Szonday Szandra - Szíves napló

"A betegség felszabadít!"

Éva anyám

2019. május 12. 16:47 - Szonday Szandra

Ülök a teraszon, süt a nap, már-már nyárias a meleg, fehér szöszök szállnak a levegőben, vasárnap van, kintről behallatszik a békakuruttyolás, a Family Frost tilinkója és a vendégségek zsivaja a szomszédos kertekből, dolgozom, közben pont rálátok Éva néni házára, pontosabban a hátsó részére, a kamraajtóra, a fürdőszobaablakokra és a ruhaszárítóra, és próbálom elképzelni, hogy Éva néni már nincs a házban, de nem megy, minden olyan változatlanul hétköznapi, szinte hallom, ahogy bemegy a fürdőbe, vizet ereszt, és becsukja a billenőablakot.
Pedig Éva néni meghalt, már 3 napja, és nem támad fel, hiába várom, hogy alakja megjelenik az ajtóban, és integet, és háztartási kekszet hoz a kutyáknak.
Éva anyám már régen nem volt itt, csak testben, mióta kiderült a betegsége, csak várta a halált, szép életem volt, mondta, elég, nem kezeltette magát, bezárkózott, és csak egy embert tűrt el maga mellett, Manyit, aki az utolsó percekig ápolta, ha a kapu előtt sétáltam, csak a leengedett rolók, behúzott függönyök látványa és a rendezett kert fogadott, amire most is mindig gondja volt, Imre bácsival mindent megcsináltatott, és a tulipánok fegyelmezett sorban nyíltak.
Éva néni is fegyelmezetten várta a halált, pedig nagyon szenvedett, én meg nem tudtam, mit csináljak, szenvedtem én is, aztán elszégyelltem magam, ez most nem rólam szól, hogy az én kis lelkiismeretem hogy érzi magát, Manyival üzentem, hogy tudja, gondolok rá, és törtem a fejem, mit lehetne még.
Éva néni mindent előkészített, nyár végén megkért, fotózzam le, legyen róla egy jó portré, amíg még valahogy kinéz, amit majd a temetésén kitesznek, a keretet is megvette hozzá, én meg előhívattam a fotókat, ahogy ott könyököl mosolyogva a kerítésre rögzített alumínium tálca mellett, amit még apám szerelt oda, együtt italoztak ott szüleimmel, aztán velem, anyuval itták a "rázkódtatót", a 60 fokos délegyházi szilvapálinkát, és nevettek, sokat.
Éva néni a sírját is megvette, már évekkel ezelőtt, persze halványzöld kővel, mert az volt a kedvence, anyuval még mulattunk is rajta, Éva néni csak fehér sírkövet akart maga mellé, hogy passzoljon.
Éva néninek megvolt a maga stílusa, nyers volt és őszinte, néha berágtam rá, legutóbb azért hülyézett le, mert vega lettem, kacsazsírt akart adni, ha most kinézek a közös kerítésre, már látom, kúsznak rajta az alattomos folyondárok, megint le kell vágni, mert Éva néni szólni fog érte, tönkre teszi a nádkerítést, és átlóg az a kib@szott díszmeggyünk is, tele lesz a füve a termésével. Egyszer a másik szomszéd rohadó rönkkerítése miatt annyira berágott, hogy fejszével esett neki, de csak a saját lábát vágta el, ilyen volt ő, ősszel arról beszélgettünk, vajon milyen halotti beszédet mondanak majd a sírjánál, és elképzeltük, hogy majd ott fog állni kísértetként a hátunk mögött, és röhög, és majd jól megmondja mindenkinek a véleményét, ő már megteheti.
Most azt mondogatják, mennyire szeretett engem, és én vágyom egy simogatására, egy szóra, hogy tényleg így volt, olyan jó lenne most egy szó, vagy bemenni a lakásába, ahol rég nem voltam, mert már nem engedett be senkit, hogy magamba szívjak valamit belőle, és ne csak árnykép maradjon, akivel utoljára találkoztam a lépcsőnél, soványan, besárgult bőrrel, napszemüvegben. Nem tudtunk mit mondani egymásnak, a kertben egy szál kék jácint nőtt, azt csodálta, a kutyáknak küldött egy kis maradékot, mert ő már nem tudott enni, ennyi volt.
Amióta anya meghalt, örökbefogadott, azóta lett "Éva anyám", én meg "Szandra lányom" elment az egyik ember, akit életemben legrégebb óta ismertem, mióta megszülettem, most már együtt isszák apuékkal a "rázkódtatót".
Isten veled

