Születésnapom, ill. szívműtétem egyéves évfordulója alkalmából rendeztem egy "Rebirth-partit", ahol barátaimat egy kis vetélkedővel leptem meg, természetesen szíves témakörben. A feladat az volt, hogy tippeljék meg a kérdésekre adható választ, és akinek a legközelebb esett a  tippje a helyes megoldáshoz, az kapott pontot. 10 kérdéssel készültem, most megosztom veletek is. Jó szórakozást!

1. Hány kádat töltene meg az a vérmennyiség, amit a szívünk egy nap alatt továbbít?

Ugyan egy embernek összesen 4-5 liternyi vére van, a szívünk naponta mégis több, mint 7570 liter folyadékot továbbít. Ekkora mennyiséggel közel 40 fürdőkádat lehetne megtölteni!

Hatalmas fába vágta fejszéjét a Fővárosi Nagycirkusz: igazi tűzcirkuszt tűzött műsorra. Eddig számtalanszor rendeztek már vízicirkuszt és jégcirkuszt: ilyen előadás volt a Jégbe zárt cirkuszvilág - Antarktisz gyermekei (2017) és a Atlantic Flight - Nagy cirkuszi utazás (2018) is - utóbbihoz egy különleges, platós szerkezetet hozattak, amivel másodpercek alatt lehetett a víz alá vagy fölé emelni a "manézst". Ezek a műsorok is komoly technikai felkészültséget igényeltek, de közel sem annyit, mint a Főnix - Tűzcirkusz.

Egy kis cirkusztörténet

A cirkusz történelme során mindig is előszeretettel emelték be az újdonságokat a műsorba: így volt ez a villannyal, a biciklivel, a cinematográffal (mozival) is, hiszen a közönséget mindig is vonzották a technikai felfedezések - talán jobban is, mint manapság. (Valljuk be, ma már egyre kevésbé nyűgöznek le minket az újabb találmányok, hiszen hétköznapjaink tele vannak "csodákkal".) Nem volt ez másként a pirotechnikai eszközökkel sem. Elég, ha a tűznyelőkre gondolunk, akik a középkori vásárok, forgatagok megszokott figurái voltak. Kedvelt attrakció volt a görögtűz is, amit az ókor óta használtak hadászati célra (különösen Bizáncban). A  salétrom, nafta, kén, szurok, égetett mész, gyanta, kardamoniai pirit keverékét vízzel nem lehetett eloltani, rettegett fegyver volt, ugyanakkor rendkívül látványos is.

Mi ugrik be legtöbbünknek, ha azt halljuk, Fót? Gyermekváros, filmforgatás, fröccs. Nekem a túra, első randik, ünnepek. Kirándulás a Somlyó-hegyen és egy kis helytörténet.

Hétfőn nagy kirándulást tettünk Fótra. Miért éppen oda? Viktor családjának ott volt nyaralója, ott töltötte gyerekként, fiatalként a nyarakat. A házikót már eladták, de Viktor szíve mindig visszahúz, szereti a környéket, a hegyeket, és valóban gyönyörű a hely. Amikor összejöttünk, ilyenkor, január környékén, első randijaink egyikén is ide, a Somlyó-hegyre hozott fel. Sötét volt, havas foltok tarkították a hegyoldalt, de nagyon hangulatos volt. Viktor örült, hogy olyan párra talált, aki szintén a természet szerelmese, nem riad vissza egy kis emelkedőtől, sártól. Később is gyakran fölmentünk, olykor CD-n zenét vittünk magunkkal (akkor még csak mezei hordozható lejátszónk volt, semmi okostelefon meg Spotify)  és a hegytetőn ülve, holdfényben Beethovent vagy Jean Michel Jarre-t hallgattunk. Családi ünnepeken is gyakran kirándulunk ide, hogy a Fáy-présházban költsünk el egy finom ebédet.

Ma van a szülinapom, és párom igazán nagy meglepetést szerzett, amikor egy kis tortácskával állt elém. Tényleg nem számítottam rá, felnőttként ritkán kaptam tortát. Amíg az ember gyerek, és - szerencsés esetben - a kisiskolások átlagos mindennapjait éli, addig szinte kötelező tartozéka az ünneplésnek a rendes otthoni szülinapi zsúr.

