Mióta hazajöttem, sajnos, nem sokszor mozdultam ki itthonról. Egyrészt még nagyon hideg van kint, ráadásul - ugyan kaptam védőoltást) tombol az influenzaszezon. Másrészt biológiai ritmusom visszatért a "régi kerékvágásba": hiába vagyok fáradt, nehezen alszom el, így aztán későn ébredek, 4-5 óra múlva pedig ismét muszáj lepihennem... Így pedig nehéz programot tervezni, hiszen késődélután, este már általában használhatatlan vagyok. Persze mindez nyilván a műtétnek tudható be, hiszen még csak épp tegnap volt két hónapja, hogy kés alá feküdtem. Ezért aztán nem is türelmetlenkedek, mint mondani szokás, mindennek megvan az ideje. Ez most a regenerálódás, a sok pihenés, az óvatos erősítés időszaka.
Azért sikerül olykor kiszabadulnom. A kórház utáni első napokban tett cirkuszi villámlátogatásról és ebédről már írtam, de később megpróbálkoztunk egy nagyobb sétával is a Népligetben. A ligetet nagyon szeretjük, mindig megvan a maga hangulata. (Szüleimmel és az iskolával is sokat jártunk ide - emlékeztek még a nagy havas telekre, a népligeti szánkózáskora?) És végre kutyát is sétáltathattam, ami jó érzés volt, mert a műtét előtt mindennapi tevékenységemnek számított, szerintem gyógyulásom sikeréhez, a felkészüléshez a hatalmas, kutyás kirándulások is hozzájárultak. De most ez a kötelesség (naponta háromszor) Viktorra hárul, és rossz, hogy még nem tudom kisegíteni, ha fáradt vagy elfoglalt. Nagyon hálás vagyok neki, mert kutyaszeretet ide vagy oda, ez azért olykor nagy teher. (Nekem marad a kajaosztás és a dögönyözés - hálás szerep.)