jacintok-1.jpg

Kép forrása: pixabay.com

Szólj hozzá!

A színes haj dícsérete

2019. április 28. 00:49 - Szonday Szandra

szines-haj.jpgPár hete kékre festettem a hajam. A dolog nem hirtelen történt, először fodrászhoz mentem, ő pedig szolid pasztellszín (kék-rózsaszín, szürke) csíkokat húzott a hajamba. Bejött ez az "unikornis-frizura", így felbátorodtam, és egyre több tincs lett színes. Végül az egész hajam. Élvezem, bár néha felbukkan bennem a bizonytalanság: biztosan nem vesznek komolyan, összesúgnak a hátam mögött: "36 éves létére itt bohóckodik", és "ez a legfontosabb neki?" Biztosan vannak ilyen emberek is. Aztán az élet mutat nekik egy fricskát.   

A minap vicces dolog esett meg velem, azt hiszem, az ilyenekre mondják, hogy "sorsszerű találkozás". A Fővárosi Nagycirkusz múzeumi részlege új vezetőt kapott, akivel elfoglaltságai miatt két hétig csak e-mail-ben, telefonon kontaktáltunk, de nagyon vártuk már, hogy személyesen is megismerkedjünk. "Nagy örömmel hallottam, hogy Te is a múzeumi részleghez kapcsolódsz, és komoly cirkusztörténészt tisztelhetek Benned" - kenegette hájjal önbecsülésemet. Nos, a találkozó létrejött, pont a cirkusz világnapjára és az új cirkuszi premier napjára esett. 

Álltam a cirkusz belső udvarán, és kérdeztem a sajtóst, merre találom Emit? Amikor azt felelte, "Menj arra, és keresd a kék hajú nőt!", azt hittem, viccel, de nem. Emi a FNC melletti étteremből kialakított múzeumpedagógiai "játszószobában" ült, és valóban, haja ugyanolyan kékes-zöldes árnyalatokban pompázott, mint az enyém. Pedig egy kicsivel idősebb nálam.

Tovább
8 komment

Sánta Bagoly anyó, avagy a színészi elhivatottság

2019. április 15. 14:17 - Szonday Szandra

curtain-269920_960_720.jpgOlcsó kis kínai bizsu lóg a fülemben, 250 forintért vettem az előbb, muszáj volt, lévén baglyos, és amióta anyu játszotta Bagoly anyót az egyik mesedarabban, imádom a baglyokat. Mi varrtuk a jelmezét, ahogy általában minden színdarabnál a Tihanyi Vándorszínpadnál, a dunavarsányi kultúrházban tartott méteráru vásáron találtam tüll-szerű, apró virágmintás, világos barna anyagot, abból varrtunk a mellére dús fodrokat, így a nézőtérről tényleg olyan volt, mint egy tollas erdei jószág, ha felháborodott, felborzolta tollait, és Bagoly anyó gyakran háborgott, mert ő volt az erdei állatkölykök tanítója, akik sokat rendetlenkedtek órán, de anya játszotta Vadmalackát is, akit Róka Rudi minden rosszba belevitt, még cigit is találtak, és elszívták, nem is nyertek az erdei futóversenyen.