Legalábbis az én gyerekkoromban még otthon partiztunk; nem voltak játszóházak, és a McDonald's is épp csak bontogatni kezdte szárnyait Magyarországon, így a mekis szülinapok is csak valamikor a 90-es évek végén terjedtek el. Sőt, ma már munkahelyemen, a cirkuszban is lehet szülinapozni. Mekkora buli lehet!

Amikor elkezdtem írni ezt a cikket, még azt gondoltam, azon fogok keseregni, mennyire leszoktam arról, hogy én magam készítsek ajándékot szeretteimnek, de aztán visszagondolva az elmúlt évekre rájöttem, ez a hagyomány egyáltalán nem tűnt el az életemből, csak megtalálta a maga idejét, alkalmát. És ez persze lényegesen különbözik attól, ahogy gyerekként ajándékoztam.

Mert amíg az ember gyerek, és még zsebpénzt se nagyon kap, addig a világ legtermészetesebb dolga, hogy saját kis kezecskéivel készít meglepetést a családtagoknak. Emlékszem például, mennyire fel voltam háborodva, amikor egyik idősebb társam arról beszélt, hogy ezt meg ezt fogja VENNI, én meg egyenesen erkölcsi botrányként éltem meg, hogy valaki képes PÉNZÉRT beszerezni az ajándékot. Micsoda anyagias fertő! 

"Kajak elegem van már most az egészből... Engem nem érdekel" - fakadt ki barátnőm, amikor szóba hoztam a karácsonyt, a közös ünneplést. "Érted, kiskoromban minden évben ugyanaz, menni a nagyiékhoz, ebéd, három fogás, minden tálban hagyni egy falatkát az angyalkának, mézbe mártani a fokhagymát, aztán menni a fához, te bontasz először csomagot, mert te vagy a legkisebb, mindenki téged bámul, tettetni, hogy jaj de örülsz... G@ci szokások!"

Megértem barátnőm kifakadását és érzéseit, amiket az is táplál, hogy nem éppen harmonikus családban nőtt fel, és pár évvel ezelőtt karácsony előtt egy nappal halt meg legkedvesebb kutyája is (mi vittük el őket az állatorvoshoz az altatásra), "Nekem már nem lesz ugyanolyan a karácsony." Tökéletesen megértem, mert én is hasonlóképp érzek, automatikusan összeugrik a gyomrom, ha eszembe jut az ünnep, és hogy most már készülni kell rá. 

Minap egy női magazint lapozgatva akadtam egy rövid cikkre, ami arról szólt, hogy manapság egyre több család választja azt, hogy a gyermekük magántanulóként végezze el az iskolát: Amerikában például több mint 2 millió család döntött úgy, hogy kiveszi csemetéjét az iskolából. Szó volt az ezzel kapcsolatos előítéletekről is. Gondoltam, megosztom tapasztalataimat és gondolataimat, hiszen jómagam 6 éven keresztül magántanulóként jártam iskolába.

Hogy "jártam", azt nem véletlenül írtam, ugyanis nem kell, hogy a diák teljesen elszakadjon az iskolától.  magántanulóként is látogathatja az órákat, ha szeretné - én is így tettem. De erről még később részletesebben beszélek. 

Előre leszögezem: ez nem egy térítő-poszt lesz. Nem fogok az arcotokba tolni cuki állatos képeket. (Videót is egyet találtok a cikk legvégén - ha akarjátok, megnézitek.) Nem akarok senkit meggyőzni arról, legyen vega, és ítélkezni sem akarok, hiszen eddig én is meglehetősen sok húst fogyasztottam. És ha valakit nagyon győzködnek, az többnyire inkább ellenérzést szül. Inkább azért ragadtam tollat, mert sikerült magamat is meglepnem. Sok-sok hónapnyi, évnyi bizonytalankodás és kifogáskeresés után az elmúlt pár hétben nem fogyasztottam húst. És ami fő: ez az átmenet szinte észrevétlen és természetes volt.