Tegnap mégis kicsit vigasztaló filmet sikerült választanom éjszakára, teljesen véletlenül. Valami izgalmas thrillert kerestem, így akadtam rá a Keresés című filmre, mely egy apa kálváriájáról szól, miután lánya nyomtalanul eltűnik. A furcsa egybeesést pedig az adta, hogy a cselekmény május 11-én kezdődik, és fő szerepet kap benne a gyász: a lány édesanyja ugyanis rákban hunyt el két éve. És ez a motívum, anya és lánya szoros kapcsolata, az emlékek, a gyász feldolgozhatatlansága végigkíséri a filmet.
A film érdekessége, hogy a történéseket kizárólag internetes platformokon keresztül látjuk: kamerafelvételeken, videóbeszélgetéseken, képernyőképeken keresztül. Az apa az interneten kezd lánya után nyomozni, miután sikerül feltörnie a közösségi fiókjait, és megtalálja a lány laptopját is. Egyre inkább rá kell döbbennie, mennyire nem ismeri gyermekét, aki például már fél éve nem jár zongoraórákra, ellenben a leckékre adott pénzt elteszi. Kiderül, hogy igazából nincsenek közeli barátai, senki sem ismeri osztálytárai közül, mindig egyedül eszik a menzán, és csak érdekből hívják el ide-oda. Aztán előkerül egy hamis jogosítvány, egy rejtélyes pénzutalás, és egy videóblog, ahol a lány olyan titkokat oszt meg ismeretlenekkel, amiket apjával soha.
Nem újdonság ez, a Blair Witch Projekt óta népszerű ez a műfaj, amikor csupán egy megtalált videószalag, biztonsági kamera "szemén" keresztül látjuk a történéseket. Sokszor már elcsépelt is, hiszen a forgatókönyv általában ugyanaz: látunk valami egészen hétköznapit, ahogy valaki a mindennapjait igyekszik rögzíteni, megosztani, aztán elszabadul a pokol, végül magyarázat nélkül szakad meg a film. Csak néhány ismertebb cím: Paranormal Activity (2007), [Rec] (2007), Cloverfield (2008). Halálhegy - A Dyatlov rejtély (2013). Ezek a filmek általában elég nagy sikert arattak, és folytatást követeltek, ami persze hozzájárult a műfaj ellaposodásához. Az olyan filmek, mint a Unfriended: Dark Web (2018) aztán az online térbe helyezték a helyszínt, ahol a feszültséget még jobban fokozta az, hogy valós időben történtek a dolgok, és csak rögzített állású webkamerán át láttunk bele a mások életébe. (Utóbbi film egyébként tényleg erősen ajánlott a műfaj kedvelőinek.)
Unfriended - Dark Web (2018)
Ennek a dramaturgiának persze megvannak az előnyei és a hátrányai is: egyfajta áldokumentumfilmet látunk, ami nagyon valóssá, életszagúvá teszi a sztorit - viszont többnyire elmarad a lezárás, hogy valamiféle magyarázatot kapjunk arra, mi történt. Borzongásra tökéletes, de akik kerek sztorit várnak egy sci-fi-től vagy horrortól, azok elégedetlenkedve állnak majd fel a képernyő elől.
[Vigyázat, spoiler!]
Ez a film némileg más, és meg is lepett, kicsit vegyes érzéseket hagyva bennem. Bevallom, a trailer alapján azt vártam, hogy a film hasonló mély bugyrokba vezet majd el, mint a Dark Web, vagy mondjuk a 8 mm - de legalábbis a lányról kiderül, hogy valamilyen titkos szekta vagy terrorista szervezet szippantotta be. Mint pl. Peter Kosminsky Az állam c. lebilincselő minisorozatában, ahol teljesen különböző, hétköznapi, brit állampolgárok hagynak maguk mögött mindent azért, hogy Szíriába szökjenek, és csatlakozzanak az ISIS-hez.
Ebben a tekintetben a film némi csalódást okozott, mivel igen hamar átfordult a sztori krimibe, egy szokványos Gyilkos elmék epizódot idézve, ahol, mint kiderült, végig egy rendőr állt háttérben. Ráadásul a történetet az alkotó láthatóan nem tudta pozitív végkifejlet nélkül lezárni, ami aztán kellően érzelgőssé tette a befejezést.
Bár lehet, hogy sokan éppen ezért fogják szeretni. A film végül is egy család története, ahol apa és lánya egy tragédia miatt egyre távolabb kerül egymástól. Az ok a kibeszéletlenség, az elhallgatás, az ebből fakadó félreértések. A sztori ugyanis nem rögtön az eltűnéssel kezdődik: előtte rövid áttekintést kapunk egy számítógép videófájljain keresztül arról, miként cseperedett fel a lány, miként lépett be az életükbe a számítógép - és ami nagyon fontos: miként költözött a magánélet a cybervilágba. (Az kifejezetten bájos volt, hogy a bevezetőben láthattuk a különféle oldalak fejlődését, a Youtube, az Ebay kezdetleges weboldalait, a Windows 98 jól ismert zöld mezős háttérképét, a Skype első programverzióját, míg végül eljutottuk a Facetime-ig, a Tumblr-ig. Igazi csemege nosztalgiázóknak.)
Nyilván ez az egyik legfőbb probléma, amit a film pedzegetni kíván, a virtuális élet visszásságai: a látszólagos nyilvánosság, ami mögött titkok lapulnak. Míg a család minden mozzanata visszanézhető Youtube-on, közben az apa a saját lánya privát fiókjait nem látja, nem tudja, milyen helyekre regisztrált, ott mit oszt meg magáról, és ott kik milyen álnév mögé bújva férkőznek gyermeke közelébe.
Ami különösen torokszorító a filmben, az a nyomozást kísérő médiahisztéria: az apa szemszögéből szembesülünk vele, milyen, amikor a Facebook népe ítélkezik és akasztani akarja az apát, mert rossz szülő volt, az ő hibája a lány eltűnése - vagy éppen őt kiáltják ki tettesnek. És persze megjelennek a wannabe vloggerek, akik hirtelen a lány legjobb barátjának nevezve magukat sírnak a kamera előtt, hogy lájkokat szerezzenek. Eközben virtuális gyászoldalakon, közösségi platformokon osztják tovább több ezren a lány képét, imádkoznak, szívecskéznek és lájkolnak, mintha bármi közük volna a tragédiához.
Szóval elgondolkodtató a film, noha nem mentes a kliséktől, és kevesebb borzongást nyújt, mint amit első blikkre ígért. Egyszer érdemes megnézni, és persze elgondolkodni: ha valamelyik szerettünk eltűnne holnap, mennyit tudnánk róla?
Tetszett a cikk? Kérdésed van?
Tegnap volt édesanyám születésnapja. Anya több mint 10 éve nincs velem, és nagyon fura így megélni ezt, ugyanis holnap lesz a névnapom, és anyuval mindig nagy közös ünneplést tartottunk ebben a gyönyörű, tavaszi hónapban, útban a nyár felé. Most kiüresedett ez az időszak - nem fontos már az én ünnepem sem.