Vadmalacka, pontosabban anya egyszer a bokáját törte: temetésen voltunk, osztálytársam apukáját búcsúztattuk, tragédia volt, az apa egy horvátországi nyaraláson kapott szívrohamot a tengerparton, a gyerekei előtt, menthetetlen volt, Laci bácsi is rengeteget dohányzott, tőle kaptam a számítógépeimet még a hőskorban, 286-os alaplappal, Norton Commanderrel és monokróm monitorral, ha jött számítógépet bütykölni, telefújta cigifüsttel a konyhát, egyszer viszont összetört alatta az összecsukható konyhai szék, az vicces volt.
Nagyon meleg nyáron volt a temetés, a végén anya elindult a kocsiért a farkasréti sírkert aszfaltútján, addig én pihenjek az árnyékban, mire visszajött, vérzett keze lába, elesett, mondta, csak úgy megbotlott. Estére bedagadt a bokája, de nem akart orvoshoz menni, kenegette, borogatta, másnap szorosan befáslizta és magas szárú cipőt húzott, előadásra kellett menni, és kivételesen még a sofőr is ő volt, de menni kellett, a szakma szent, nem szúrhatott ki a társulattal, a gyerekekkel. 

Anya sosem mondott le előadást, sem fizikai, sem lelki okok miatt, "Nem mondhatom a közönségnek, hogy bocs, most szomorú vagyok" mondogatta, pedig volt pár hajmeresztő eset, például amikor a színház tájolni ment, két busszal, egyikben a színészek, másikban a műszakiak apuval, és a műszaki busz balesetet szenvedett, a színészek busza begördült a színház udvarára, de a többieket hiába várták, végül bevontatták a roncsot, a teteje felpöndörödött, mint egy konzervedoboz, de megnyugtattáka társulatot, "Senki nem sérült meg, csak a Szonday Laci".

Apám végigcsúszott a törött üvegeken, a szilánkok összevagdosták a hátát, kezét, de ő nem volt szívbajos, egy falusi orvos stoppolta össze érzéstelenítés nélkül, később megmutatta hátán a hegeket, aztán egyszer csak megjelent előadás közben a hátsó sorokban, mosolyogva integetett anyunak a színpadon, "Itt vagyok" és összecsuklott, anya pedig továbbjátszott, arca se rezdült, csak belül ugrált, tombolt a szíve.

És akkor sem mondhatott nemet, amikor az intenzíven feküdtem élet és halál között, ő volt a társulatvezető, menni kellett, méghozzá jó messzire, Szarvasra; anya rábízta a kutyát egy barátunkra, másikra hagyott engem, látogasson meg, és ment, gondolom, majd megőrült, mi lehet velem, amikor másnap bejött hozzám, a szarvasi fellépésről vásárfiát hozott, kék zománcos bőr karkötőt és türkizköves ezüst gyűrűt, anya mindig türkizköves ékszereket vett nekem, úgy tartotta, a kék az én színem, a gyűrű köve kék volt, mint az oxigénnel telített égbolt, azon a nyáron egyikből se sok jutott.

Szóval anya ment, amikor bokáját törte, akkor is, Vadmalacka ezúttal nem nem futott le egy kört sem a futóversenyen, kiállt és a lábát fájlalta, "Megbotlottam az ürgelyukban" - panaszkodott a gyerekeknek, a bagoly-jelmez viszont hosszú volt, jótékonyan takarta lábát, és csak totyogott, tollait borzolta és megbotránkozva huhogott. Anya 3 napig játszotta az ürgelyukas verziót, levezetett 200 kilométert, végül a kollégái cipelték el a balesetibe: a liftből már egy irodai székből rögtönzött tolószékben tolták ki, combig gipszelt lábbal. Később kisebb gipszet kapott, leköltöztünk a telekre, itt zuhanyozni is tudott és nem voltak lépcsők, de azért nem nyughatott, időnként busszal jártam Pestre, ha későn értem haza és már besötétedett, az igazi sötétség volt, még nem volt közvilágítás; a busz magával vitte a fényt, engem otthagyott a kiserdő szélén, a csillagok sem segítettek, pedig itt mindig fényesebbek, mint a városban, de aztán megláttam egy apró fényt imbolyogni, anyu sántikált felém öreg, szintén sántikáló dalmatánkkal, kezében befőttesüvegbe tett mécsessel, mint egy Grimm-mesében: jött elém a földúton, el ne vesszek. Azóta sokszor eszembe jut imbolygó csillaga a távolban, égi vándor.

