Rájöttem, hogy még nem meséltem el mindent a szívműtétem után intenzív osztályon töltött napokról, pedig volt még egy-két kalandom, és ennek kapcsán az is eszembe jutott, hogy érdemes kicsit bővebben írnom egy veszélyes szívritmuszavarról, az ún. pitvarfibrillációról (pitvarremegés), mely elég sok embert érint kis hazánkban is. 60 év felett a lakosság 3-5 százaléka észleli az ezzel járó tüneteket, a kor előrehaladtával pedig csak romlik a statisztika: a 80 év felettieknél minden 10. ember szenved tőle.
Szóval eltelt vagy 3 hét a műtét után, és orvosaim úgy döntöttek, addigi helyemről, az intenzív nagyterméből átköltöztetnek egy külön szobába, ahol egyedül én vagyok. Ez bizonyos szempontból jó volt: nyugisabb volt, hiszen nem láttam rá másokra, és ők sem láttak rám (ez különösen mosdásnál, szobavécére kiülésnél volt áldás), nem hallottam a többi gép pittyegését, nem zavartak fel álmomból, ha valakit éjszaka kellett ellátni, stb. Ugyanakkor kicsit elszigetelve is éreztem magam, néha ugyanis jó érzés, ha az ember érzi, hogy vannak körülötte, rendszeresen látja az ápolókat, orvosokat. Így többnyire csak pár pillanatra láttam őket, ha elsuhantak az ajtó előtt, vagy valami gyógyszerért, eszközért bejöttek a szobámba. És persze, ha célirányosan hozzám jöttek.

Ez az írás amolyan hibrid poszt lesz. Lesz benne koncertkritika, beszámoló az állapotomról és egy elég fontos probléma taglalása. Egészen pontosan arról fogok beszélni, milyen volt mozgáskorlátozottként a Budapest Parkba eljutni és boldogulni, milyen egy koncerten betegként, mozgáskorlátozottként részt venni. Hát, nem könnyű.
Itt a nyár, a horgászszezon. Tó mellett nyaralunk, a nádasokban, stégeken vagy csónakokban csendben üldögélő horgászok látványa megszokott. A minap azonban olyan dologgal találkoztunk, ami igencsak megdöbbentett, mert eddigi 35 évem alatt (amióta itt töltöm a nyarakat) egyszer sem találkoztam ilyesmivel. Tudtam, hogy létezik élőhalas csalizás, de ebben a formában még nem láttam. 
"...vannak olyan előadók, zenekarok, akik fontosnak tartják, hogy valamit közvetítsenek, értéket adjanak át zenéikkel és a hozzá készülő rövidfilmekkel, Szembemennek az árral, a trenddel - néha meghatóan, néha provokatív módon."
Milyen az élet soványan? Ha bármit teszel, nem hízol?
Egyiptomi vérfürdő, haldokló gladiátorok vére, bárányvér-terápia... Ma már természetesnek tűnik, hogy ha valaki balesetet szenved, vagy nagy vérzéssel járó műtéten esik át (mint pl. én - az erről szóló
Ma teljesült egy álmom: hosszas várakozás után végre megjelentek verseim az