éjt!

Ja, és boldog új évet mindenkinek!