56922854_1056699767852431_4922381830906183680_n.jpg

Tetszett a cikk? Kérdésed van? Csatlakozz FB-csoportomhoz, látogass el hivatalos FB-oldalamra vagy írj rám e-mailben

 

 

 

 

 

 

 

Kép forrása: pexels.com

1 komment

Nagyanyám kedves virága

2019. április 14. 11:55 - Szonday Szandra

574dcc1e0f155c3bd7f9cd3fff9bc906.jpgMár virágzik az orgona, pedig még csak április, az idősebbek fejüket csóválják, mert egyre korábban bontanak szirmot a virágok, a tömött, zöld bokrokban már mindenhol lila fürtök integetnek, de a fejemet csóválom én is, ez már a klímaváltozás -

Régen mindig anyák napjáig tartogatták a bokrok bimbóikat, a kertünk sarkában is van kettő, egy lila és egy fehér, május elejére súlyos virágfürtök húzták le ágaikat, mi pedig vödörbe, fonott kosárba szedtük, anya nagyon büszke volt rá, "ez dupla virágú fajta" mondogatta, és lefényképeztem anyák napján a hatalmas csokor orgonával. Ha nem virágzott, akkor gyerekként kuckót alakítottam ki a lassan fává terebélyesedő bokrok alatt, kis asztalkát. széket cipeltem be, és málnát csemegéztem pajtásaimmal, mert akkor még pár málna bokor is volt az orgonák mellett, az egér és bogarak lakta farakásnál, ahová egyszer apu cigijét is rejtettem, hogy ne bagózzon annyit. Nem találta sehol a marlboróját, pedig a szekrényemet is feltúrta, végül annyira dühös lett, hogy megijedtem, inkább odaadtam. Amikor nagyon beteg lett, megkért minket, már "ne b@szogassuk ezzel", ez a kis öröme hadd legyen meg, és tényleg értelmetlen lett volna tiltani füstöléstől a halál felé vezető fájdalmas úton.

Tovább
Szólj hozzá!

Kertész leszek

2019. március 27. 13:12 - Szonday Szandra

A hétvégi telkek diszkrét bája

pexels-photo-1023402.jpegEmber lánya szerintem még nem örült ennyire kapának és láncfűrésznek, mint én. Múlt héten bevetettük magunkat egy barkácsáruházba ("a bölcsész elszabadul"), hogy felszerelkezzünk ezzel-azzal kicsiny kertünk, házunk rendbehozatalához, bepótolandó az elmúlt évek mulasztásait. 

Ugyanis édesanyám halála óta nem sok energiát fordítottunk a telekre, aminek persze több oka is volt. Egyrészt anya fogott össze mindent, ő szervezte a teendőket, ezzel sok terhet levéve vállamról. 60 év felett is hihetetlen energiával menedzselte a két párhuzamos háztartást. Halálával kiszaladt lábam alól a talaj, meg kellett tanulnom a felnőttként élni, felelősséget vállalni mindenért. (Nem mondom, hogy teljes mértékben sikerült, de alakul a molekula.) Aztán ott volt a lustaságunk és eltérő életritmusunk is: párommal kicsit elkényelmesedtünk, és bár a nyarakat a telken töltöttük, egyre később költöztünk le. Míg anyuval tavasszal, ősszel is a hétvégi házban töltöttük a hétvégéket, ünnepnapokat, most előfordult, hogy júliusban dugtuk le először az orrunk. Amikor persze már a kertkapun sem lehetett bemenni a derékig érő gaztól... (Kezdődhetett a valódi Plants vs Zombi.) Anya tudta, mikor kell metszeni, áthívni Pista bácsit permetezni, stb. Én, mintha sosem éltem volna vele egy háztartásban (mármint anyuval), szépen elfelejtettem ezt a tudást. Végül jött a szívbetegségem, a várakozás a műtétre, a felépülés... Hiába voltunk lent jóval többet, mint korábban, hiába szerettem volna ténykedni a kertben, egyszerűen nem volt hozzá erőm. (Igaz, korábban is inkább csak az irtás jelentette nálam a kertészkedést.)

Tovább
Szólj hozzá!

Nagyapám történelemfüzete

2019. március 18. 12:30 - Szonday Szandra

img_20190317_085927.jpgMárcius 15-én általában nem csak a forradalom hősei, eseményei jutnak eszembe, hanem gyermekkorom ünnepei is. (Főleg, hogy manapság már inkább itthon, mindentől elvonulva töltjük a jeles napokat). Szeretek a magam módján emlékezni, aminek nem mindig vannak külső, látható jegyei - és az sem biztos, hogy ezek csak egy bizonyos napra korlátozódnak. Miért is kéne, hogy így legyen...? 

A minap például felnéztem a polcra, és a pillantásom egy kopott mappára esett, amiben édesanyám régi, egyetemi jegyzetei és géppel írott cikkei mellett egy szürke irka is lapult: apai nagyapám iskolai történelemfüzete. Levettem és kíváncsian belelapoztam, hátha találok benne jegyzeteket a szabadságharcról. Ahogy kinyitottam, rögtön Petőfi híres portréja nézett velem szembe: egy vékony, valahonnan kiollózott (?) kép, hátoldalán Petőfi kézírásával a Nemzeti dal.

Tovább
Szólj hozzá!

Thai masszőrnél jártunk

2019. március 07. 09:30 - Szonday Szandra

thaimassage.jpgNem, nem kell semmi "olyanra" gondolni. Habár filmek, sitcom-ok kedvelt kliséje a thai masszőrnél tett látogatás és az abból fakadó félreértések, most igazi, tradicionális gyógymasszázsról lesz szó "happy finish" nélkül. Ugyanis életemben először beültem egy thai lábmasszázsra - és nem bántam meg.

Azt tapasztaltam - de cáfoljatok meg, ha nem így van -, hogy a magyar emberek körében kevesen járnak masszőrhöz, legalábbis sem családom, sem ismerőseim, barátaim körében nem általános, hogy rendszeresen masszíroztatnák magukat. Noha egyre inkább elterjedőben vannak a wellnessek és egészségközpontok, valószínűleg nem vált ez még annyira kultúránk, életmódunk részévé, mint pl. a fürdőbe járás, szaunázás szokása az észak-európai országokban. Ennek persze lehetnek pénzügyi okai is: sokan valószínűleg drágának találják az alkalmankénti 5-10 ezer forintot, ami, valljuk be, egy átlagkeresettel rendelkező magyar embernek valóban nehezen engedhető meg havonta akár egy alkalommal is. Holott azt is látom, hogy legtöbben hasonló összegeket szórunk el gyorséttermekre, ebay-re, játékra, shoppingolásra, egy-egy húzósabb bulit nem is említve. Pedig az egészségünkre áldozni fontos lenne - vagy nem?

Tovább
Szólj hozzá!

Mindent anyámról - Egy színésznő sorsa

2019. február 24. 14:37 - Szonday Szandra

gal4.jpgÉdesanyám, Török Saci tíz évvel ezelőtt, február 21-én halt meg. Akik követik sorsomat, írásaimat, azok már némileg megismerhették történetét: küzdelmét a rákkal, az én betegségeimmel, művészetét. Néha felvillantottam egy-egy képet fiatalkorából (itt és itt), és sokszor megemlékeztem róla versekben, képekben - de ritkán írtam arról, honnan jött, hol nőtt fel, hogyan vált színésszé, pedig fiatalkora sem volt könnyebb, eseménytelenebb, mint a velem töltött idő. Most úgy gondoltam, mesélek az életéről - a kezdetektől.

Burokban született

Anya törzsgyökeres erzsébeti lány volt. Az Iskola utcában volt házuk, hátul hatalmas kerttel. (Sajnos később ezt a területet szanálták, akkor kaptak anyuék lakást a 8. kerületi lakótelepen, ott, ahol ma is élek.) Otthon született, a fáma szerint burokban - ám ez mégsem hozott szerencsét édesanyámnak. Anya családja ugyanis nem volt éppen idilli: édesapja szíjjal verte már azért is, ha nem aludt este időben; előfordult, hogy álmában levágta lánya göndör, szőke fürtjeit. A szülők hozzáállását jelezte, hogy '56-ban simán útnak indították a két kicsi lányt a romos Pesten, hogy szerezzenek kenyeret. Anya soha nem tudta elfelejteni az Üllői úton összeégett orosz katonák képét...

Tovább
2 komment

TIA - a stroke előszobája

2019. február 12. 13:54 - Szonday Szandra

Reméltem, hogy egy ideig nem kell orvosi témáról írnom, főleg nem a saját kórházi kalandjaimról, de ember tervez - Isten végez. A hétvége izgalmasra sikerült, csak nem úgy, ahogy gondoltam... Végül a szombat estémet a sürgősségin töltöttem, és filmnézés, punnyadás helyett újabb tapasztalatokkal gazdagodtam. 

Láthatatlan vonatok

Karinthy "Utazás a koponyám körül" c. írása jutott eszembe, amikor azt írta: "mint mikor a lokomotív kerekei lassan nekilódulnak, aztán hangosan zakatolni kezdenek, mellettünk szalad el a vonat, aztán továbbfut, a zakatolás halkul..." Hát, ez a rosszullét is olyan volt, mint amikor a semmiből berobog a gyorsvonat, aztán, mintha semmi nem történt volna, tovarobog, eltűnik, csak az ember feje zúg a hangos zakatolástól még egy ideig.

Tovább
Szólj hozzá!

Életünk kutyái

2019. február 08. 13:49 - Szonday Szandra

rokko6.jpgSzületésnapomra egyik barátnőm, Csuti, akivel gyerekként együtt töltöttük a nyarakat, általam sosem látott, régi fényképekkel lepett meg. Az egyik fotón lábamnál fekete kutya hentereg szélesen vigyorogva: Negró... Negivel együtt nőttem fel, első emlékképeim egyike, hogy nedves orrát bedugja a rácsos ágyamon. A második szavam a mama után az volt, hogy Negrrrrró - szépen megpörgetett r-betűkkel -, amitől apám annyira nem volt elájulva, de anyu csak nevetett, hát persze, a gyerek egész nap azt hallja, hogy Negró, gyere ide, menj oda.

Negró egy kis fekete spániel volt, de emlékeimben egy nagy, fekete, szőrös kutyaként él (hiszen én pici voltam), "aki" folyton mellettem strázsált; ha elindultam a kertből barikákat etetni a szomszéd telekre, visszaterelt, jelezte anyunak, ha sírtam, egyébként meg nyugis ebzet volt, csak néha rosszalkodott, pl. amikor - vadászkutya volt a lelkem - sz@rba hempergett, anya szerint azért, hogy a szarvasok azt higgyék, á, csak egy kupac sz@r jön, semmi vész. Minden sétáról hazahozott egy követ, amit csak az ajtóban volt hajlandó átadni, így csodás kőgyűjteményünk volt a teraszon. No meg imádott utánunk szökni, ha elmentünk, folyton figyelni kellett, nem fut-e a kocsi után, és toldozgatni a kerítést. Negi mellett tanultam meg először a kutyatartás rejtelmeit, hogy mekkora veszély a toklász és a bepállott fül, és imádtam, amikor tavasszal lenyírták a bundáját, és a nagy, mancsos szőrpamacsból egy pilinszka, ropilábú kutya lett.

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása